14℃ 7℃
szeptember 30. Jeromos, Honória, Hunor

Mi okozza a paradicsomnövények felső részének elhalását?

Agrofórum Online

Már terméseket nevelő egyes paradicsomnövényeim felső része elhalt, az érés előtt álló paradicsomok héján besüppedések, szabálytalan foltok láthatók, ezek zölden lehullottak. Elővigyázatosságból a beteg növényeket eltávolítottam. Félek, hogy tovább terjed a fertőzés. Gyógyítható, mit tehetek?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

Kiegészítő kérdéseimre adott válaszaiból még a következőket tudtam meg: mindegyik növény azonos fajta – Roma VF – magjából, saját maga által nevelt és kiültetett palántáin jelent meg ez a különleges betegség, elszórva a növények között. A levelek széle előbb barnult, majd, végül barnán elhalt. Ahol a levelek elbarnultak, és részlegesen a lomb egy része is elhalt, alatta a szár felszínén és belső szövetében is követhető a barnulási folyamat, tehát a kórokozó oda is behatolt. A növény felső része elbarnult, a szárban, annak belsejében is megjelent az elhalás, és az Ön megfigyelése szerint a szár ott megpuhult, könnyen összenyomható. A zöld termések kocsánya is barna, elhalt, amiatt hullottak le a fejletlen bogyók.

A fotóin jól látható, hogy a gyökerek egészségesek, világos színűek, jól fejlettek, azokon elváltozás nem látható.

A küldött képeken a leveleken barna, nagyobb méretű különálló foltok is láthatók, tehát valamilyen gombás eredetű levélfoltosodás betegség is részt vett a pusztításban.

Elhalt csúcsi lombozat (Fotó: a kérdező felvétele)

A képeken látható tünetek és megfigyelései alapján, az a szokatlan, hogy a tövek lombja az alsó felében ép, egészséges, csak a zsenge, felső, fiatal leveleit, hajtásait fertőzte meg a kórokozó.

Baktériumos (Corynebacterium) betegségre illenek a megfigyelt tünetek. Ez a betegség fertőzött maggal is terjed, a növényeken okozott gyors részleges elhalás akkor szokott megjelenni, amikor betör a nyári meleg, és a paradicsom bokrok sok terméssel be vannak rakodva, le vannak terhelve. A kórokozó a termést is megfertőzi.

Fertőzött paradicsom szárának hosszmetszete (Fotó: a kérdező felvétele)

A legsürgősebb intézkedés, a beteg tövek azonnali eltávolítása, komposztra ne kerüljenek. Az ápolási munkáknál, a kacsolásnál betegséggyanús, a kezdődő betegség tüneteit mutató növényeket utolsónak gondozza, kézzel a beteg növény nedvével is tovább terjeszthető a baktérium. Öntözővíz és esőcseppek is szállítják és terjesztik.

Mivel baktériumos és gombás betegség is megfertőzte a növényeket réztartalmú gombaölő szerrel permetezze a paradicsomállomány lombját, bármely réz hatóanyagú szer alkalmas erre. Az ajánlott kezelés részben megelőző, részben lokalizáló, terjedését megakadályozó szerepet játszik, ezért ajánlom. Kerülje az esti és a lombozatot érő öntözést, és próbálja meg a paradicsomállomány szellőzését biztosítani.

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Conima, ki mint vet…

2022. június 20. 09:47

A megerősített fuzárium és üszöggombák elleni hatékonyság mellett, a kezdeti szeptória és drechslerás levélbetegségek ellen is kiváló preventív (megelőző) és kuratív (gyógyító) védelmet kínál.

Hogyan előzze meg a gabonatermesztő a súlyos vetésfehérítő lárvakártételt?

2019. április 1. 05:35

A tavalyi év folyamán igen nagy problémát okozott egyes régiókban a vetésfehérítő bogár lárvái elleni védekezés. Többen farkast kiáltottak, mondván, biztosan rezisztenciáról van szó.

„A Priaxornak helye van a növényvédelmi technológiánkban” - Átadtuk előfizetői nyereményjátékunk BASF különdíját

2019. január 10. 12:00

Az Agrofórum 2018-as nyereményjátékában a BASF által felajánlott 50 liter Priaxor kalászos gombaölő szert Vavró Iván, a jánoshalmai Hergevica Kft. tulajdonosa és vezetője nyerte meg.

Hogyan védekezhetünk a som levélfoltossága ellen?

2019. október 19. 06:38

G. Jakab kérdése: Som bokrokon már nyáron megjelentek, és az utóbbi hetekben súlyosan elterjedtek a foltos levelek. Mi okozza ezt a betegséget, lehet-e védekezni ellene?