A kukoricának a mi éghajlatunkon kevés a lombozaton és a csövön megmutatkozó gombás megbetegedése van, azonban ezek között találunk olyanokat, amelyek nagy veszélyeket hordoznak magukban. Ráadásul ezekből a megbetegedésekből tavaly kifejezetten erős fertőzés alakult ki.
Csőfuzáriózis
Talán érdemes is azonnal ezzel a megbetegedéssel kezdeni, mert nagyon komoly veszélyeket rejt magában, amit úgy tűnik, a tavalyi évben ágazati szinten sikerült elkerülni. Ez alatt a betakarított termés mikotoxin-szennyeződését kell érteni.
Fontossága miatt szánjunk most kicsit több időt a témára, kezdjük messzebbről a tárgyalását. A kukoricacsövet több olyan kórokozó is megbetegítheti, amelyet a termés toxinszennyezése szempontjából számon kell tartanunk. A tüneteket összefoglaló néven csőfuzáriózisként (1. kép) említjük, de annak okozója nem minden esetben tartozik a fuzárium-fajok közé, más kórokozó is állhat a fertőzés hátterében.
Legnagyobb gyakorisággal a a Fusarium graminearum kórokozójával találkozhatunk, amely a deoxinivalenol (DON), valamint a zearalenon (ZON) mikotoxin termeléséről ismert. Ugyancsak gyakori egy másik fuzáriumfaj, a Fusarium verticillioides a fumonizinek termelése miatt érdemel figyelmet. De más kórokozó is veszélyezteti az állományunkat, például a rendkívül veszélyes aflatoxinok termelése miatt elhíresült Aspergillus flavus. Ezen kórokozók valamelyike évjárattól függetlenül szinte biztosan megjelenik a kukoricatáblákon, amelynek oka, hogy eltérő ökológiai igényük miatt garantáltan lesz olyan, amelyik kedvező körülményeket talál. Nedves és hűvös időjárási körülmények esetén a F. graminearum DON-termelésének, míg a szárazabb, meleg, esetleg forró körülmények pedig a F. verticillioides fumonizin és az A. flavus (2. kép) aflatoxintermelésének kedveznek. Hiába kötjük tehát a csapadékos évjáratokhoz a csőfertőzések fokozott előfordulását és a mikotoxinok termelődésének veszélyét, több olyan toxintermelésre képes gombafaj van, amely elviseli a száraz és meleg viszonyokat is, sőt olyan is akad, amely a kifejezetten forró körülményeket igényli.
A fenti fajok esetében már kint a szántófölön megkezdődhet a toxintermelődés, ami a nem szakszerűen elvégzett szárításnak, vagy a nem megfelelő raktározási körülményeknek köszönhetően a tárolás során tovább folytatódhat. Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy kizárólag a szemes hasznosítás esetén tartjuk problémának a toxinszennyeződést! A tejelő szarvasmarhák esetében a siló ilyen anyagokkal való szennyeződése is nagyon komoly gondokat okoz. Külön ki kell emelni az aflatoxint, amely a tejben megjelenve, egy bizonyos határérték felett eladhatatlanná teheti azt.
Rátérve a tavalyi évben történtekre, a szokásosnál jóval erősebbnek bizonyult a csövek fertőződése. Túlzás nélkül lehet állítani, hogy sok-sok hektáron nem akadt egyetlen cső sem, amely nem mutatott volna tüneteket. Ez összefüggött a gyapottok-bagolylepke fertőzésével, de az évjárati hatással is. A fuzáriumfajok által okozott csőfertőzések többnyire sebzéseken keresztül történnek meg. Erre ideális körülményeket teremt a gyapottok-bagolylepke lárvája által a csővégeken, a csuhélevelek alatt ejtett kártétel, ahol a nehezen kiszáradó, ürülékkel telt rágott részen a kórokozók könnyen megtelepedhetnek (3. kép).
Természetesen a kukoricamoly csőkártétele nyomán is elindulhat fertőzés, de ennek mértéke kisebb. Feltűnő volt az előző szezonban, hogy a fertőzött csöveken jóval nagyobb arányban volt megtalálható az aszpergilluszos fertőzésre utaló olívazöld penészgyep, sokszor együtt a fuzáriumfajok fertőzésére utaló fehéres-rózsaszínes gombafonalak tömegével (4. kép). Ennek oka a meleg, helyenként forró időjárási körülményekben keresendő, amely a kórokozó számára kedvező feltételeket teremtett.
Tavaly a csőfertőzések magas szintje és az állományok kényszerérése miatt várhatóan meginduló toxintermelődés miatt arra lehetett számítani, hogy a szemesként betakarított termésben magas toxinszintek alakulnak ki. Bár erre volt példa, kiugró értékeket is mértek egyes tételekben, azonban összességében nem alakult ki olyan mértékű probléma, amely értékesítési problémákat, piaci zavarokat okozott volna.
Golyvásüszög
A kukorica leggyakoribb, a zöld részeken (5. kép) és a csövön (6. kép) jelentkező gombás megbetegedése a golyvásüszög.
Minden évben találhatunk az állományokban jellegzetes tüneteiből, azonban gazdasági kárt csak ritkán, inkább a vetőmagcélú- vagy a csemegekukorica-termesztésben okozhat. Míg az áru- vagy silókukoricában viszonylag kevés, addig csemegekukorica egyes – későbbi vetésű – szakaszaiban az előző szezonban kifejezetten sok fertőzött tövet találhattunk. Ezek a tünetek gyakran a száron, a talajszinthez közeli részeken alakultak ki (7. kép). Ennek hatására a növények torzultak, csövet nem neveltek, termést nem hoztak. Ilyen megbetegedésekről az ország legkülönbözőbb területeiről lehetett híreket hallani, mindannyiszor a közel azonos vetésidejű csemegekukorica-területeken fordultak elő. Ez több kérdést is felvet, amelyek között akár a vetőmag nem megfelelően elvégzett csávázása is szerepelhet.
Baktériumos megbetegedések
Hazai viszonyaink között tömeges megbetegedést, vagy jelentős terméskiesést soha nem okoznak baktériumos eredetű megbetegedések (8. kép), de néhány mondat erejéig érdemes kitérni rájuk. Főként a csapadékos évjáratokban, vagy az intenzíven öntözött területeken jelenhetnek meg az állományokban.
Sok esetben a kukoricamoly kártétele által nyitott sérüléseken keresztül fertőzik a növények szárrészét, de erre bármilyen sérülés alkalmas. Kártétel sok esetben nem mutatkozik, bár a megbetegedett rész fölött a szár elhal (9. kép). Azonban időnként a kártétel a tő termésének az elvesztését is okozhatja. A tavalyi évben csak az intenzíven öntözött területeken voltak megtalálhatók a baktériumos megbetegedés tünetei, amit a magas léghőmérséklet és az öntözés miatt az állományban kialakuló nagy páratartalom segített.
Sorozatunk következő részében a kukoricában mutatkozó, élettani eredetű jelenségek bemutatása következik. Mivel a tavalyi évjárat stresszhelyzetekkel volt teli, sajnos ezekből a megszokottnál többnek lehettünk tanúi.
