11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán

Mivel kezeljem a paprikát és az uborkát a fólia alatt, ha sárgulnak, száradnak a leveleik?

Agrofórum Online

Mivel kezeljem a paprikát és uborkát, melyek most fólia alatt vannak? Sárgulnak, száradnak. Mi lehet a bajuk?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

Az utóbbi napokban végre beköszöntött a nyár, megjött a meleg, ami idén tavasszal heteket késett.

A paprika és uborka is kifejezetten melegigényes növény, és a meleg mellett sok vizet is kívánnak, tehát rendszeres öntözést. Nem nélkülözhetik a rendszeres tápanyagpótlást sem. Minden növény, ami terméseit neveli, most ebben a fejlődési állapotában vannak a növényei, fokozott, a korábbinál is több tápanyagot szív ki a talajból, amit folyamatosan pótolni szükséges.

Sajnálom, hogy fényképet nem küldött, és arról sincs semmi információm, hogy milyen termesztési móddal, hogyan neveli a növényeket, ezért felsorolom, hogy mik okozhatják a sárgulást. Feltételezem, hogy foltosodás, betegség nincs a növényeken, akkor azt említette volna.

Sárgulnak az uborka levelei

Az első számú ok, ami a sárgulást kiválthatta, a fólia alatti nagyon magas hőmérséklet, amit a növények már nem tudnak tolerálni. Fólia alatt a nyári hőségben csak kellően árnyékolva és teljes szellőztetés mellett élnek meg a növények. Amikor a szabadban, árnyékban, déli órákban 35-37 Celsius-fok a hőmérséklet, napon a hőmérséklet ezt legalább 10 fokkal meghaladja, fólia alatt pedig még ennél is melegebb van. Ilyen körülmények között a fóliában nevelt növények károsodhatnak. A folyamat lehet – jó esetben – visszafordítható is. Jelen esetben arra kell törekedni, hogy ne pusztuljanak ki a növények, hogy a hőmérséklet normalizálódása után újraéledjenek, és teremjenek is.

Magas, 35 fok feletti hőmérsékletnél nem kötnek a virágok, nem termékenyülnek, ebben a forró periódusban az anyagcseréjük is összeomolhat. Ilyen extrém hőmérséklet mellett különösen sok, a korábbinál lényegesen több vizet igényelnek, ezért naponta többször, legalább reggel és este is öntözze azokat. A gyakori öntözés miatt a talaj összetömörödik, levegőtlen lesz, annak lazítása is fontos. Levegőtlen talajban a növények legyengülnek, az abban lévő tápanyagot sem képesek felszívni, hasznosítani.

Sárgulnak, száradnak a levelek a paprikán

A forróság a talajt is fokozottan felmelegíti, ha a fólia alatt a talajt tűzi a nap, a felforrósodott talajban a gyökerek is sérülhetnek, szabályosan megfőnek. A talajt borító fekete fólia vonzza a hőt, ilyen esetben kárt is okozhat.

37-40 Celsius-fok már az élő zöld növények fehérjéit kicsapja, denaturálja. Akadályozza meg, hogy ezt az értéket elérjék a fólia alatti növényei.

A sárgulást, elhalást a jelenlegi igen magas hőmérséklet hatásának tulajdonítom. Ha nem tudja a legalább 50%-os mértékű árnyékolást, a megfelelő szellőztetést és fokozott öntözést megoldani, a paprikák, uborkák végleges károsodása, kihalása következhet be.

Tápanyag-ellátási javaslat támrendszeres konzervuborka termesztéshez II.

2023. május 8. 08:36

Az uborka intenzív termesztése során kulcskérdés a megfelelő mennyiségű és minőségű öntözővíz!

Az uborka kiegyenesítésének története 

2023. november 4. 07:10

Amióta világ a világ, a termesztők törekednek arra, hogy az ő termékeik legyenek a legesztétikusabbak, legnagyobbak és legízletesebbek. De vajon tudta-e, hogy az uborkák, ha rajtuk múlna, girbegurbák lennének?

Az uborkatermesztés 7 titka

2022. május 25. 07:36

Talán hihetetlennek tűnik, de igaz: mindössze néhány kulcsfontosságú trükkön múlik az, hogy a saját termesztésű uborka silány vagy bőséges terméshozammal ajándékozza-e meg a gazdáját.

Miért szárad ki nyár közepén az uborka?

2023. augusztus 21. 04:39

Miért szárad ki minden nyár közepén az uborkám? A leveleken kezdetben barnuló foltosodás jelenik meg, mely egyre nagyobb mértékben terjed és a levél leszáradását okozza. Hogyan előzhetném meg ezt a problémát?