19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás

Mikor és hogyan szüreteljük a homoktövist?

Agrofórum Online

Szeretném megtudni, hogy a homoktövis termését mikor és hogyan szedhetjük?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A homoktövis értékes összetevőinek köszönhetően az egyik legegészségesebb vadgyümölcsünk. Bogyóinak betakarítása igen fáradságos, ennek oka egyrészt tövisessége, másrészt pedig probléma a homoktövis bogyójának állaga is, ugyanis érett állapotban ezek nagyon puhák. Mindezek mellett a bogyók nagyon erősen tapadnak a hajtásokhoz és kocsányainak hosszúsága is meglehetősen rövid. Az érett bogyók egyenkénti leszedegetése, ezáltal önmagában nagyon hosszadalmas folyamat.

A szüretet akkor érdemes elkezdeni, ha a bogyók már jól beértek, mivel csak akkor fejlődik ki optimális aromájuk. A túl korán leszedett homoktövisbogyók savanyúak és még nem rendelkeznek a tipikus fanyar ízzel. Fajtától függően a bogyók érése augusztus végén kezdődhet és kb. szeptember végéig, október elejéig érnek. Ezután puhává és élénk narancssárgává válnak. A betakarítással nem éri meg sokat várni, hiszen sok madárfaj is szívesen eszeget a vitaminokban gazdag homoktövistermésből.

A homoktövis betakarítása nem könnyű feladat

A betakarítása során az egyes bogyók leszedése túl sokáig tart, ráadásul a nagy termőképességű fajtáknál a bogyók szorosan egymás mellett ülnek a hajtásokon, így egyenként alig lehet ezeket megfogni. Szüreteléskor is érdemes vastag kesztyűt viselni az éles tövisek miatt, amik szintén nehezíti a bogyók szedését. A tövisesség elkerülése érdekében már vannak olyan fajták, melyek kisebb méretű és kevesebb tövissel rendelkeznek. A betakarításhoz jó eszköz lehet az úgynevezett bogyófésű, amelyet például az áfonya betakarításakor is használnak. Ez egy lapátszerű szerkezet, melyeken hosszú és vékony fémfogak állnak. A bogyók ezzel a hajtásokról lefejthetők és egy vödörbe összegyűjthetők.

További megoldás lehet, melyet nagyüzemben is alkalmaznak, hogy a hajtásokat a termésekkel együtt levágják, majd lefagyasztják. A fagyasztás után a bogyók már könnyen leválnak a hajtásokról, akár egyszerű rázással vagy ütögetéssel is leperegnek termései. A következő évi termésmennyiséget a hajtások levágása kismértékben csökkentheti, ezért ne a hajtásvégekről, hanem inkább a bokrok közepéről szedjünk fagyasztásra szánt hajtásokat.  

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Érdemes a házunk előtti gyümölcsfát megdézsmáló járókelőkkel veszekedni? A válasz kijózanító és sokaknak elkeserítő

2026. július 14. 09:10

Sokan nagy gonddal nevelgetik a házuk előtt álló gyümölcsfákat, akár ők maguk, akár az önkormányzat ültette. Pedig jogilag nem sok közük van azokhoz.

Fűszerszüret: citromfű, menta és bazsalikom

2022. július 19. 06:38

A fűszereknél nemcsak a szüretelés helyes módja és ideje a fontos, hanem a tárolás, feldolgozás is, hogy megmaradjanak az értékes illatanyagok, aromák, színek.

Hamarosan kiderül milyen lesz a 2019-es évjáratú bor

2019. szeptember 1. 13:33

Az elmúlt évek nemzetközi sikerei, a több tucatnyi díj, elismerés bizonyítja, hogy a hat magyar borrégióban minőségi munka folyik.