8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes

Apró, fehér, lepkeszerű rovarok károsítják a lakásban nevelt növényeket. Mit tehetünk ellenük?

Agrofórum Online

K. Lászlóné kérdése: Lakásunkban apró, éppen csak látható, fehér, lepkeszerű repülő rovarokat vettem észre. Szeretnék ellenük védekezni, mielőtt mindegyik növényemet megfertőzik. Mit tudok tenni ellenük?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Érdeklődő!

Téli időszakban, amikor a szabadból nem repülhetnek be a lakásba rovarok szellőztetés során, kártevők általában új virágokkal, elsősorban cserepes dísznövényekkel kerülnek a lakásba. Gyakori, igen elterjedt jelenségről van szó.

A virágok részben a nevelésük során még a termesztő berendezésben fertőződhetnek meg, de gyakori, hogy a kiskereskedelmi hálózat üzleteiben telepednek át a szomszédos növényekről kártevők. Üzletekben, árusító helyeken különböző területről származó növényeket helyeznek egymás mellé, a károsítók behurcolásának és szétterjesztésének lehetősége igen nagy. Ezt megelőzendő eladás előtt permetezni szokták a virágokat. Cserepes virágokon, dísznövényeken általában úgynevezett polifág, sok tápnövényű károsítók találhatók: liszteskék, levéltetvek, atkák, pajzstetvek és tripszek.

A növényen észlelt fehér, 1-2 mm méretű, lepkeszerű rovarok a liszteskék, más néven üvegházi molytetvek, üvegházak állandó lakói, a zöldségféléket és a dísznövényeket egyaránt károsítják.

Üvegházi molytetű adult egyedei

A levelek hátoldalán telepednek meg, oda rakják tojásaikat a nőstények, lárvái is ott élnek, ezért rejtettek a telepei. Jelenlétükre a repdeső kifejlett alakjai hívják fel a figyelmet. Szívó kártevők, a megfertőzött növényt legyengítik, a károsított levelek lankadnak, súlyos esetben lehullanak, gyakran mézharmat képződik a leveleken. Lakásban évente számos nemzedéke fejlődik, igen szapora rovar. Bizonyos szerkezetű levéllel rendelkező virágokat részesítik előnyben, például a mikulásvirág, gerbera, hibiszkusz, muskátli, fukszia laza szövetű leveleit, ezeken lehet az első egyedeket megtalálni.

Védekezés alapja a megelőzés. Az új növényt 3-4 hétre a lakásban lévő virágoktól elkülönítve, házi karanténba, lakáson belül más helységben kell elhelyezni. A megfigyelési időszak alatt soha ne legyenek egy légtérben a régi növényekkel. E rövid egy hónap alatt az új virágon megbújó kártevők az egyenletes hőmérsékletű, fűtött lakásban szaporodásnak indulnak és észlelhetővé válnak. Kézi nagyítóval érdemes az új növényt, leveleinek hátoldalát, a levélnyél tövét alaposan megvizsgálni, valamint fehér lap fölé helyezve erősen megütögetni a lombját, tetvek, tripszek, atkák – ha vannak rajta –lepotyognak a papírra és láthatóvá válnak.

Lakásban, fóliában vagy üvegházban nevelt növényeknél hasznos diagnosztikai eszköz a sárga színű ragacsos rovarcsapda, mely vonzza a liszteskéket, rárepülve beleragadnak. Gyéríti is azok egyedszámát, és már akkor jelzi jelenlétüket, amikor még kis egyedszámuk miatt nem feltűnőek.

Kémiai védekezést nehezíti, hogy a negyedik lárvastádiumot követően lárvabölcsőt (pupáriumot) készítenek és pár napig nyugalomban, inaktív állapotban vannak. Ebben a stádiumban a rovarölő szerekkel szemben ellenállóak. A folyamatosan kikelő imágók ellen – mielőtt petéiket leraknák – sűrűn, 3-4 naponta kell permetezni 4-5 alkalommal egymást követően. A más kártevőknél alkalmazott 7-8 naponkénti permetezés nem elég hatékony, gyéríti ugyan, de nem pusztítja el azokat.

Liszteskék a lakásban nevelt növény levelén

Lakásban nevelt virágok kártevői ellen előre elkészített, kész permetleveket is árusítanak, használatuk gyors, csak ki kell permetezni a növényre. Igen egyszerű a virágcserépbe dugható olyan táprúd alkalmazása, mely rovarölő szert is tartalmaz. A föld nedvesen tartásával folyamatosan kioldódik a rovarölő szer a tápelemekkel együtt, a gyökérzet felszívja azt, a szer a virág zöld lombjában szétterjed, szisztémizálódik. A növényt szívó vagy rágó rovarok a mérgezett növényt fogyasztva elpusztulnak. Természetes piretrin és acetamiprid hatóanyagú készítményeket forgalmaznak lakásban és konténerekben nevelt virágok szívó kártevői ellen, melyek liszteskék ellen is hatásosak. Permetlével a levelek fonáki oldalát is gondosan kezelni kell.

Küszöbön a robotok hatalomátvétele a növénytermesztésben

2019. július 31. 04:36

Ausztráliában és Kanadában több start-up vállalkozás is mezőgazdasági robotok készítésére szakosodott és munkájuk olyannyira sikeres, hogy néhány farmer már használja is az általuk gyártott gépeket.

Milyen kártevő miatt hullik le az apró szilva?

2020. április 9. 04:36

T. Mónika kérdése: Telepítettünk néhány szilvafát, tavaly már teremtek. Közülük sok apró, pár mm-es termés lepotyogott, rajtuk lyukakat láttam. Milyen kártevő okozhatja?

Hogyan védekezhetünk a lisztharmat ellen almában és szőlőben?

2019. április 28. 07:36

S. Miklós kérdése: Kertemben található almafáim és szőlőtőkéim minden évben nagyon lisztharmatosak. Mit tehetek ellene?

Hová tűntek a puszpángmoly hernyói? Nem is kell már védekeznem ellenük?

2023. június 24. 04:37

Puszpángbokraimról eltűntek a puszpángmoly hernyói. Mi történhetett? Olyan szerencsém lesz, hogy nem kell majd védekezni ellenük?