Házikert

Fűszernövények télen: ezt tegyük, hogy tavasszal újra hajtsanak!

Agrofórum Online

Napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvend a bazsalikom, a petrezselyem, a kapor és a rozmaring – ráadásul ezek a fűszernövények a kertben is remekül megélnek. De melyikük bírja a telet, melyiknek van szüksége téli védelemre, és melyik az, amelyiket jobb a lakásban átteleltetni?

Az évelő fűszernövényekkel általában kevés gond van, hiszen ezek ősszel elhullajtják a föld feletti részeiket, de tavasszal újra kihajtanak. Ilyen például a menta, a citromfű (amely sokszor elburjánzik a kertben), a medvehagyma (ami szintén vadon is hatalmas foltokban megterem) és az oregánó. Velük nincs is gond, mivel általában problémamentesen átvészelik a telet a szabadban függetlenül attól, hogy enyhe a tél vagy épp kopogósan zord.

A tél előtt mindenesetre érdemes leszedni a még ropogósan friss leveleiket, hogy csokorba kötve eltegyük őket a kamrába száradni, és aztán a téli hónapokban kedvünk szerint felhasználhassuk őket.

Télálló félcserjék

A fás szárú fűszernövények, mint például az orvosi zsálya, a kakukkfű, a levendula, az izsóp vagy a borsikafű, szépen áttelelnek, tavasszal pedig a fás szárukból új hajtásokat hoznak. Az őszi időszakban ezekből már csak mértékkel szabad szedni, mert a növényeknek szükségük van a lombjukra a tél folyamán.

Ha kemény fagy vagy nagyobb hótakaró várható, célszerű őket betakarni. Ez megvédi őket nemcsak a fagytól, hanem a kiszáradástól is, ami télen valós veszélynek számít, különösen a fás szárú fűszernövények esetében. Jelentős visszametszésre csak tavasszal kerüljön sor.

Érzékeny fűszernövények

A télálló fűszernövények mellett vannak olyanok is, amelyek bár képesek elviselni a mínuszokat, de a kemény fagyok idején védelemre szorulnak. Ide tartozik néhány levendulafajta, a tarka levelű zsálya, a babér és a curry. Ha nagy dézsákban neveljük őket, és nem akarjuk becipelni mindet a házba, érdemes őket letakarni a nagy hidegek érkezése előtt.

A téli fagyvédelemre olyan – kertészeti áruházakban kapható – anyagot érdemes használni, ami 90 gramm/m2 súlyú, jó víz-, fény- és légáteresztő, így kicsit olyan hatásfokkal „dolgozik”, mintha hótakaróként védené a növényeket. A talajt emellett célszerű 5 cm vastag rétegben mulcsozni.

Könnyen elfagyó növények

A kifejezetten fagyérzékeny növények, mint amilyen például a bazsalikom, egyáltalán nem bírják a mínuszokat, ezért az első fagyok előtt a házba/enyhén fűtött garázsba kell vinni őket. Itt a lehető legvilágosabb helyen, lehetőleg 10-15 fok közötti hőmérsékleten és optimális páratartalom mellett kell tartani őket. A növények mellé célszerű egy tál vizet tenni, és abban folyamatosan pótolni a vizet. Ügyeljünk arra, hogy a növények földje sose száradjon ki, és rendszeresen ellenőrizzük a kártevők jelenlétére utaló esetleges nyomokat.

Forrás: https://www.ndr.de/ratgeber/garten/Kraeuter-richtig-ueberwintern,kraeuter458.html

Miért fullad minden évben kudarcba a veteményes?

2026. szeptember 27. 05:40

A veteményes attól lesz jó, hogy olyan rendszert hozunk létre, amelyben a növényeknek esélyük van jól működni.

Ezzel az öntözési hibával végleg tönkreteheti a hortenziáját

2026. szeptember 26. 11:10

Lekonyult a hortenzia levele? A túlöntözés éppen olyan veszélyes lehet, mint a kiszáradás. Mutatjuk, hogyan kerülheti el a bajt.

Hogyan vonjunk le következtetéseket helyesen egy aszályos év után?

2026. szeptember 26. 05:40

Egy jól megtervezett kert nem attól jó, hogy egyáltalán nem reagál az aszályra. Hanem attól, hogy képes alkalmazkodni hozzá.

Ősszel változik a szobanövények igénye

2026. szeptember 25. 11:10

Rövidebb nappalok, kevesebb vízigény, szárazabb szobalevegő: ősszel több ponton is változik a szobanövények gondozása.

Mitől sárgul a szobanövények levele télen?

2022. december 26. 06:38

A szobanövények levelének téli sárgulását több tényező is okozhatja: fényviszonyok változása, tápanyaghiány vagy relatív tápanyaghiány, hirtelen hőmérsékletváltozás, vagy mindezek összessége.

Gyönyörű téli szobanövények és a gondozásuk

2024. október 26. 08:10

Télen virágzó, könnyen beszerezhető szobanövényeket mutatunk. A gondozásuk sem ördöngösség, ha ismerjük az igényeiket.

A tél nem viccel

2021. február 16. 13:14

Február közepe van és a tél eddigi legdurvább fagyhullámát éljük át a napokban. Ez nem csak ránk, gazdálkodókra igaz, hanem a szántóföldeken a tél viszontagságainak kitett szántóföldi növénykultúrákra is. A hótakaró elolvadása után több kultúra esetében láthatóak a téli fagy okozta károsodások.

Ezekről a kerti tennivalókról ne feledkezzen meg novemberben!

2024. november 8. 11:10

Még nem késett le semmiről, ha csak a hétvégén tud nekiállni a téliesítés utolsó lépéseinek, hiszen az évszakhoz képest kellemes idő várható.