Vajon lisztharmat fertőzte meg az őszibarackfáimat?

Agrofórum Online

Honnan tudhatom, hogy lisztharmat fertőzte meg őszibarackfáimat? Köszönöm a választ!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az őszibarackon megjelenő lisztharmatos fertőzés, a többi gyümölcsfajhoz hasonlóan lisztes bevonat képződését okozza a leveleken, de a terméseken, hajtásokon szintén megfigyelhetők elváltozások. A levél színén még a lisztes bevonat megjelenése előtt sárgászöld foltok alakulnak ki, majd ezekben jelenik meg a fehér színű nemezes bevonat. A betegség nyomán a levelek hullámosodnak, kanalasodnak, végül pedig elszáradva lehullnak, súlyos esetben így a hajtások jelentős felkopaszodása is bekövetkezik. Az idő előtti lombhullás miatt a fák kondíciója gyengülhet, mely akár a termések mennyiségének csökkenéséhez, minőségének romlásához is vezethet.

A hajtásokon és terméseken megjelenő tünetek ugyancsak fehér, nemezes penészbevonat formájában mutatkoznak meg. A gyümölcsökön megjelenő lisztes bevonat a termések szőrözöttsége miatt kezdetben csak nehezen észlelhető, viszont a szőr nélküli nektarinok esetében ez már korábban is jól látható. A foltok később akár már 1 cm-es nagyságú kerek képletek formájában is megmutatkozhatnak, majd a termés héja barnul, felreped és deformálódik. A korán fertőződött termések még éretlenül leperegnek, a később megbetegedett termések viszont fogyasztásra alkalmatlanná válnak.

A védekezést, mint minden esetben, érdemes a megelőzésre alapozni, így már a lemosó kezelésre nagy hangsúlyt fektetni. A kórokozó a rügypikkelyek alatt, illetve a hajtások felületén is képes áttelelni, így ezen képletek száma csökkenthető le a kéntartalmú lemosó készítmények alkalmazásával. A metszés során sem árt szemügyre venni a vesszőket, így ezek eltávolítása mindenképp indokoltnak tekinthető. A fertőzés már kora tavasszal kialakulhat a leveleken és a hajtásokon egyaránt, melyeken képződő képletek segítségével a kórokozó későbbi terjedése is biztosítva van. Szaporodását a közvetlen csapadék csökkenti, viszont a páradús (80% feletti) és meleg (22-25 °C) levegő kedvező körülményeket biztosít számára.

A sziromhullás utáni időszaktól kezdve, megelőző jelleggel már kéntartalmú készítménnyel, illetve Signum WG-vel, Switch 62,5 WG-vel is védekezhetünk, melyek egyéb kórokozó eredetű fertőzés ellen is hatékony védelmet nyújtanak.

Kiemelt kép: Pixabay

Megjelent a levélpirosító levéltetű, fakad a szőlő

2019. április 3. 08:54

Ritkán fordul elő, hogy április első napjaiban a kajszi már elvirágzott és a többi gyümölcstermő növény virágzásnak indult. Kivétel ez alól csupán a birs, az alma pedig piros bimbós állapotban van.

Mi okozhat az őszibarack- és a nektarinfák gyümölcsein mézgásodást?

2023. február 22. 04:39

Mi okozhat az őszibarack- és a nektarinfák gyümölcsein mézgásodást? Tavaly sok gyümölcsnél tapasztaltuk a jelenséget. Hogyan előzhetnénk meg idén ezt a problémát?

Mit tehetek az őszibarackfák hónaljhajtásaival? Hogyan alakítsam a koronát?

2022. július 20. 04:36

Erős hajtásnövekedésű fáimon a fiatal hajtásokon a levelek tövénél hónaljhajtások képződnek, ezáltal elseprűsödik a lombozat. Az első évben egyes fácskákról lecsipegettem ezeket a hónaljhajtásokat, aminek következtében a következő év tavaszán nem voltak rügyek az ágakon. Mit csinálok rosszul?

Uniós oltalmat kapott a Budaörsi őszibarack

2021. április 19. 10:01

Az Európai Bizottság április 19-én oltalom alá vette a Budaörsi őszibarack elnevezést, ezzel 67-re emelkedett az uniós oltalomban részesült magyar földrajzi árujelzők száma. A földrajzi árujelzők használata komoly gazdasági előnyt jelent a termelők számára, hiszen jelentősen növeli a termék hozzáadott értékét.