Mi okozza az őszibarackfa leveleinek sodródását?

Agrofórum Online

Őszibarack levele sodródik és kisebb a szokásosnál. Mi okozza? Képet mellékelek a problémáról.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A mellékelt képen sajnos közelről a leveleket nem lehet látni, így azokat alaposabban nem tudom szemügyre venni. Viszont a fát látva észrevehető, hogy a lombozat nagyobb arányú hiányával állunk szemben, mely minden bizonnyal valamely betegség meglétéről árulkodik. Jól észrevehető, hogy a hajtások csúcsi része lombozat nélküli, azokon jelentős mértékű felkopaszodás tapasztalható meg. Talán látszik, hogy a fán a virágok is el vannak barnulva, rá vannak száradva a fára. A hajtásvégek száradása és a virágok elbarnult elhalása moníliás megbetegedésre utal.

Sajnos az idei évben, a hűvösebb és csapadékosabb tavasz, illetve az elhúzódó virágzás miatt is, jelentős károkat okozott a monília sok csonthéjas gyümölcsfajon, még a helyesen, több alkalommal elvégzett permetezések ellenére is. A kialakult tünetek ellen sajnos már nincsen teendő, viszont a felkopaszodott részeket minden esetben ajánlatos visszametszeni. A metszés során az egészségesnek tűnő részből is legalább 5-10 cm-es hosszúságot le kell vágni. A lemetszett részeket pedig össze kell gyűjteni. A metszés után a betegség ellen érdemes egy permetezést is végezni, felszívódó hatóanyagú gombaölő készítménnyel.

Sodródott levelű őszibarackfa
Sodródott levelű őszibarackfa (fotó: a kérdező felvétele)

A moníliás fertőzés mellett akár a fa más betegségben és érintett lehet, mely a kérdésben említett levélsodródást okozhatja. A fák látszólagos megbetegedésekor minden esetben érdemes visszagondolni, hogy az elmúlt években a fát nem érték-e súlyos betegségek, más stresszhatások, azok levelein a megszokottól eltérő elváltozásokat nem tapasztaltunk-e meg. A tavaszi hideg, esetleg a nyári aszály okozta vízhiány nem viselte meg a fát? A vírusos megbetegedések eleinte a leveleken gyűrűs, nekrotikus, sárgászöld foltok formájában mutatkozhatnak meg, mely vírusos megbetegedések idővel súlyosbodhatnak, a rügyek kihajtásának elmaradását is okozva.

A vírusos megbetegedések mellett az őszibarack fái is, akárcsak a kajszié, több olyan kórokozótól meg tudnak betegedni, melyek miatt idő előtti részleges vagy teljes fapusztulás, gutaütés következik be. A pszeudomonászos betegségben szenvedő fák tavasszal még kihajtanak, de jellemzően leveleik fakóbb színűek, lankadnak, majd elszáradnak. A fitoplazmás betegség is súlyos károkat tud okozni, a beteg fák levelei színük felé kanalasodnak, sárgászöld színűek. A beteg fákon a levelek ritkásan nőnek, a hajtások növekedése lassul, majd a fák pusztulása is bekövetkezik. Sajnos, amennyiben a fentebb említett valamely betegségtől szenved a fa, tenni ellene már nem tudunk, hiszen a védekezés egyetlen módjának a megelőzés tekinthető.

Kiemelt kép: Pixabay

Selyemfényű puszpángmoly: aktívak, idén még két nemzedékre lehet számítani

2019. március 20. 04:36

Néhány korai virágzású gyümölcsféle, így a mandula és a korai kajszi fajták már virulnak, de néhány kertészeti károsító is előjött telelőhelyéről.

Őszibarackban is Kína a világelső

2021. március 13. 06:47

A globális őszibaracktermelői listán is Kína vezet, ugyanúgy, mint sok már agrártermék esetében.

Hogyan védekezzek az őszibarackon megjelenő levélfodrosodás ellen?

2019. március 30. 05:37

V. Csaba kérdése: Rendszeres probléma az őszibarack levélfodrosodása kertemben. Hogyan védekezhetnék ez ellen?

Kell-e számítani tafrina fertőzésre a csapadék után?

2022. április 6. 08:49

Az tafrinás levélfodrosodás (Taphrina deformans) az őszibarackfák egyik legjelentősebb betegsége, ugyanis súlyos fellépése esetében a fákon akár nagymértékű korai levélhullás, ezáltal a fák kondíciójának leromlása is bekövetkezhet.