Az ősz végi, tél eleje környéki időszak sok esetben a mezőgazdasági üzemekben még a betakarítás utolsó mozzanatairól, esetleg még a vetésről szól. Növényvédelmi jellegű kihívások, problémák általában nem sűrűn borzolják a gazdák idegeit. Pedig a különféle mezei rágcsálók változatlanul jelen vannak kinn a szántóföldeken és populációjuk most éri el éves csúcsát.
A sok rágcsáló faj, élükön a mezei pocokkal (Microtus arvalis) szaporodása még tart, így az állományok létszáma is növekszik. Ráadásul a szapora jószágok betelepedése az őszi káposztarepce, illetve az őszi vetésű kalászos táblákba most már eléggé intenzív. Indokolt lehet tehát az ellenük való védekezés.
Mikrobiális betegségek: természetes, de esetleges szabályozók
Megtehetjük azt, hogy a természetre bízzuk a felszaporodott rágcsálók populációinak visszaszorítását, de ez nem minden esetben működik. A rágcsálóknak rengeteg olyan mikrobiális ellensége van, amelyek komoly állományszabályozó szereppel bírnak. Ennek kialakulásához a jelenlegi párás, ködös, nedves időjárás kiválóan alkalmas. Sajnos egy hét ködös, nedves időjárás általában kevés ahhoz, hogy a rágcsálók betegségei kellő mértékben felszaporodjanak.
Tularémia: elméleti lehetőség, valós veszély az emberre
Igazság szerint elméletileg meg lehetne az esélye egy komolyabb, a rágcsálók és sajnos a velük rokon nyulak állományát megtizedelni képes betegség, a tularémia, vagy más néven nyúlpestis felbukkanásának, de ehhez is jó lenne egy huzamosabb ideig fennálló nedves, ködös környezet. Ez a kórokozó az őszi hónapokban felbukkant Ausztriában, még Burgenland tartományban is, de hazánkba nem került át. Így rá sajnos hiába várunk.
Annyira azért nem nagy baj ez, mivel ez a kórokozó az emberre is veszélyes lehet. A betegség kórokozója a Francisella tularensis (korábbi nevén Pasteurella tularensis) baktérium, melynek egyik, igen közeli rokona a Yersinia pestis (korábbi nevén Pasteurella pestis). Nem indokolatlan tehát a félelem attól, hogy egy esetleges nyúlpestis járvány mellékhatásaként néhány ember is megfertőződhet. Ennek a veszélye jelenleg szinte nullának tekinthető, így ettől ne nagyon várjuk a pocok probléma megoldását.
Ragadozó madarak: a leghatásosabb természetes segítők
A természetben szerencsére vannak más természetes ellenségei is a rágcsálóknak, amelyek között a különféle szárnyas ragadozók (ölyvek, vércsék, baglyok) meglehetősen előkelő helyet foglalnak el. Ezek a szárnyas fejvadászok komoly állomány szabályozó szerepet töltenek be.
A ragadozó madarak kiválóan röpülnek ugyan, de szívesen veszik azt, ha némi segítséget nyújtunk nekeik ahhoz, hogy ne kelljen táplálék szerzés címén órákon át taposniuk a levegőt. Néhány T-fa kihelyezésével – amelyek szinte bármely majorban megtalálható hulladék faanyagokból könnyedén előállíthatóak – nagyon jól egy adott helyhez szoktathatjuk ezeket a hasznos madarakat.
Ezt a védekezési módszert bárki használhatja mindenféle engedély stb. nélkül. Ez egyáltalán nem a bio termesztők privilégiuma! Egyedül arra kell ügyelni, hogy kémiai védekezés esetén ezeket a fákat távolítsuk el, hogy a már mérgezett rágcsálók elfogyasztásából eredő szekunder mérgezések veszélyét minimalizálhassuk.
Erős fertőzésnél: gyors eredmény csak kémiai védelemmel
Nagyon erős rágcsáló fertőzés esetén jó eséllyel csak a kémiai védelem útján lehetséges a rágcsálók mennyiségét gyorsan a kártételi szint alá csökkenteni. Nem mindegy ugyanakkor, hogy milyen készítményt használunk!
Az akut hatású, cink-foszfid hatóanyagú készítmények nagyon hatékonyak a mezei rágcsálók ellen (ezek az állatok nem alkalmaznak „előkóstolókat”, mint pl. a lakott területeken gyakori vándorpatkányok, így az akut szer hatásának felismeréséig sem juthatnak el), ráadásul palatabilitásuk, azaz a rágcsálók által történő elfogadottságuk is nagyon jó.
Viszont nedves, ködös, esős időben rendkívül gyorsan hatásukat vesztik. A bennük levő cink-foszfidból a nedvesség hatására még az előtt felszabadul a mérgezést kiváltó foszfin gáz, hogy a rágcsáló azt elfogyaszthatta volna.
A felszabaduló igen toxikus (még a nem éppen életelixírnek számító cián-hidrogénnél is toxikusabb) gáz mennyisége viszont elégtelen ahhoz, hogy belégzés útján a rágcsálót elpusztítsa. Ez nyilvánvaló, mivel ezek a készítmények nem gázosító szerek, hanem mérgezett csalétkek. Felhasználásuk viszonylag könnyű, mivel II. kategóriába sorolt termékek.
Antikoagulánsok: az egyetlen hatékony út nyálkás időben
A jelenlegi nyálkás, vizes, ködös időjárásban csak az antikoaguláns, azaz véralvadás gátló készítmények használata eredményes. Ezek mindegyike klórfacinon tartalmú száraz dercés csalétek. Mivel I. kategóriájú készítmények, így csak növényorvos személyes felügyelete mellett, a területileg illetékes kormányhivatal szükséghelyzeti felhasználási engedélyének birtokában lehet ezeket alkalmazni.
Bár a hatóanyag egy első generációs antikoaguláns és a szekunder mérgezés veszélye ez által jóval kisebb, mint pl. a korszerű biocidekben használt hatóanyagok (brodifakum, difenakum, kumatetralil, stb.) esetében, de a veszély még így sem lebecsülendő. A kezelt területen a vadállatok mérgeződésének elkerülésére mindent meg kell tenni.
A klórfacinon is méreg, legfeljebb kevésbé veszélyes, mint más, rokon vegyületek. Nem véletlen tehát, hogy csak szükséghelyzeti engedély birtokában és esetleges hatósági ellenőrzés mellett engedélyezett a használata.
A képek a szerző felvételei.
