Miért száradnak ki a málnaszemek?

Agrofórum Online

A málna és szeder gyümölcse esetében is tapasztaltam, hogy a szemek egy része kiszáradt. A málna termésén nem csak kiszáradást, hanem fehéredést is tapasztaltam. Mi okozhatja ezt?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos 

Kedves Kérdező!

Egyre gyakrabban előforduló probléma a gyümölcsök termesztése során a napégés okozta tünetek megjelenése. A nagy fényintenzitás a gyümölcsök bőrszövetének és az ahhoz közel elhelyezkedő szöveteknek a perzselését, valamint a színanyagok képződésének lelassulását vagy leállását okozhatja. A sejtek ezáltal úgymond ”megfőnek”, elpusztulnak, végezetül szövetrészeik elhalnak. Hazánkban ez főként nyár közepén, júliusban fordulhat elő, amikor a tartósan magas hőmérséklet erős napsugárzással párosul. Veszélyhelyzet akkor van, amikor a levegő hőmérséklete tartósan 30 fok felé emelkedik. Az erős napsugárzásnak kitett gyümölcsök felülete ilyenkor akár több mint 15 fokkal is magasabb lehet a levegő hőmérsékleténél. A napégés veszélyét tovább növelheti, ha a magas hőmérséklet alacsony páratartalommal párosul. A napégésből keletkező sérüléseken további problémákat okozhatnak a kórokozók, melyek a sebzéseken keresztül könnyebben bejutnak és romlást idéznek elő.

Gyakori problémát a napégés az alma és körtefák gyümölcse esetében okoz, de előfordulhat csonthéjasokon, dión, valamint bogyósokon egyaránt. A napégés okozta tünetek minden esetben a termés nap felőli oldalán mutatkoznak, mely azonosításukat megkönnyíti. Az almához hasonlóan a csonthéjasoknál is a gyümölcsök héjának megbarnulása, majd felrepedése tapasztalható. Vannak olyan szilva és kajszifajták, melyek a tartós felmelegedésre a gyümölcsök húsának barnulásával reagálnak a mag körüli részen. A dió zöld burkának enyhe károsodása esetében termését még be tudja jó minőségben érlelni. A bogyós gyümölcsöknél okozott feltűnő tünete, hogy a szövetek helyén általában világosabb, sok esetben fehér, száradó foltok jelennek meg. A napégés ellen már a termőhely és a fajta megválasztásával is védekezhetünk illetve a növények megfelelő tápanyag utánpótlással is sokat tehetünk a megfelelő kondíciójuk érdekében. A gyümölcseinket a napégéstől pl. a termőfelület takarásával, árnyékolásával (raschel-háló) vagy párásító öntözés alkalmazásával is megóvhatjuk.

Mire ügyeljünk a málna metszése során?

2023. szeptember 12. 04:40

Hogyan és mikor kell metszeni a málnát? Mire ügyeljünk a metszés elvégzése során?

Bogyós gyümölcsök ősszel – ezeket érdemes termeszteni

2025. október 6. 11:10

Sokan nem tudják, de a bogyós gyümölcsök ősszel is teremnek. Mutatjuk, mely fajokból szüretelhetünk ilyenkor, és mire kell figyelni a termesztésük során.

Ritka kártevő: a málna-viaszos pajzstetű (Atrococcus bejbienkoi)

2023. november 8. 10:10

Magyarország melegebbre és szárazabbra fordult klímája nem kedvez a málnatermesztésnek. Jelentős a munkaerőigénye, amelynek döntő hányada a szedési időszakban jelentkezik. Ezekre a gondokra visszavezethetően a hazai gyümölcs árban nem versenyképes az importból származó termékkel. Ezeknek a kedvezőtlen hatásoknak a következménye, hogy a málna országos termőterülete folyamatos csökken. 2022-ben Magyarországon az ültetvényben termesztett málna termőterülete csak 101 hektár volt.

Évről évre csökkenő tendenciát mutat a hazai málnatermesztés

2018. június 19. 06:00

A magyar málna fagyasztóipari hasznosítása jelenleg a megszűnés határán áll, mivel Lengyelországból és Szerbiából olcsóbban lehet kész fagyasztott árut importálni, mint a hazai alapanyagot megvásárolni.