Mikor kezdjem a permetezést burgonyabogár ellen?

Agrofórum Online

Sok burgonyabogarat még nem láttam, nagy kárt sem csináltak még, meddig várjak a permetezéssel?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A burgonyabogár egy általánosan elterjedt kártevő, mely szinte minden olyan kertben megtalálható, ahol burgonyát termesztenek. Jelentős károkat tud okozni, hiszen nagy étvágyú kifejlett alakjai, illetve lárvái egyaránt a leveleken táplálkoznak, azoknak akár jelentős részét is képesek lerágni. Kisebb egyedszámban is már számottevő károkat tudnak okozni, így érdemes a védekezést mihamarabb megkezdeni. Idővel lárváik száma gyorsan képes megnőni, hiszen a telelésből előjövő imágóik tojásrakása már május közepén megkezdődik. A tojásokból 20-30 db található meg egy csomóban, melyet a levelek fonáki oldalán találhatunk meg. Egy nőstény akár több száz tojást is lerakhat, amikből lárváik egy-két hét alatt kelnek ki.

Fontos azonban azzal is tisztában lennünk, hogy a burgonya mellett a paradicsom, illetve a tojásgyümölcs is megfelelő táplálékának számít, valamint számos gyomnövény egyaránt kedvező táplálkozása szempontjából, viszont a paprika nem tartozik kedvencei közé.

A védekezést tehát ajánlatos a kártevő ellen mihamarabb megkezdeni, ha nem is kémiai védekezést folytatni, legalább a megjelenő pár db imágót összegyűjteni. A kifejlett alakok fokozatosan, elhúzódó ütemben jönnek elő a talajból, így megjelenésük sem egyszerre, hanem szakaszosan várható. A lárvák tömeges jelenlétére május végén már számítanunk kell, majd új nemzedékének kifejlett egyedei június közepén jelennek meg. A nyári nemzedéknek csak egy része rak már tojást, míg egy részük tojások lerakása nélkül vonul telelőre táplálkozásuk után. Ez azt jelenti tehát, hogy a nyár végén kevesebb egyedük károsít már, de jelenlétükre ennek ellenére őszig számítanunk kell.

A kezdeti megjelenésükkor, valamint a vegetációs időszak vége felé elegendő lehet a kifejlett alakok kézzel való összegyűjtése és megsemmisítése, de a kikelt lárvák ellen már ajánlatos kémiai védelmet folytatni. Házikerti körülmények között, szabad forgalmi kategóriájú készítmények használhatók fel, mint pl. a Laser Duplo, Voliam, Coragen 20 SC, Coragen, NeemAzal-T/S és a Deltam System.

Kiemelt kép: Pixabay

Integrált termesztés a kertészeti és szántóföldi kultúrákban

2018. december 10. 12:06

A technika napjainkban zajló robbanásszerű fejlődése következtében a mezőgazdaságban is nő a kutatás-fejlesztés súlya, fokozódik az igény arra, hogy új tudományos eredményeken alapuló technológiák váljanak elérhetővé.

A legjobb házi készítésű rovarirtó szer krumplibogarak ellen

2024. augusztus 14. 08:10

A házi készítésű rovarirtó permet hatékonyságának kulcsa abban rejlik, hogy friss alapanyagokból készítsük el, és rendszeresen használjuk.

Veszélyes kártevők: a burgonyabogár

2019. május 7. 08:22

Az idegenhonos fajok európai megtelepedésének üteme gyorsuló tendenciát mutat. A jövevény fajok döntő többsége Észak-Amerikából és Ázsiából érkezik, emberi közreműködéssel. Ezek egy része a megtelepedést követően, lassan terjed, mások azonban ökológiai rugalmasságuk révén, gyorsan terjednek.