11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán

Honnan tudhatom, hogy a szilvafám vírusos?

Agrofórum Online

Sokat hallottam és olvastam a szilva vírusos megbetegedései által okozott terméskiesésről. De honnan tudhatom biztosan, hogy a szilvafám vírusos?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A szilva sajnos nagyon fogékony a vírusos megbetegedésre, és több vírus is fertőzheti fáit. E vírusokra jellemző, hogy több gazdanövénnyel is rendelkeznek, rendszerint valamennyi csonthéjas gyümölcsfajt megbetegíthetik, nem csak a szilvát. Az is lehetséges, hogy egyszerre egy fa nemcsak egy, hanem több vírussal is fertőzött, így akár többféle tünet is látható lehet fáinkon. A legjelentősebb a vírusok közül talán a szilvahimlő vírus, mely súlyos károkat tud okozni jelenléte által. A vírusos fák jellemzően kevesebb és rosszabb minőségű gyümölcsöt teremnek. A termések egy része még érés előtt lehullhat a fákról, megmaradt részükön kékes színű bemélyedések alakulnak ki, valamint érés közben megjelenik rajtuk a húsba süppedő, gyűrűs vagy szabálytalan alakú vonal, rajzolat. A beteg gyümölcsöknek, a felületi elváltozás mellett, beltartalmi értékei is romlanak, fogyasztásra alkalmatlanná válnak. A leveleken a tünetek ugyancsak megjelennek, kezdetben alig láthatók, halványak, később viszont kialakul rajtuk a gyűrű alakú rajzolat.

A nekrotikus gyűrűsfoltosság vírus okozta tünetek a leveleken különböző formában is megjelenthetnek, azokon klorózis, nekrózis, gyűrű vagy vonal alakú rajzolat, torzulás is megmutatkozhat. A szilva törpeség vírus főként a levelek keskenyedésében, vastagodásában, keményedésében mutatkozik meg. A fertőzött fák levelein klorotikus foltok, pöttyök is kialakulhatnak, emellett pedig nagymértékű terméskiesést is tapasztalhatunk. A leveleken világoszöld, sárgás csíkosságot okoz a vírusok közül az európai csíkos mozaik vírus. A szemmel jól látható tünetek mellett valamennyi vírussal fertőzött fa fogékonyabbá is válik a betegségekre, termőképességük csökken és élettartamuk rövidül.

A vírussal fertőzött fákat meggyógyítani nem lehet, ezért nagyon fontos, hogy megelőzzük a megbetegedést, megtartsuk a fák vírusmentességét. Ezt elsősorban igazoltan vírusmentes növényanyag vásárlásával és ültetésével érhetjük el. A fajták vírussal szembeni érzékenysége is eltérő, melyet a fajtaválasztás során érdemes lehet szem előtt tartani. A vírusok terjedésében nagy szerepe van a levéltetveknek, így betelepedésük esetén érdemes mihamarabb a kémiai védekezésre hagyatkozni. Emellett a metszési munkálatok során végzett eszközfertőtlenítésnek is nagy szerepe van a betegségek átvitelének megakadályozásában.

Kacskaringós rajzolatok a szőlő levelén - rossz jel!

2018. június 6. 12:48

H. András kérdése: A szőlőm levelén érdekes kacskaringós rajzolatokat figyeltem meg. Mi ez?

Mikor érett a birsalma, mikor és hogyan kell szüretelni?

2022. október 14. 04:36

Mikor érett a birsalma? A szüretelését mikor és hogyan lehet megkezdeni?

Lehullott a szilva levele - ez normális jelenség augusztusban?

2018. július 30. 07:57

S. Mária kérdése: Szilvafáim levelein először sok apró lyukat láttam, később narancsvörös foltokat, most pedig drasztikusan elkezdett hullani a levele. Öntözöm a növényeket, így nem lehet kiszáradás. Vajon mi lehet a baj?

Mi okozhatja a faszövet barna színű elváltozását a diófa oltványnál?

2022. április 10. 09:36

Diófa oltványomnál a vezér vessző felső része elhalt. Visszametszettem, a belsejében barna elszíneződés látszott. Mit tudok tenni, vegyem ki a fát vagy tudom valamivel kezelni?