Megmenthető még a teljesen bebarnult levelű Hardenpont téli vajkörtefa?

Agrofórum Online

Idén tavasszal ültetett Hardenpont téli vajkörtém levelei teljesen bebarnultak. Mi lehet az oka? Megmenthető még esetleg? Vagy ki kell ásni és újat ültetni helyette? A levelek nem foltokban rozsdásodtak és azután barnultak, hanem az egész levél teljes felülete kezdett fokozatosan barnulni és elszáradni. Most tavasszal április elején ültettem. Megmetszettem a csúcsát, a törzsben úgy tűnik, van még nedvkeringés. Kérdés, hogy érdemes kiásni és újat ültetni vagy sem?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A küldött kép szerint a körte tűzelhalással való fertőzöttsége állapítható meg. Ezt jól mutatja ugyanis a betegség legjellemzőbb tünete, a levelek sötétbarnán, feketésen való elhalása, azok hajtáson való maradása. A hajtásokon is láthatók tünetek, vagyis azok felületének feketés színűvé válása, valamit a csúcs irányából a törzs felé való terjedése. Jellemző még továbbá a hajtásvégek pásztorbotszerű visszahajlása is, mely ebben az esetben is valószínűleg megjelent, de azt azok levágása miatt nem láthatjuk.

További tipikus tünete még a tűzelhalásnak, mely optimális időjárási körülmények között jelenik meg, a baktérium nyálkacseppek megjelenése is, melyek egy idő után rozsdabarna színezetűek lesznek. A levelek fertőződése történhet jégverés vagy szél okozta sérülés, de rovarok által ejtett sebzésen keresztül egyaránt. A friss hajtások is érzékenyek a kórokozó fertőzésére, de a virágokat is képes megfertőzni. A virágok megbetegedése történik meg a leghamarabb, azok vizenyősek lesznek, fonnyadnak, hervadnak, barnulnak, majd pedig elhalnak.

Teljesen bebarnultak a Hardenpont téli vajkörte levelei (fotó: a kérdező felvétele)

A körtefák jelentős betegsége a tűzelhalás, ugyanis a növény valamennyi részén kialakulhatnak tünetek. A hajtások, virágok mellett a gyümölcsök, ágak, a törzs és a gyökérnyak egyaránt fertőződhet. Sajnos a küldött képen a fa hajtásain meglehetősen kiterjedtnek mondhatók a betegség tünetei. Nem tudom maradtak-e még a fán épségben hajtások, egyéb fás részek, de a fa egészére kiterjedő megbetegedés esetében előnyösebb lenne a fát kiásni, helyette újat ültetni.

Száradnak a Hardenpont téli vajkörte levelei (fotó: a kérdező felvétele)

A tünetek megjelenése esetében egyébként mihamarabb a tünetmentes részből is érdemes egy jókora darabot levágni. A levágott részt meg kell semmisíteni, valamint a metszőollót is fertőtleníteni szükséges. Kémiailag védekezni a sziromhullást követő időszakban, valamint a hajtásnövekedés időszakában érdemes (rézoxiklorid, réz-hidroxid). Az őszi és tavaszi lemosó kezelésnek is nagy jelentősége van, hiszen a kórokozó a fás részeken is át tud telelni a kialakult sebzések felületén, majd tavasszal onnan elindulhat a fertőzés.

A fajták között is lehet egyébként válogatni, hiszen azok tűzelhalással szembeni érzékenysége eltérő. A Hardenpont téli vajkörte virágrészei, valamint hajtásai vizsgálati eredmények alapján igen erősen fogékonyak a betegséggel szemben. A fajták közül kisebb mértékben érzékeny a Clapp kedveltje, míg rezisztens pl. a Harrow Delight és a Harrow Sweet fajta.

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Jó gyümölcstermésnek örülhetnek idén a lengyel gazdálkodók

2020. augusztus 16. 08:38

Bár az enyhe tél és a késői fagyok miatt volt félnivalójuk a lengyel kertészeknek, az idei szezonjuk miatt mégsem lehetne elégedetlenek.

Mi okozhatja fehér közepű, barna szegélyű foltok kialakulását a körtefa levelein?

2020. augusztus 3. 07:36

Zs. Norbert kérdése: Körtefám levelein apró fehér közepű, barna szegélyű foltokat találtam. Mi okozza ezt? Mit lehet tenni ellene?

Az EU körtetermése akár 20 százalékkal is magasabb lehet a tavalyinál

2022. augusztus 20. 09:36

Átlagos lehet a várakozások szerint az idei almatermés az EU-ban.

Az alma legjava: népszerű a magyar cider

2018. szeptember 18. 08:56

Sok ideig úgy tűnt, hogy a cider és a magyar ember közti fagyos viszonyt nem lehet megtörni, amíg aztán a kétezres évek elején óvatos enyhülés kezdődött, majd egyszer csak megtört a jég, és a forró nyarak elképzelhetetlenné váltak nélküle.