8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes

Miként kezelhetem a szamócát mikoszferellás levélfoltosság ellen?

Agrofórum Online

Hogyan kezeljem a képen látható levélbetegséget a szamócán? Segítségüket nagyon köszönöm!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A küldött képen, a szamócán gyakorta megjelenő levélfoltosság, a mikoszferella látható. A leveleken már eléggé sok, előrehaladott fejlődésben lévő folt van. A kezdeti tünetek apró foltok, melyek szegély nélküliek, vörösesbarna színűek, így még kevésbé feltűnőek. Idővel, a levelek növekedésével párhuzamosan alakulnak ki a kifehéredő közepű, lilás-barna színezettel rendelkező foltok. A levelek mellett a foltosodás egyes esetekben a levelek nyelén, az indán, de akár még a kocsányokon is előfordulhat, kifehéredő közepű, megnyúlt alakú foltok formájában.

A levélfoltosság akár súlyos mértékben is elterjedhet a lombozaton, ezzel okozva a szamócatő legyengülését, termésmennyiségének következő évi csökkenését. A kórokozó már akár kora tavasszal is fertőzhet, de súlyosabb problémaként általában a nyár végén mutatkozik csak meg. Terjedésének a nedves, esős időjárás kedvez, de akár a rendszeres, leveleket is érő öntözéssel egyaránt segíthetjük nem kívánt terjedését.

Szamóca mikoszferellás levélfoltossága
Szamóca mikoszferellás levélfoltossága (fotó: a kérdező felvétele)

A védekezést érdemes már a megelőzésre alapozni, a fertőzött, lehullott leveleket összegyűjteni, a következő évi fertőzést így akadályozni. Az egyszer termő állományok esetében a szüret utáni lombeltávolítás jó szolgálatot tesz a kórokozó fertőzésének és terjedésének megakadályozásában. A folytonosan termő szamócánál a védekezés már nehezebbnek tekinthető a szüret folytonossága miatt. A fertőzésveszély egészen áprilistól fennáll, vagyis már akkor, amikor a növény megkezdi intenzív levélképzését. Új telepítés esetén ajánlatos a vásárolt, szaporított növények lombjának egészségéről meggyőződni, betegségektől mentes szaporítóanyagot beszerezni.

A kémiai kezeléseknél fontos betartani az élelmezés-egészségügyi várakozási időt. Három napos élelmezés-egészségügyi várakozási idővel rendelkezik a Signum WG, mely kiskertben, szamóca esetében, évente egy alkalommal permetezhető gombás eredetű fertőzések ellen. Emellett a vegetációs időszak végén is ajánlatos permetezést végezni réztartalmú készítménnyel, a többi gyümölcsfajhoz hasonlóan lemosó kezelést végezni, mely előtt az elöregedő, súlyosan beteg levelek levágásának elvégzése egyaránt ajánlható.

Kiemelt kép: Pixabay

Átlagos lehet az idei szamócatermés

2020. április 23. 13:17

Az enyhe ősz és tél miatt téli fagykár nem sújtotta az ültetvényeket, a napsütésben gazdag február és március pedig nagyon is kedvező volt a növények fejlődése, a virágzatok, illetve virágkezdemények kialakulása szempontjából.

Miféle apró kukacok rághatnak a szamóca terméseiben?

2024. augusztus 21. 04:37

Szeretném a segítségüket kérni. Milyen apró kukacok rághatnak a folyton termő földi eper termésében?

Bőven van szamóca az Egyesült Királyságban

2019. június 9. 04:47

Az Egyesült Királyság szupermarketeibe szállított bogyók 95 százalékát képviselő iparági szervezet szerint a melegházakban való termelés felfutását új fajták is segítették.

UV-C fénnyel dolgozó robot: megbízható harcos a lisztharmat ellen

2023. július 18. 17:10

Nagyon messziről érkeztek azok a szamócatermesztők, akik szerették volna megérteni az UV-C fény lisztharmat elleni védekezésben betöltött szerepét.