Fürtös gyöngyike: Szükséges ápolni a kertben?

Agrofórum Online

Kérem a segítségüket! Fürtös gyöngyike növényt kell-e ápolni?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A fürtös gyöngyikének körülbelül 60 faja van, ebből csak mintegy tíz fajt és hibridet, illetve ezek fajtáit termesztik házikertekben. A legismertebb ezek közül az örmény gyöngyike (Muscari armeniacum), a kertkultúra szempontjából fontos fajnak számít még az azúr gyöngyike (Muscari azureum) és a széleslevelű gyöngyike (Muscari latifolium). A gyöngyikék lágyszárú, évelő, hagymás növények, melyeknek húsos és keskeny leveleik vannak. Hagymánként egy-egy 15-25 centiméter magas virágszár emelkedik ki, melyeken a nyíló virágok a kék különböző árnyalataiban pompáznak, de vannak fehér és kétszínű változatai egyaránt. Virágzási idejük pedig általában március és április közé tehető.

A fürtös gyöngyike legtöbb virágaival díszítő hagymás növényhez hasonlóan a gyöngyikék is a napos, meleg helyet kedvelik, melynek talaja laza és jó vízáteresztő képességű. A hagymák ültetését ősszel, október és november között kell elvégezni, ezeket kb. hat-nyolc centiméter mélyre érdemes a talajba ültetni. Nehéz és agyagos talajba történő ültetése előtt érdemes homokot és humuszt egyaránt a talajba bedolgozni, annak érdekében, hogy az vízáteresztőbbé váljon.

A gyöngyikék egyébként szépségük ellenére is nagyon igénytelen és könnyen gondozható növényeknek számítanak. Tavasszal, hagymáik kihajtásakor érdemes lehet talajának trágyázása akár komposzttal is. Elvirágzás után, amennyiben nem szeretnénk, hogy a növények magot érleljenek, virágzati száraikat ki is lehet metszeni. A leveleket szintén csak azok leszáradása után távolítsuk el annak érdekében, hogy megfelelő mennyiségű tápanyagot tudjon gyűjteni a növény a következő évi virágzáshoz. Fontos, hogy a talaj ne legyen túl nedves a nyári nyugalmi időszakban, valamint fejlődésüknek kedvez, ha évekig nem bántjuk töveit. A gyöngyikék a legjobban nagyobb csoportokba ültetve mutatnak a kertekben, akár napos szegélyekben, sziklakertekben, de lombos fák alatt egyaránt. Ültethetők más virágzó hagymás növényekkel, illetve egynyáriakkal kompozícióban is. Nemcsak kertünk talajában, hanem cserepekben is mutatósnak számítanak.

Mire kell ügyelni a padlizsán termesztése során?

2023. április 12. 04:36

Idén szeretném megpróbálni a padlizsán termesztését a kertemben. Mire kell ügyelni a padlizsán termesztése során?

Legyen saját fűszerkertünk - 4. rész

2019. május 29. 12:52

Hol nevelhetjük házikertünkben sikeresen a bazsalikomot, a citromfüvet és a mentát? Mi a különlegessége ezeknek a fenséges illatú növényeknek, és milyen ínyencségek ízesíthetők ezekkel a fűszernövényekkel?

Talaj párolgása: evaporáció és evapotranspiráció

2023. január 18. 05:37

Evaporáció: a vízfelületek, a növényi test felületi (passzív) és a talaj (felszíni és felszín alatti) párolgásos vízvesztesége, ez az abiotikus párolgás.

BactoFil® Kalászos az őszi kalászosok termesztés technológiájában

2019. szeptember 10. 14:33

A növénytermesztők legfontosabb feladata az évjárati körülményeknek megfelelően a növények számára a lehető minél optimálisabb feltételek kialakítása, amelyben a legnagyobb figyelmet a talajra kell fordítani.