Mivel permetezhetjük a burgonyát fitoftóra ellen?

Agrofórum Online

Honnan tudhatom, hogy burgonyám fitoftórás? Mivel permetezzek ellene?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A burgonyavész, vagyis a fitoftóra a burgonya egyik legjelentősebb betegsége, mely akár jelentős terméskiesést is tud okozni, sajnos kiskerti körülmények között is. Szélsőséges esetben, védekezés hiányában akár a teljes növényállomány pusztulása is bekövetkezhet. Tünetek a növény valamennyi részén kialakulhatnak, a levelek mellett a száron, de a gumókon egyaránt. A leveleken látványosak a tünetek, hiszen azok csúcsi részéről indul el a foltosodás, sárgászöld elszíneződés formájában. A foltokra jellemző továbbá, hogy vizenyősek, formájuk pedig félköríves.

A foltok általában rövid időn belül elhalnak, sötétbarna színűek lesznek. A levél fonáki oldalán, az egészséges és a beteg rész határán jellegzetes, fehér színű penészgyep megjelenése is tapasztalható, főként a kórokozó számára optimális környezeti körülmények teljesülése esetén. Amennyiben a tünetek az egész levélen megjelennek, idővel elhalásuk is megtörténik. A gumók héján, a betegség nyomán szabálytalan alakú, szürke foltok képződnek, melyek enyhén besüppedők. A burgonya szárán pedig megnyúlt alakú foltok kialakulása jelzi a betegséget.  

A betegség elleni védekezésben kiemelt szerepe van a megelőzésnek. Így a vetésforgó betartásának, hiszen a kórokozó a fertőzött leveleken és gumókon is fenn tud maradni. Hőmérséklet szempontjából a fertőzéshez hűvösebb körülményeket kíván, de 20 Celsius-fok körüli meleg már kedvező feltételeket biztosít terjedésének, melyhez elegendő, ha pár órán át tartó levélfelületnedvesség is társul. Fontos, hogy a növényt inkább reggelente öntözzük, így a levelek gyorsabb felszáradását is tudjuk biztosítani! Az ültetés során törekedjünk arra, hogy a sorokat széliránynak megfelelően alakítsuk ki, ezzel ugyancsak a gyorsabb levélszáradást segíthetjük elő!

A tavasz végéhez közeledve, illetve a nyár elején már megjelenhet a betegség, így nem árt a növényeket ebben az időszakban jobban szemügyre venni.  A permetezést, főként esős időjárásnál május végén már érdemes megkezdeni, és azt a nyár közepéig ajánlatos folytatni. A védekezés során javasolt kontakt és felszívódó készítményeket felváltva alkalmazni. A kontakt hatóanyagú rézkészítmények mellett a felszívódó Alitis, Polyram DF és Proplant egyaránt jó hatékonysággal használhatók fel házi körülmények között is a burgonyavész leküzdéséhez.

Kiemelt kép: Pixabay

Ropogós pecsenye lazacos krumplival

2019. december 22. 04:39

Sok ismerősömtől hallottam, hogy az ünnepi asztal elengedhetetlen étele a lazac. Hogy ezt ki milyen formában vagy fogásként képzeli el, annak csak a képzelet szabhat határt.

Kell már permetezni a burgonyát fitoftóra ellen?

2023. július 15. 14:37

Burgonyával kapcsolatos kérdésemre várom válaszukat! Kell már permetezni fitoftóra ellen?

Mitől lett "bibircsókos" a burgonya?

M. Mária kérdése: Szeretnék segítséget kérni, hogy milyen betegségre utal, ha a burgonya gumója úgy néz ki, mintha bibircsókos, ragyás lenne?

Már kapható az újkrumpli

2018. május 25. 07:14

A hazai burgonyatermesztő ágazat az áfacsökkentésért kampányol, ennek kapcsán az Agrárminisztériummal folynak a tárgyalások.