Gépinfo

Tovább növelte előnyét a Fliegl

Agrofórum Online

Összesen 1041 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba 2022 első hat hónapjában Magyarországon, ez látványos, 41,4 százalékos növekedés tavalyhoz képest, míg a 2020-as esztendővel szemben 35,2 százalékos a plusz.

Idén a június az első olyan hónap a hazai mezőgazdasági pótkocsi-piacon, amikor kettőszáz feletti darabszámban kelt el pótkocsi, ennek ellenére a magas bázis miatt most a legalacsonyabb havi szintű emelkedés, csupán 9,2 százalékos. Januárban 18 százalékos, februárban már 65 százalékos, márciusban 75 százalékos, áprilisban 45 százalékos, májusban pedig 63 százalékos volt az éves alapú többletértékesítés. A június ezzel szemben önmagában tíz százalékos alatti bővülést hozott. Ez 225 darabos eladást jelentett a 2020 júniusi 206-tal szemben – derült ki a Datahouse adataiból. A múlt havi adat kétéves alapon egyébként 40 százalékos mínuszt jelentett.

A júniusi listán a Fliegl 50 darabbal lett első, míg a második Pronar 25 darabot adott el. Harmadik az Farmtech lett 16, negyedik pedig az Agrogép és a Joskin holtversenyben 13-13 darabbal. Utánuk Brantner, Metal-Fach, IGJ Agro, Labinprogres és Fémagrotúr alakult ki júniusban.

A hat havi összesített listán ezek után tovább lépett előrefelé az előnyt nézve a Flieg, a második helyezett Pronarhoz képest már 79 darabos az előnye. A Fliegl így 22 százalékos piacrészre tett szert a 229 darabbal, míg a Pronar 14,4 százalékra a kereken 150 darabbal. A harmadik az Agrogép és a metal-Fach holtversenyben 6,2-6,2 százalékos piacrésszel és 64-64 darabos forgalomba helyezéssel. A Top 10-be a Bicchi, a Farmtech, a Bagodi Mezőgép, Szűcs Tamás, az IGJ Agro, és a tizedik helyen egyenlő értékesítéssel a Joskin és az Oehler került be.

Tömegkategória szerinti bontásban a 10 és 30 tonna közöttiben volt a legnagyobb, 713 darabos ez a piac. Ez 68,5 százalékos részesedést jelent. A 3,5 és 10 tonna közötti kategóriában 177 darabot helyeztek forgalomba, a 0,75 és 3,5 tonna közöttiekből 137-et, a 30 tonna felettiből 9, a 0,75 tonna alattiból pedig 5 darabot.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nyúzópróbának vetették alá a Parkside szerszámokat – vajon milyen minőség áll mögöttük?

2025. december 28. 09:10

Árban szinte verhetetlenek, de vajon a minőséget tekintve mennyit érnek a hazánkban is elterjedt Parkside (barkács)szerszámok?

Megverheti a kínai utánzat a prémium német láncfűrészt? Egy tesztből kiderült

2025. december 26. 09:10

Könnyen melléfoghatunk, ha egy prémium termék olcsó „hasonmását” választjuk, hiszen az alacsony ár nyilván gyengébb minőséget takarhat. De valóban ez a helyzet?

Váratlan újdonsággal léptek elő a kínaiak, alaposan meglepték vele a piacot

2025. december 24. 09:10

A válsághelyzetek mindig új szereplők, „trónkövetelők” felbukkanását segítik elő, így van ezt most a traktorpiacon is.

Erősen titkolózik a John Deere, elképesztően nagy dobásra készülhetnek, van is egy tipp rá

2025. december 21. 16:10

Valóban új traktor készült a John Deere boszorkánykonyhájában? Ha igen, akkor miért nem leplezték le az Agritechnica kiállításon? Ez a kérdés foglalkoztatja most a fél világot.

Búcsúzunk Tuba Balázstól

2021. szeptember 2. 12:08

Tragikus hirtelenséggel elvesztettük szeretett kollégánkat, Tuba Balázst. 2021. augusztus 31-i rosszullétekor sajnos a leggyorsabb segítség is későn érkezett, az életét már nem tudták megmenteni. Mindannyiunkat nagyon megráztak a történtek; nemcsak egy kollégát, egy barátot vesztettünk el.

Fliegl CARGOS rakodókocsik, akár 100 köbméteres kapacitással

2023. november 15. 15:10

A Fliegl silószállító és kombinált rakodókocsik az Agritechnica kiállításon is nagy érdeklődésre tarthatnak számot, hiszen kiváló használhatóság és kiemelkedő minőség jellemzi őket.

Töretlen a Fliegl előnye a mezőgazdasági pótkocsik piacán

2022. június 20. 15:36

Május végén is kitart a jó piaci hangulat a mezőgazdasági pótkocsik forgalomba helyezésében.

Fantasztikus újdonsággal bővül a Fliegl kínálata, érkezik a nagy meglepetés

2025. október 7. 12:10

A hírek szerint a hannoveri Agritechnica kiállításon már látható lesz az önjáró kaszálógép, amely a svájci-német csúcstechnikát képviseli.