Egyik szőlőtőkémen, annak levelein, hátoldalán, fehér bevonat fejlődött. Szomszédokkal vitatkozunk, hogy melyik betegségről is van szó. Hogyan lehet szétválasztani biztonsággal a szőlő fehér szövedéket képező betegségeit egymástól, milyen tulajdonságaik alapján, mikroszkóp nélkül?
Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus
Kedves Kérdező!
A szőlő levelein a szőlő nemezes gubacsatka, a szőlő lisztharmat és a szőlő peronoszpóra szokott megtelepedni, és azokon fehér foltokat okozni. Közös bennük, hogy a foltok fehérek, de nem ugyanolyan alakúak, méretűek, más a folt hátoldalának színe, az elváltozás előfordulása, gyakorisága is eltérő. Ezek a megkülönböztető tulajdonságok, melyek alapján biztonsággal szétválaszthatók, illetve azonosíthatók.
A szőlő nemezes gubacsatka (Eriophyes vitis) szabad szemmel nem látható, apró atkaféle, a rügypikkelyek alatt telel, és a fertőzött rügyekből fejlődő szőlőhajtás minden egymás melletti levelén láthatók a tünetek. Csak egyes tőkéket érinti, és a tőkén sem minden hajtást. A szőlőállományban elszórtan előforduló kártétel.
A levelek hátoldalán szöszös, fehér bevonat képződik, a foltok lehetnek erek által határoltak, különböző méretűek, hasonlítanak a peronoszpóra foltjaihoz. Ami megkülönbözteti attól, hogy a foltnál a levél színe felőli oldalon a levéllemez kiemelkedik, kidudorodik. A nemezes bevonat színe néhány nap alatt világos barnára változik, akkor már a megkülönböztetés biztonságos. Az atka a fürtöt nem támadja meg, tehát ott nem láthatók tünetek. Atkaölő szerekkel és kéntartalmú szerekkel lehet ellene védekezni, de gyakran elég a fertőzött levelek vagy hajtások levágása, megsemmisítése.
A szőlőperonoszpóra (Plasmopara viticola) a leveleket, a virágzatot és a fürtöt is megfertőzi. A foltok a fiatal leveleken szétterülök, az 1-2 cm-t is elérik, a levél színén a folt kezdetben áttetsző (olajfolt), majd sárgul, végül barnán elhal a szövete. A levél színén a folt felszíne sima, a levél hátoldalán dús fehéres gombabevonat képződik. A folt hamarosan elhal. Levelekkel egy időben a virágzatokon, fiatal fürtökön is kifejlődik a gomba fehér gyepe, alatta elsárgulnak, elszáradnak a növényi részek. Tehát a levéltünettel együtt fürtkártétel is megjelenik, és az állományban általános, elterjedt a betegség. Ellenük réztartalmú gombaölők (pl. Champion, Bordóilé, Cuproxat), a Polyram, Vegesol eR (eReS), valamint a felszívódó hatásúak: Armetil C, Melody compact, Orvego, Mildicat, Quadris is hatásosak.
A szőlőlisztharmat (Uncinula (Erysiphae) necator) gombabetegség a leveleken, virágzaton, fürtön egyaránt előfordul. Leveleken a fehéres bevonat lehet finom, alig érzékelhető, szürkés gomba bevonat, mintha poros lenne a levél felszíne. De kifejezetten fehér bevonatot is képezhet, és mindig a levelek felszínén található. Virágzat fertőzése után az leszárad, elhal. A növekedésben lévő fürtöknél a bogyók héján megtapadó gombamicéliumok alatt a bőrszövet elhal, a héj szürkés, piszkos kinézetet mutat, és a növekedésben lévő bogyók felrepednek. Ezek az úgynevezett „sérves bogyók”. A szőlőállományban általánosan elterjedt, szinte minden tőkén megtalálható. Lisztharmat ellen az elemi kén hatóanyagot tartalmazó gombaölő szerek (pl. Kumulus, Thiovit), a Vitisan, és a felszívódó hatásúak közül a Quadris, Topas is eredményesen használható.