Mit tehetünk a szobanövények téli levélhullása ellen?

Agrofórum Online

A téli időszakban miért sárgulnak meg és hullanak le gyakrabban szobanövényeim levelei? Mit tehetnék ellene?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A tél folyamán sajnos a megváltozott környezeti körülmények miatt gyakrabban találkozhatunk a szobanövényeket érintő megbetegedésekkel, leveleik sárgulásával, elszáradásával és lehullásával. Ebben az időszakban nehéz minden külső körülményt úgy alakítani, hogy az a növénynek is megfeleljen. A környezeti tényezők közül a megvilágítás erőssége és hossza az, amit a legkevésbé tudunk befolyásolni. A fényigényes növényfajokat ilyenkor érdemesebb a legvilágosabb szobába, vagy annak ablakába elhelyezni. A hőmérséklet már a jobban befolyásolható tényezők közé tartozik, de ügyelnünk szükséges a mérsékeltebb hőigényeket kívánó fajok fűtőtesttől való távolságára, valamint a hidegigényesebb növények kevésbé fűtött helyének biztosítására, pl. ciklámen esetén.

A melegben tartott, pihenő időszakuk alatt hűvösebb körülményeket kívánó fajoknál gyakori tünet lehet a sárgulás és a levélhullás is. A túlöntözés egyaránt kiválthat ilyen tüneteket, hiszen az öntözés mennyiségét a hőmérséklethez, valamint a fénymennyiséghez egyaránt igazítani szükséges. Általában azonban a téli időszakban kevesebb vizet igényelnek szobanövényeink, melyre fokozottan kell ügyelni a gyökerek rothadásának és az egész növény lankadásának, sárgulásának és lassú pusztulásának megakadályozása érdekében.

A nem megfelelő környezeti tényezők miatt a legtöbb esetben a növények kondíciója is romlik a téli időszak folyamán. Ezáltal sajnos a növények betegségekre és kártevőkre való fogékonysága is növekszik. Az öntözések alkalmával érdemes tehát feladataink közé beiktatni növényeink leveleinek tüzetes átvizsgálását. Nemcsak a levelek színi oldalát, hanem a fonáki részét is ajánlatos alaposan szemügyre venni. A kártevők közül gyakori nemkívánatos vendégként a takácsatkák, pajzstetvek és levéltetvek lehetnek jelen. A kártevővel fertőzött növényt első körben mihamarabb távolítsuk el a többi szobanövénytől, majd pedig zuhanyoztatással, vagy nedves és szappanos szivaccsal, ronggyal töröljük át leveleit. A kémiai védekezés is megoldást jelenthet, amennyiben nagyobb mértékű a kártevők elterjedtsége és a növény lemosása sem vezetett sikerhez.

Gyönyörű téli szobanövények és a gondozásuk

2024. október 26. 08:10

Télen virágzó, könnyen beszerezhető szobanövényeket mutatunk. A gondozásuk sem ördöngösség, ha ismerjük az igényeiket.

Milyen időjárás várható télen – a népi megfigyelések alapján?

2024. november 1. 12:10

Bár a népi időjárási megfigyelések talán nem mindig válnak valóra, megnéztük, ezek mit jósolnak a télre. Hátha idén igazuk lesz!

Milyen lesz az idei tél? Nagyjából már látható, és nem sok jót ígér az előrejelzés

2023. november 6. 11:10

Lassan elbúcsúzhatunk Magyarországon a fehér karácsonytól, hiszen a nyáron túlzottan felmelegedő, majd lassan lehűlő Atlanti-óceán megakadályozza a hideg telek kialakulását.

Vadak károsítják a vetést – Meg lesz a böjtje az enyhe télnek

2023. január 12. 12:45

Lesz még böjtje az enyhe télnek, a növénytermesztők az áttelelő kártevőktől és kórokozóktól, a kertészek és a méhészek pedig az idejekorán aktivizálódó, a gyümölcsfákat és a méheket sújtó tavaszi fagyoktól tartanak leginkább.