Agrárközélet

Júliusban felzúgnak a veterán traktorok Solymáron

Agrofórum Online

A koronavírus-járvány idején országszerte elmaradtak a jobbnál jobb traktoros események. Nem volt ez másképp a Pilis térségének egyik legkedveltebb rendezvényével, a Solymári Traktor Találkozóval sem. Most azonban örömmel jelenthetjük be, hogy két év kihagyás után idén nem kell hiányolnunk a gépzúgást, július első hétvégéjén ismét összegyűlhetnek a veterán traktorok a településen.

A Budapesttől alig 20 km-re fekvő nagyközségben idén tizenhatodik alkalommal rendezik meg az eseményt, melyen a korábbi években Bührer, Bautz és Eicher veteránokat is megcsodálhattunk. A napot a hagyományokhoz híven idén is traktorszenteléssel kezdik, majd lehetőség lesz több tucat gép motorját is felzendíteni.

A legbátrabbak benevezhetnek az ügyességi versenyre és a gyorshajtási gyakorlatra, vagy felfedezhetik a települést traktorháton a felvonulás idején.

A Solymári Traktorbarátok Köre a nap során kvízzel és traktoros színezővel, valamint meglepetés-ügyességi játékokkal várja a gyerekeket.

Fotó: Gribek Tímea

Részletes program:

  • 9:30 – Traktorszentelés a Templom téren
  • 11:00 – Meglepetés, ügyességi versenyek
  • 13:00 – Gépindítás
  • 13:30 – X. Gyűrűvadász vándorkupa
  • 15:30 – Gépindítás, majd felsorakozás a felvonuláshoz
  • 16:00 – Felvonulás

A felvonulás útvonala: PEMÜ-Sportpálya – Terstyánszky u. – Váci Mihály u. – Rozmaring u. – Ifjúság u. – SPAR parkoló – Terstyánszky u. – Mátyás kir. u. – József Attila u. – Dózsa György u. – Templom tér – Kálvária u. – Hősök u. – Mátyás király u − Terstyánszky u. – PEMŰ-Sportpálya (az útvonal kb. 8 km hosszú)

  • Gyorshajtási gyakorlat a visszaérkezést követően
  • Eredményhirdetés
  • Egész nap gépmustra, beszélgetések, sétatraktorozás.

Traktorral érkezne a rendezvényre? Itt minden információt megtalál!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

Ritka és öreg traktorok lepték el Solymárt - élőben a helyszínről

2018. július 1. 13:33

A Solymári Traktor Találkozóról az Agrofórum élő videóban jelentkezett, amely során többek között egy felújított Bührer és Güldner traktort mutattunk be részletesen

Gépinfo Képgaléria Videó

Három svájci szurkoló is traktorral ment az oroszországi foci VB-re

2018. június 24. 08:18

Három svájci szurkoló 1800 kilométert traktorozott, hogy a helyszínen nézhessék meg a Szerbia-Svájc győztes mérkőzést.

Háromezer kilométeres traktorútra indult egy farmer

2025. január 23. 15:10

A kezdeményezés lenyűgöző célja 100 ezer dollár összegyűjtése volt, ennyi pénzt akart összeszedni magánszemélyektől és kisvállalkozásoktól.

Soha nem látott képek a Dutra traktorokról - Virtuális kiállítás indult a Korbuly családról

2018. december 13. 06:49

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum az idén 125. éve született Korbuly János és hozzá kapcsolódva a Korbuly család életművét összefoglaló virtuális kiállítást indított útjára.