Miként válasszunk a gyümölcsfajok fajtái közül? Milyen szempontokat szükséges feltétlenül figyelembe venni?
Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos
Kedves Kérdező!
A kereskedelemben általában számos faj és annak több fajtája vásárolható meg a gyümölcsfaoltványok közül. Első körben a faj megválasztásánál lényeges a célunk, hogy mi az, mely gyümölcs az, melyet fogyasztani, esetleg feldolgozni szeretnénk. Fontos szempont továbbá az ültetési hely és a talaj tulajdonságainak ismerete is, hiszen ez alapjaiban határozza meg a gyümölcsfaj termeszthetőségét.
Nemcsak a faj, hanem a fajtaválasztás sem egyszerű feladat, hiszen már a tervezéskor jó előre, akár több tíz évre kell előre gondolkoznunk. A feldolgozhatóság, frissen fogyaszthatóság tudatában saját igényeinknek megfelelően kell döntenünk, milyen céllal is szeretnénk az adott fajtát ültetni. Nem minden fajta esetében lehetséges ugyanis a kettős hasznosítás, vannak külön-külön, illetve mindkét felhasználási célra alkalmas fajták is. A termések tulajdonságai, íze, mérete, színezete, beltartalmi értékeinek ismerete ugyancsak segítségünkre lehet a döntés meghozatalában.
A gyümölcsök tulajdonsága mellett a fa jellemzőiben is nagyobb változékonyságot találhatunk. Első körben a rendelkezésre álló hely mérete alapján válasszunk kisebb vagy nagyobb növekedési eréllyel rendelkező fát! Az ültetendő fák mennyiségét is a szükséges helyigény-területméret alapján tudjuk kiszámolni, így esetleg több fajtát is választani. Fontos, hogy a választás során tisztában legyünk az adott fajták termékenyülési viszonyaival is, így akár pollenadók ültetéséről is gondoskodnunk szükséges!
A fajták érési idejének ismeretével akár az érési időszakot is lehetőségünk van nyújtani, így hosszabb ideig tudjuk a gyümölccsel való ellátottságot biztosítani. A nemesítésnek köszönhetően már több olyan változat is megtalálható a kereskedelemben, melyek ellenállók, toleránsak egy, vagy akár több, az adott faj termesztését meghatározó betegség ellen. Az ilyen fák kevesebb, mérsékeltebb mennyiségű növényvédelmi kezeléssel is nevelhetők, így termésbiztonságuk is nagyobbnak mondható. Emellett más stresszhatásokban, főként a hidegtűrésben is lehetnek eltérések, melyek ugyanúgy meghatározók lehetnek a termesztés sikerességét tekintve.
A leírtakból jól látható, hogy a fajták egymástól számos, jelentős tulajdonságban eltérhetnek egymástól, melyek alapján nem is olyan egyszerű a választás. Ennek ellenére érdemes több időt erre rászánni, körültekintőnek lenni, hiszen helyes választásunk eredményét hosszú ideig élvezhetjük kertjeinkben.
Kiemelt kép: Pixabay