14℃ 7℃
szeptember 30. Jeromos, Honória, Hunor

Miért fejlődtek eltérő színű és méretű sütőtökök a kigyűjtött magokból?

Agrofórum Online

Vásárolt sütőtökből kigyűjtött magokat vetettem el a kertben. Belőlük többféle méretű és színű tökök fejlődtek ki. Mi okozhatta ezt?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Nagy valószínűséggel a megvásárolt tök termésének felnevelése, F1, vagyis hibrid vetőmag felhasználásával történt. Az F1 magok előállításához két szülő szükséges ugyanis, melyeket egymással keresztezve, valamely pozitív tulajdonságainak egyesítése érdekében hoznak létre a nemesítők. A létrehozott hibrid fajták általában egy vagy több, valamilyen jellemzőjükben, pl. terméseik méretében, minőségében, termőképességükben, betegség-ellenállóságukban kiemelkedőbbnek bizonyulnak szüleiknél. A pozitív tulajdonságok egyöntetű megjelenése azonban csak az első utódnemzedékre, vagyis az F1 magból növekvő növényekre vonatkozik.

A hibrid növényekből fogott magokból kinevelt növények (F2) tulajdonságai már szétszóródnak, azaz jellemzőik is eltérnek, azok változatosan öröklődnek ugyanis az eredeti szülők paraméterei már többféle változatban nyilvánulnak meg. Az így kapott növények pl. színükben, méretükben, ízükben stb. egyaránt eltérhetnek egymástól. Amennyiben a tudatában vagyunk annak, hogy termésünk F1 magból szaporított növényről származik, annak magját nem ajánlatos kigyűjteni és elvetni sem. Erre a legtöbb zöldségfajnál érdemes odafigyelni, hiszen nemcsak a tökfélék esetén van ez így, hanem a paprika, paradicsom és uborka nevelése is gyakran történik F1 magokból. Emellett nem szabad elfelejtkeznünk arról sem, hogy akár a megvásárolt egynyári dísznövénynél szintén fennáll a hibrid vetőmagból történő előállítás lehetősége.  

A fajtaazonos növények szaporítása érdekében érdemes tehát vagy olyan fajtából magot gyűjteni, mely biztosan nem F1 szaporulatból származik, vagy a kereskedelemben vásárolni, így ellenőrzött körülmények közül származó magokat elvetni a biztos siker és azonosság érdekében. Termelőtől történő áru vásárlás esetében lehetőség van arra is, hogy a fajta után érdeklődjünk, így akár megtudhatjuk azt is, érdemes-e magjainak kinyerésével, majd pedig továbbszaporításával foglalatoskodnunk.

9 nem mindennapi zöldség

2023. augusztus 31. 10:10

Az átlagfogyasztók szeretnek a hagyományos zöldségekhez nyúlni: a burgonyához, a hagymához vagy a paprikához. Léteznek azonban olyan zöldségek, amelyek mellett nap mint nap elmennek az emberek, pedig – noha nem mindig szépek – igencsak táplálóak és egészségesek.

Már kaphatók a hajtatott magyar zöldségek

2018. április 11. 11:35

A kora tavaszi zord időjárás kevésbé érintette a zöldséghajtatást, így áprilistól már a teljes választéka elérhető a korai magyar zöldségeknek.

Támrendszeres konzervuborka termesztése II. - Kémiai talajtulajdonságok

2020. május 16. 04:36

Gyakran szokott a talaj sótartalmával gond lenni, amire az uborka különösen érzékeny. Bár a zöldségféléket sóérzékeny növények kategóriájába soroljuk, de az uborka ezen belül is a különösen érzékenyek csoportjába tartozik.

Kell már permetezni a burgonyát fitoftóra ellen?

2023. július 15. 14:37

Burgonyával kapcsolatos kérdésemre várom válaszukat! Kell már permetezni fitoftóra ellen?