23℃ 17℃
július 7. Apollónia, Vilibald, Bene

A vízhiány miatt dől el a hagyma szára már a nyár elején?

Agrofórum Online

Veteményesemben a hagyma szára megdőlt már most, a nyár elején. A vízhiány miatt alakulhatott ki ez a jelenség?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Jó esetben a hagymák szárának megdőlésére csak a nyár közepétől számíthatunk, hiszen ekkor kezdődik meg a hagymafejek beérése.

A vöröshagyma egy mérsékelt vízigényű zöldségfajunk, mivel lombozata kicsi, annak felülete pedig viaszos, így párologtatása is kisebb mértékű. Jól viseli a rövid ideig tartó talajszárazságot is, a tartós vízhiány azonban gátolja fejlődését, így a hagymatest növekedését. A dughagymáról ültetett vöröshagymának, a szélsőséges évjáratok kivételével, öntözés nélkül is jó termésmennyiséget kell adni. Vízhiány esetében, szárazságban, ha a gyökerek vízfelvétele nem megfelelő, elsőként a levelek végének sárgulása, majd pedig száradása következik be.

Az okozott kártételt valószínűleg a hagyma egyik legjelentősebb kártevője a hagymalégy okozza. Kisebb-nagyobb jelenlétére minden évben lehet számítanunk, viszont elsősorban csapadékos évjáratban kell számottevő kártételével számolnunk. A tünetek közé, a lankadó levelek mellett sárgulás, majd később pedig a növény pusztulása is felsorolható. A hagymafejben, a pikkelylevelek között, a tüneteket mutató növényeknél a táplálkozó lárvákat is megtalálhatjuk. A fehéres színű nyüvek a hagymafej akár egészét is felélhetik. A nyári nemzedék nem minden esetben okozza a hagymafej pusztulását, annak kártétele később, csak a tárolás során válik nyilvánvalóvá, rothadás formájában.

A hagymán keletkező sérülések által gyakori a másodlagos, kórokozók általi fertőzöttség kialakulása. A hagymalégy báb alakban telel át a talajban, majd onnan április végén jönnek elő imágóik, így rajzása kb. június közepéig-végéig tart. A tojások lerakása a hagyma levelei közé történik meg, majd a kelő nyüvek fúrják be magukat a levelek között a hagymatestbe, melyet belülről élnek fel. A megevett hagymát a nyüvek elhagyják, majd a szomszédos hagymán folytatják károsításukat, ezekbe már gyökerükön keresztül hatolnak be. A lárvák a talajban bábozódnak, majd nyári nemzedékük lárvái 1-2 héten belül újra megjelennek. Védekezni a rajzó alakok ellen, illetve a még fiatal lárvák ellen lehetséges (Mospilan, Karate Zeon). 

Kiemelt kép: Pixabay

Értékes zöldségnövényeink II. rész

2018. július 27. 11:07

Burgonyafélék, hagymafélék, gyökérzöldségek. Fogyasszuk őket is hasonlóan rendszeresen, mert egészségesek, kiskertekben is sikeresen termeszthetők hazánkban – kis odafigyeléssel. De pontosan miért is értékesek számunkra?

Ősz a virágoskertben - mely fajok hagymáit szedjük ki és teleltessük?

2020. október 8. 11:42

Melyik dísznövény hagymáit vagy gumóit kell felszedni a tél beállta előtt?

Vessen és szüreteljen párhuzamosan augusztusban

2019. július 16. 05:36

A hagymafélék mellett sok más zöldségnövényt lehet betakarítani augusztusban, például a paradicsom, a paprika, a cukkini is ebben az időszakban érik a legintenzívebben

Mely növények hagymáit, gumóit szükséges felszednünk ősszel?

2019. november 1. 11:17

Melyek azok a dísznövény fajok, amelyek gumója, hagymája, gyöktörzse nem vészeli át kertünkben a telet? Milyen teendőink vannak a felszedés során? Hogyan tároljuk ezeket a növényi szerveket?