Életmód, gasztronómia

Élelmiszer-pazarlás megelőzése szüretkor

Agrofórum Online

Kerttulajdonosként és termelőként is nagy felelősségünk van az élelmiszer-pazarlás témakörében is. Ez nemcsak az ökolábnyom kérdését feszegeti, hanem egy olyan problémát is, hogy rengeteg élelmiszer kerül azért kukába, mert „már nem olyan szép”.

Természetes szokása a legtöbb embernek, hogy csak a tökéletes zöldséget vagy gyümölcsöt eszi meg. Az élelmiszer-pazarlás többnyire itt kezdődik, de idesorolható az is, amikor ismerjük a szöveget: „Most dobjam ki a csomagolt jégsalátát, vagy várjam meg, míg megromlik?” És persze ez csak poénkodás, de a valóság az, hogy sokkal több élelmiszer romlik meg a hűtőben, mint az elvárható lenne. Túlvásárlás miatt, és nem reálisan, szemünkkel vásárlás okán fordul elő ez többnyire.

De a termelői oldalon is keletkezik élelmiszer-hulladék, mi több, még a házikertben is!

Kicsit görbe, kicsit savanyú, de a mienk

Nem, nem a filmből akartam idézni az ominózus déligyümölcsnél elmondottakat, hanem arra a klasszikus esetre utaltam, hogy a sérült gyümölcs és zöldség sokszor a házikertben is a komposzton végzi. Pedig a legtöbb csak szépséghibás, és kompótba, lekvárba rakva azokat, ki kérdezi meg, hogy vajon milyen nagy vagy szép volt a gyümölcs?

Szaktanácsadóként dolgoztam egy olyan mezőgazdasági cégnek, aki multihoz szállított be és egy méretellenőrző rendszeren keresztül került lecsomagolásra a zöldség. Ami nem ment át a szín/méret/forma vizsgán, az ment egy ládába ömlesztve, és vagy kiöntötték a gazdaság egy csücskében, vagy ment a marhák elé. Igen: több tonna élelmiszer, ami igazából szemétként volt kezelve. Nézni is rossz volt, és amúgy nem mellesleg sok dolgozó hazavitte volna szíve szerint, csak nem engedték nekik.

Nem kell mindet kidobni, a java cefrének még jó lehet! (fotó: https://pixabay.com/hu/photos/almák-gyümölcs-rothadt-pazarlás-7464059/)

Házikerti szinten ami nem megy át a frissfogyasztásra való szűrőnkön, azt dolgozzuk fel!

A zöldségek és gyümölcsök feldolgozása nemcsak az öngondoskodást teszi lehetővé, de csökkenti a kidobni való alapanyag mennyiségét is.

Egy kicsi és görbe paprika, egy félig még jó paradicsom ugyanúgy megfelelő lecsóként, mintha a „patentül” szép termény került volna bele. Vegyük elő a régi szakácskönyveket, melyekben még szuper hagyományos receptek vannak a befőzési időszakra.

Ugyanígy nagy kedvencem az úgynevezett dobálós savanyúság, amikor a hűtőszekrény fiókjában már kicsit szikkadt sárgarépát, paprikát ugyanúgy beledobálhatjuk a savanyúságba, mint a friss terményt. A savanyúságlében megszívják magukat és egy tökéletes végeredmény, egy vegyes savanyúság lesz belőle, amivel megmentettünk nagyon sok kiló kidobandó élelmiszert.

Az élelmiszer-pazarlás ellen tudatossággal védekezhetünk, és nagyon sok praktika áll rendelkezésre, hogy valóban tehessünk ellene, és ne csak beszéljünk róla!

A végcél meg a cefre lenne?

Jó magyar szokás szerint – és itt a pálinkamesterek fel is húzzák a szemöldöküket és mordulnak egyet – a magyar ember lassan bármiből tud pálinkát főzni. Nem az a célom, hogy erre buzdítsak mindenkit, de van az a gyümölcs, ami például még kiváló lehet akár cefréhez is. Tehát elrugaszkodhatunk a klasszikus lekvár-lecsó-savanyúság háromszögtől, mert ezernyi és egy receptet találhatunk ki, és nyugodt szívvel pálinkafőzésre vagy almaborra is kalkulálhatunk, ha annyira sok a gyümölcs.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így tárolható hosszan az egészséges őszi csemege, a gesztenye

2026. október 17. 16:10

A gesztenye az őszi, téli időszak kedvelt csemegéje. A termés hosszú távú tárolásánál néhány dologra figyelni kell a penészedés elkerülése végett.

Megvan az ok, mitől olyan finom a magyar sütőtök, óriási szerencséjük van a szabolcsiaknak

2026. október 17. 13:10

Az ősz elhozta a sütőtök szezonját is, és ilyenkor a legtöbben a nagydobosi termékeket keresik a boltokban. Mitől annyira finomak?

D-vitamin 70 év felett: gyakori hiba a túlzott adagolás

2026. október 17. 07:10

A D-vitamin fontos a csontok és az izmok számára, de a 4000 NE nem ajánlott napi adag. Mutatjuk, mire érdemes figyelni idősebb korban.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Hogyan lesz egy régészből FerMentor?

2021. június 27. 10:38

A fermentálást konyhatechnológiailag úgy határozhatjuk meg, mint szerves anyagok mikroorganizmusok segítségével, kontrollált körülmények között történő bontása/erjesztése.

2021: a Gyümölcsök és Zöldségek Nemzetközi Éve lesz

2020. január 7. 06:38

Az élelmiszer-biztonság nemcsak elegendő mennyiségű, hanem megfelelő összetételű táplálékot jelent, amiben nagy szerepük kellene, hogy legyen a zöldségeknek és gyümölcsöknek.

Mivel permetezzünk a zöldségeskertben?

2020. június 29. 11:33

Milyen permetszereket használhatok kiskertemben a zöldségnövényeket károsító rovarok és betegségek ellen?

Hogyan tervezek fenntartható kerteket? - Íme az alapok!

2022. december 29. 05:37

Egy fenntartható kert esetében már az alapoknál úgy kell eljárni, hogy körültekintőek legyünk minden téren. Ezeket az alapokat hoztam mai témának, melyeket mi betartunk minden egyes kert tervezésénél.