Hogyan gondozzuk tavasszal a muskátlit?

Agrofórum Online

Szeretnék tájékozódni a muskátli ápolásával kapcsolatban. Kérem segítségüket, hogy miként gondozzuk tavasszal a muskátlit?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A muskátlik kihelyezésének ideje a fagyos éjszakák elmúltával jön el. A növényeket érdemes előzetesen már telelőhelyükről előhozni, felkészíteni a megváltozott körülményekhez, a kinti levegőhöz és a fényhez. A növények metszése is szükséges a telelőidőszak lejárta után, vagyis kb. 10-15 cm-es magasságban vágjuk vissza, rajtuk 3-4 szemet meghagyva. Az elszáradt, elhalt, valamint elsárgult részeket is távolítsuk el a növényekről. Tavaszi feladataink közé tartozik továbbá a muskátli töveinek átültetése, vagy elfogyott talajának visszapótlása is, melyhez felhasznált közeg mindenképpen legyen tápanyagban gazdag. Az átültetéskor a növények gyökereinek kismértékű metszését is érdemes elvégeznünk. Nemcsak a kinti körülményekhez, hanem a rendszeres öntözéshez egyaránt szoktassuk hozzá a muskátlit, valamint a kihelyezés után érdemes megkezdeni legalább kétheti gyakorisággal elvégzett tápoldatozását is. Végleges helyéül lehetőleg napos vagy félárnyékos helyet válasszunk, hiszen ilyen körülmények között fejlődik rajtuk a legtöbb virág. A széltől és esőtől azonban óvjuk, ezek ugyanis kárt tehetnek hajtásaiban.

A növényvédelemre, a kártevők és kórokozók elleni védekezésre is ügyeljünk muskátlink szépségének megőrzése céljából. A leggyakrabban előforduló betegség a muskátlikon a rozsda, melynek kialakulása megelőzhető a levelek nedvesedésének elkerülésével, talajra való öntözéssel. Megjelenése esetében a beteg levelek eltávolításával akadályozható meg terjedése. Gyakori jelenség, melyet nem kórokozó vált ki, a levelek ödémásodása, ami a növények túlzott öntözése miatt alakul ki.

A muskátlin gyakran telepedhetnek meg kártevők, ezek közül a levéltetvekre már akár május végén számíthatunk. Az üvegházi molytetvek szintén szívogatásukkal gyengítik a növényeket, jelenlétükre a nagy mennyiségben megjelenő mézharmat, valamint az apró fehér rovarok hívják fel a figyelmet a levelek színi oldalán. A tetvek megtelepedésének kedvez a sűrű növényállomány, vagyis a magas páratartalom és hőmérséklet. Érdemes lehet ellenük első körben a növények ritkításával védekezni, túlzott mértékű elszaporodásuk esetében pedig kémiailag védekezni. A takácsatkák finom pókhálószerű szövedéket készítenek a levelek fonáki oldalán, főként száraz és meleg időjárás segíti felszaporodásukat, ellenük eredményesen atkaölő készítményekkel tudunk védekezni, gyors szaporodásuk miatt lehetőleg minél hamarabb elvégzett kezeléssel.

Diófa: őszi növényvédelmi teendők a fa körül

2023. október 7. 09:10

Az ősz érkezése nem jelenti azt, hogy gondoskodás nélkül kell hagynunk a házikert diófáit. Sajnos az év korai levélszáradást, és lombhullást eredményezett kertünk páratlan díszein. Mi a teendő az ősz beköszöntével?

Oregánó, avagy fűszertől az illóolajig

2023. február 1. 05:36

Az oregánót akár napi szinten használjuk a konyhában, továbbá értékes illóolaja az aromaterápia egyik fontos eleme lehet, de a kertben is hasznos funkciója van a növényvédelmi leveknél.

Éljünk együtt a fenyércirokkal?! - A rezisztens fenyércirok szabályozásának lehetőségei

2018. március 3. 11:44

Az Ötödik Országos Gyomfelvételezés adatai alapján nyolc egyszikű gyomfaj igényel a gazdálkodóktól nagyobb odafigyelést.

Kezdődik a növényvédelmi szezon a szántókon, gyümölcsösökben

2018. március 23. 07:13

Kell még jó néhány nap, hogy bármiféle talajmunkát lehessen végezni a határban.