4℃ 1℃
december 1. Elza, Natália, Blanka, Bonita

Hogyan teleltessem az idei évben vásárolt narancsfát?

Agrofórum Online

Hol és hogyan teleltessem az idei évben vásárolt kis narancsfát? Köszönöm.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A citrusféléket, mediterrán származásuk miatt, télen, védett helyen szükséges teleltetni. Sajnos a túlzott hideget, fagyokat, nem képesek hazánk klímáján sérülés nélkül átvészelni. A teleltetésükre való felkészítésüket már az ősz kezdetén érdemes megkezdeni. A növények folyamatosan érzékelik a nappalok rövidülését, a hőmérséklet csökkenését is. Ekkor ajánlatos már az öntözés mérséklésével, a nem termő citrusfélék tápanyag-utánpótlásának csökkentésével is a telelésre való készülésüket elősegíteni. A tápoldatozást ne azonnal, hanem lassacskán hagyjuk abba, azok gyakoriságának csökkentésével!

A teleltetés idejét elsősorban a hőmérséklet határozza meg, de általában októberben már sort kell keríteni erre. A telelés helyén kb. 6-8 fok lenne az ideális, ennél kissé melegebb, 10 fokos körülmény is megfelel, de 15 fok felett már semmiképp se tartsuk a növényeket! Túlzott melegben a növények sajnos a tél folyamán sem pihennek, hanem új hajtásokat képezhetnek. Ügyeljünk továbbá arra is, hogy a hőmérséklet egyenletes legyen, és a páratartalom se legyen nagyon alacsony, ezen időnkénti párásítással tudunk segíteni!

Ideális hely lehet tehát a narancs számára akár egy fűtetlen télikert, szoba, garázs, melynek ablakai is vannak, hiszen a fény a hideg időszakban is kiemelten fontos a növények számára. A levelek lehullása fényhiány miatt is bekövetkezhet, de akkor sem kell megijednünk, ha a növény a legnagyobb odafigyelésünk mellett is több levelét lehullajtja. A telelés alatt álló citrusfélék estében, bizonyos mértékben ez a természetes folyamat részének tekinthető, így nem ad okot az aggodalomra.

Télen a növény ápolása egyrészt öntözésből áll, melyet ritkábban kell végezni, de soha ne hagyjuk a teljes közegét, csak a felső rétegét kiszáradni. A túlöntözést is kerüljük, hiszen az hamar a gyökér rothadásához, fulladáshoz is vezethet.

A tavasz beköszöntével ugyancsak érdemes a növényt újra felkészíteni, de ekkor már a kinti életre. Az öntözések gyakoriságának emelésével, tápoldatozás megkezdésével, valamint időnként a növény kihelyezésével, napfényhez való szoktatásával. Tavasszal a növények metszése, továbbá szükség esetében átültetése is szerepeljen teendőink listáján!

Kiemelt kép: Pixabay

Miféle apró rovar károsítja a citrusféléket? Talán egy új kártevő?

2023. szeptember 15. 04:40

A citrus fiatal hajtásain a levelek bepöndörödnek, apró, fehér rovarok repkednek körülötte. Egyes leveleken gyöngyház színű elszíneződés látható, benne kacskaringós, járatszerű képződménnyel. Milyen kártevő lehet ez, és hogyan védekezhetek ellene?

Hogyan ültessünk magról citrusfát?

2022. április 19. 18:21

Sokan vágynak saját citrusfára, méghozzá saját, magból nevelt csemetére, ami egy nap gyümölcsöt is hoz.

Napos terasz? Ezek a növények imádják

2025. április 27. 11:10

Mediterrán hangulatot szeretne a teraszra? Ezek a konténeres növények jól bírják a napot, és egész nyáron díszítik a teret.

Egy különleges ciprusféle: az oregoni boróka

2023. február 18. 07:36

A Juniperus scopulorum botanikai nevének jelentése annyit tesz, mint (egy növény) „a hegyről”.