18℃ 14℃
július 9. Lukrécia, Veronika, Hajnalka
Növényvédelem
Fizetett tartalom

A növényvédelem új lehetőségei

Agrofórum Online

A Malagrow Kft. 2024-ben kezdett bele a növényvédelem megújítását célzó, a termelőt és a fogyasztót egyaránt érintő Next 25 programjába. Miután 2025-öt írunk, a cég vezetői ismét sajtótájékoztatót tartottak, hogy a témában szerzett tapasztalataikat megosszák és nagyobb nyilvánosságot adjanak az ügynek.

A tavaly meghirdetett Next25 mintájára új, élettani szemléletű megoldásokat építő programot indítanak Next Protect néven, amelyben partneri együttműködést kínálnak minden hasonló gondolkodású cégnek.

Pálinkó Zsolt, a Malagrow kereskedelmi vezetője elmondta: a várakozásokhoz híven bőséggel adódtak kihívások az új típusú, nem konvencionális megoldások bevezetése kapcsán. Hazánkban az új, növényvédelemben, illetve -ápolásban alkalmazható készítmények terén mind a kereskedők, mind a gazdálkodók jelentős része kétkedő. A termelői szkepticizmus a jól bevált technológiák (számukra) bizonytalannal történő felváltását illetően természetesen érthető. Az új készítmények bevetése nyitottságot, tanulási hajlandóságot, és kísérletező kedvet feltételez, miközben az egész éves termés lehet a tét.

Fontos lenne tudatosítani ugyanakkor, hogy a növényvédelemben felhasználható szerek köre fokozatosan, évről évre zsugorodik, az igény az egészséges, minőségi élelmiszer előállítása kapcsán pedig növekszik. A szerkivonások kétségtelen, hogy a termelőt sújtják, akinek gyakran (hogy a helyzetet jól tükrözzük) hátra kötött kézzel kell versenyt futnia az import élelmiszereket termelőkkel szemben. A környezetvédelem támogatja a technológiai váltást a növényvédelemben, de belátható, hogy amíg lehetséges, addig a gazdálkodó használni fogja a kémiai szereket a biztos termés érdekében.

Malatinszki György ügyvezető szerint érthető a hozzáállás, hiszen senki sem vágyik kockáztatni a termését egy kevésbé ismert technológiával. Azonban a növényélettan számos lehetőséget rejt magában, amelyet egyre többen kezdenek felismerni. Valójában egyfajta forradalom szemtanúi lehetünk. A terület hiányossága az edukáció, hiszen információterjesztéssel, tájékoztatással sikerülhetne jobb belátásra bírni a készítmények potenciális felhasználóit.

Malagrow Pálinkó Zsolt
Pálinkó Zsolt, a Malagrow Kft. kereskedelmi vezetője (Fotó: Malagrow)

A hatóanyagok kivonása folytatódik

A vállalati szakértők mellett Tőkés Gábor független, a növényvédelmi regisztrációs folymatokban jártas szakértő is kifejtette véleményét. A Green Deal előirányozta a növényvédő szerek használatának 50%-os csökkentését, ami az EU mezőgazdaságát súlyosan érintette volna. Az ezt előíró rendeletet (Sustainable Use Regulation) a Bizottság – a gazdák tiltakozása és a tagállamok egy részének ellenállása miatt – 2024-ben visszavonta. Ugyanakkor a hatóanyagok kivonása enélkül is folytatódik, mindemellett az új szintetikus hatóanyagok költséges fejlesztése pedig gyakorlatilag leállt az EU irányába – fűzte hozzá Tőkés Gábor. A termelői szkepticizmus sajnos csak az egyik nehezítő tényező az új növényvédelmi megoldások elterjedésében. A jelenlegi engedélyezési eljárás szintén komoly kihívás elé állít bennünket.

Malagrow Malatinszky György
Malatinszky György, ügyvezető, Malagrow Kft. (Fotó: Malagrow)

Lehetőség a magyar szabályozásban

Sajnos előfordul, hogy ígéretes, vegyszermentes termékek véreznek el az engedélyezési eljáráson – emelte ki Pálinkó Zsolt. Az engedélyezés témájával kapcsolatban Tőkés Gábor kifejtette: a magyar szabályozás (89/2004 FVM r.) 2004 óta tartalmaz egy lehetőséget olyan készítmények engedélyezésére, amelyek nem tartoznak az EU növényvédő szer engedélyezési rendelete (1107/2009/EK) alá, de növényvédelmi hatásuk van, vagy a növényvédő szerek hatását erősítik. Ezek az ún. növényvédő szernek nem minősülő növényvédelmi hatású készítmények (növényápolók, adjuvánsok, ragasztóanyagok stb.), amelyek növényvédő hatása kommunikálható is. Ez a rendszer kiváló lehetőséget ad a hatóságnak arra, hogy a gazdák kezébe kisebb kockázatú, sokszor környezetbarát eszközök kerüljenek. Sajnálatos, hogy azok a hatóanyagok, amelyek az EU listán „fel nem vett” kategóriában szerepelnek, mérlegelés nélkül kizárásra kerülnek az engedélyezés során. Ezáltal jól használható és környezetbarát készítmények esnek el a forgalmazás lehetőségétől, mint például a kalcium-klorid, fenyőolaj, fokhagymakivonat, viasz, etanol vagy egyes növényi olajok – fejtette ki a szakember

Zászlóra tűzve: a szermaradék-csökkentés

A nehézségek ellenére a Malagrow portfóliójában sorra jelennek meg a szermaradék-csökkentést célzó készítmények. Egyrészt fizikai hatású rovarölő és általános felületi gombaölő készítményekkel, másrészt a növények természetes védekező mechanizmusainak erősítésével, harmadrészt segédanyagokkal támogatják a csökkentett, de hatékony növényvédőszer-használatot.

Támadnak a címeres poloskák – bűzös roham a kiskertek ellen

2025. július 8. 11:10

Szívogatnak, bűzlenek és csúfítják a termést – a címeres poloskák kánikulában is támadnak, és idén sem hagyják békén a kerteket.

Amerikai kukoricabogár: megjelentek az imágók!

2025. július 7. 08:10

Megjelentek az amerikai kukoricabogár imágói – a kártétel főként a csemege- és hibridkukoricásokban lehet gazdaságilag is számottevő.

Zengőlegyek rajzása: így segíthetjük a kert barátait

2025. július 4. 13:10

A zengőlegyek nemcsak látványosak, hanem hasznos segítők is a levéltetvek ellen – de a nyári hőség komoly veszélyt jelent rájuk.

Nyári invázió: itt a lepkekabóca!

2025. július 3. 08:10

Ragacsos nyomok, károsodott lombozat – a viaszpáncélos amerikai lepkekabóca egyre több növénykultúrát veszélyeztet hazánkban is.

Forradalmi innováció a növénykárosító fonálférgek ellen

2023. október 4. 10:40

A díjnyertes Reklemel™ hatóanyag a Corteva fenntarthatósági portfóliójának legújabb tagja.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (12. rész)

2020. január 22. 11:00

A rendkívül magas kukoricamoly fertőzöttség mellett neuralgikus pontja a kukoricatermesztésnek a gyapottok-bagolylepke hernyók károsítása volt.

A közönséges takácsatka károsításának hatása a szója beltartalmi összetevőire

2019. március 25. 08:47

A szója, az EU törekvéseinek köszönhetően egyre növekvő vetésterülettel bír Magyarországon is. A szója beltartalmi paraméterei közül a fehérjetartalom (38-40%), és az olajtartalom (18-22%) a meghatározó.

A távérzékelés felé nyitott a Syngenta, fejlesztik a növényegészségügyi adatgyűjtést

2018. április 24. 06:50

A Syngenta februárban megvásárolta a FarmShots néven alapított agrártechnológiai távérzékelésre specializálódott startup vállalkozást.