Mitől alakulhattak ki piros, torzult levelek a ribiszkebokron?

Agrofórum Online

Már látok piros, torzult ribiszkeleveleket a bokrokon. Elkéstem a védekezéssel? Mikor a legjobb a problémát okozó kártevők ellen permetezni?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

Kora tavasszal tűnnek fel a ribiszke éppen kifakadó levelein a levélpirosító ribiszke-levéltetű (Chryptomyzus ribis) feltűnő károsításai. A levéltetű a ribiszkebokrokon, annak repedéseiben telel át tojás alakban. Amint megtörténik a rügyfakadás, kifejlődnek az ősanyák, melyek létrehozzák a következő levéltetű-nemzedéket. Évente 8-10 nemzedéke is létrejöhet. Július elején a ribizlibokrokat elhagyják a levéltetvek, tovább vándorolnak különböző lágyszárú növényekre, majd ősszel újra visszatérnek a ribiszkék leveleire. A levéltetű-migráció az adott időszakokban fejlődő szárnyas, repülni képes tetűgenerációk segítségével történik.

A kifejlett 2 mm körüli, zöldes-sárga színű levéltetvek a leveleket szívogatják, hatásukra a leveleken hólyagos kiemelkedések, deformációk, részleges zsugorodások keletkeznek, melyek feltűnő vörös színűek.

Károsodott ribiszkelevél

A deformált részek szövete megvastagszik, kemény lesz. Azokban, a levelek hátoldalán kezdenek szaporodni a levéltetvek, védett helyen alakulnak ki a népes levéltetű telepeik. Az újabb tetűgenerációk további leveleket fertőznek, felszaporodásuk után a bokrok leveleinek nagy részét megtámadják, a károsított levelek elhalnak, elszáradnak, lehullanak. A leveleitől megfosztott ribizlitő legyengül, a következő évi terméseket biztosító rügyek fejlődése lassan és későn történik meg.

Ősanyák a levél fonákján

A levéltetvek elleni védelem akkor hatékony, ha felszaporodásukat megelőzően, a tetvek megjelenésekor kezeljük a lombot. Megfelelő időben alkalmazva egy permetezés is elegendő. Télen olajos hatóanyagú lemosó szerekkel a bokrokon áttelelő tojások gyéríthetők (Vegesol, Vegarep) a pajzstetvekkel együtt. Rügypattanástól az 1-2 cm-es levélméretig már érdemes megelőzni a kártételt, különösen, ha előző évben erős fertőzés volt. A narancsolajos, káliszappanos oldat is ölő hatással rendelkezik, kiszárítják a puha testű tetveket, de csak akkor, amennyiben a tetvekkel érintkeznek a cseppek. Figyelembe kell venni, hogy a levéltetvek a levelek hátoldalán élnek elsősorban, a permetezésnél a fonáki oldalt is kezelni kell.

Levéltetű ellen engedélyezett rovarölő szer a lambda ciholatrin hatóanyagú méhekre mérsékleten veszélyes Karate Zeon. Idei évtől már engedélyezett, javasolt az azadirachtin hatóanyagú Neemazal T/S rovarölő szer is, mely a tetű mellett más rovarok ellen is védelmet biztosít. Más gyümölcsfáknál levéltetvek ellen engedélyezett, speciális levéltetű elleni szerek a Pirimor és a Teppeki, mindkettő felszívódó hatású. A felsorolt rovarölő szereket méhkímélő technológiával ajánlott felhasználni: napnyugta idején este 23 óráig kell permetezni a növényeket, amikor már a rovarok nem tartózkodnak a növényeken, és reggel 8 óráig a permetlé cseppek kellően beszáradnak a növény felületén. Rovarölő szereket virágzó állományban felhasználni tilos!

Tippek a szakszerű otthoni növényvédelmi permetezésekhez

2022. március 24. 04:36

Sajnos sok esetben nem lehet kivédeni a károsítók elleni védekezést a házikertünkben, hacsak nem szeretnénk, hogy egész évi munkánk kárba menjen. A következő cikk egyfajta mankót kíván adni a kezdő kertészek részére ahhoz, hogy vajon mire kell mindenképpen figyelnünk a kisebb területek permetezésekor.

Milyen méhkímélő megoldás létezik puszpángmoly ellen?

2020. április 3. 05:37

F. Anna kérdése: Virágzik a puszpángbokrom, és szeretném lepermetezni puszpángmoly ellen. Mivel kezelhetem, hogy a bokor virágait látogató méheket ne pusztítsam el?

Határidő-változásra kell figyelni a permetező drónok típusminősítése kapcsán

2022. május 16. 10:37

Az Agrárminisztérium új rendelete lehetővé teszi a permetező drónok típusminősítését, ezúttal a pótlási idő változására hívja fel a figyelmet a Nébih.

Miért kezd bimbóban száradni a gladiólusz?

2023. július 22. 04:39

Gladiólusz virágaim némelyike kezd bimbóban száradni, nem nyílik ki. A virágokban apró, hosszúkás, fekete színű rovarokat találtam. Mit tudok tenni, menthető még?