Tényleg nemcsak szép, de hasznos is a büdöske?

Agrofórum Online

Azt hallottam, hogy a bársonyvirág (büdöske) túl azon, hogy nagyon szép, még növényvédelmi szerepe is lehet a házikertben. Tényleg hasznos növény a bársonyvirág?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A bársonyvirág, vagy más nevén a büdöske (Tagetes) egynyári dísznövényünk, melynek színes virágaiban egész nyáron át gyönyörködhetünk. Forró és száraz éghajlatról származó növényfaj, ezáltal szereti a meleget és a napos fekvést. Részben árnyékos helyen is megél, viszont ilyen helyen kisebb mértékű virágzásával kell számolnunk.

Talaj szempontjából a legjobban a közepesen nehéz felel meg számára, mely tápanyagban gazdag és jó vízelvezetésű, egyenletesen nedves. Aszályos időszakokban mindenképp, de a nyár folyamán legalább kétnaponta szükséges öntözéséről is gondoskodnunk a kiültetett példányok esetében is, hiszen az egyenletes vízellátást kedvelik. A növények tápoldatozását főként edényben nevelés esetén érdemes rendszeresen végezni, de a kerti talajba ültetett növények egyaránt meghálálják a tápanyagok utánpótlását. Az ápolási munkák közé tartozik továbbá elszáradt virágainak eltávolítása is, mellyel a növény további virágok képzősédére serkenthető.

Büdöske
A bársonyvirágot akár biológiai növényvédelem céljából is ültethetjük (fotó: Pixabay)

Büdöske szaporítása

Szaporítása meglehetősen egyszerű, akár vásárolt, akár saját magunk által gyűjtött magokkal egyaránt lehetséges. Érdemes előzetesen palántát nevelni magjaiból, majd pedig a tavaszi fagyok elmúltával szoktatást, vagyis edzést követően kiültetni palántáit. Jól mutat akár nagyobb csoportba ültetve, ágyásszegélyhez sorba ültetve is, de más egynyári növényekkel, pl. körömvirággal, szintén jól mutathat. Cserépben jól kombinálható pl. szegfűvel, lobéliával, valamint paprikavirággal.

Az erős illatú fajtákat nemcsak dísznövényként hasznosíthatjuk, hanem biológiai növényvédelem céljából is ültethetjük. A talajban felszaporodó fonálférgeket, melyek a gyökérzöldségek jelentős kártevői lehetnek, a büdöske képes távol tartani gyökerében termelt méreganyagainak köszönhetően. Emellett a bársonyvirág ültethető pl. paradicsom mellé is, hiszen illatával távol tartja az üvegházi molytetveket. A büdöskék a meztelencsigák egyik kedvenc eledelének számítanak, így a zöldségeskertekbe akár haszonnövényeink megvédése céljából is ültethetünk belőlük.

20 éve a biológiai növényvédelemért

2023. április 9. 10:42

A Biocont Magyarország Kft. fennálásának 20. évfordulóját ünnepli hazánkban.

Alternatív vetőmagkezelési eljárások – felfutó ágazat

2022. július 15. 09:32

A biológiai vetőmagkezelési üzletág az elmúlt évek során jelentős fejlődésen ment keresztül, és ez a tendencia folytatódik is.

A hajtatott paprika biológiai növényvédelme

2019. január 27. 06:25

A hajtatott paprika biológiai növényvédelmére számtalan hasznos szervezet elérhető hazánkban is. Az írásból kiderül, hogy mely károsítók ellen megoldott a paprikahajtatásban a biológiai védekezés, és mely esetben nem áll rendelkezésre megfelelő biológiai módszer.

Megjelent a parlagfű ellensége Magyarországon is

2024. augusztus 2. 08:40

A parlagfű megkeseríti a gazdák és az allergiások életét. Új reményt ad, hogy hazánkban is terjed természetes ellensége, a parlagfű-olajosbogár.