Mit tehetünk az egészséges mogyorótermésért?

Mit tehetünk az egészséges mogyorótermésért?

Agrofórum Online

F. Mihály kérdése: Mogyoróbokrom évek óta csak romlott mogyorót ad, többnyire már nyáron lehullanak a beteg termések. Mit tegyek, hogy egészséges mogyorót tudjak a következő évben betakarítani?

Aki válaszol:
Dr. Mikulás József, címzetes főiskolai tanár, növényorvos, a mg.-i tudományok kandidátusa

Kedves Olvasó!

A mogyoróbokron vagy fán nagyon sok károsítót figyelhetünk meg, gombabetegséget és állati kártevőt is.

Mogyoró moníliás fertőzése

A mogyoró-gubacsatka már az előző évben a rügyekbe „fészkeli be” magát, és a rügyek torzulását idézi elő, ezáltal a fertőzött rügyek csökkent értékűekké válnak. Súlyos fertőzés esetén a következő évi termést is veszélyezteti. Kártétele kora tavasszal válik szembetűnővé. A károsított rügyek 2-3-szor nagyobbak, bimbószerűen kinyílottak. Később beszáradnak és elhalnak, sem termés, sem hajtás nem fejlődik belőlük. A mogyoró-gubacsatkának évente 5-6 nemzedéke fejlődik.

Az állati kártevők közül meg kell még említeni a mogyorópoloskát, a mogyorólevéltetűt, a mogyoró aknázomolyt, és nem utolsó sorban a mindenki által ismert mogyoróormányost.

A gombabetegségek közül jelentős a mogyoró lisztharmat, mely a leveleken szürkésfehér penészgyepet képez. Augusztus közepére, végére erős lombhullás, levéllemez-barnulás alakulhat ki. A fertőzési források a talajra hullott levelek, ahol a gomba ivaros szaporítóképletekkel telel át. Tavasszal a leveleket az ezekben képződő szaporítóképletek fertőzik meg.

A gombabetegségek közül a mogyoró moníliás betegsége termésrothadást és terméshullást okoz, veszélyeztetve a termés mennyiségét és jó minőségét. A gomba a fiatal, növekvő makk héjszövetébe elsősorban a mogyoróormányos okozta sérüléseken keresztül hatol be. A makk növekedése leáll, később a makk és a magbél aszalódik. Gyakran az egész terméscsoport megbetegszik. A fertőzött termés a nyár folyamán – többnyire júliusban – a talajra hullik.

Gombafertőzés hatására a mogyorómag növekedése leállt

A betegség elleni hatékony védekezés alapja a fertőzésnek kaput nyitó sérülések megakadályozása. A sebzést kiváltó mogyoróormányos elleni védekezéssel a monília fertőzése is visszaszorítható. A betegség rendszeres előfordulása esetén terméskötődés után a mogyoróbokrokat gombaölő szerrel legalább két alkalommal permetezni kell. A mogyorókártevők elleni védekezést metszéssel már ősszel kell kezdeni. A tavaszi metszés terméscsökkenéssel jár. El kell távolítanunk minden beteg vesszőt, beteg, károsodott részeket is, és ha sűrű a bokrunk, akkor ritkítanunk kell. Az eltávolított részeket meg kell semmisíteni, el kell égetni.

Mivel és mikor permetezzem az almafákat, hogy ne legyen kukacos a termés?

2023. augusztus 28. 04:36

Kertemben az almák gyakran kukacosak és moníliás rothadás is felüti a fejét a terméseken, évente ismétlődik ez a probléma. Eddig nem találtam rá megfelelő permetszert. Mivel és mikor kellene permeteznem az almafákat?

Kerti kalendárium - márciusi teendők a házikertben

2020. március 15. 06:36

Lebilincselő hónap a március, tele meglepetésekkel, amiből reméljük, idén a legtöbb pozitív lesz. Használjuk ki a kerti munkákhoz alkalmas időjárást ebben a hónapban is, lássunk neki a gyümölcsös, a veteményes és a dísznövények körüli teendőknek!

Új, UF 1602-es függesztett permetezőgéppel bővül az Amazone kínálata

2019. március 11. 13:46

Az UF 1602-est egy speciálisan kialakított, kedvezőbb súlyponttal rendelkező polietilén tankkal szerelték fel. A sima tartályfalak lehetővé teszik az effektív külső és belső tartálytisztítást.

Bio növényvédő szerek helye a hagyományos termesztésben

2020. december 30. 12:02

Nufarm hibrid technológiával egy növényvédelmi programon belül okszerűen használhatunk hagyományos és biológiai készítményeket a nagyobb élelmiszer-biztonság és a kisebb környezeti terhelés érdekében.