Megújuló energia

WWF: Van-e elég fenntartható biomassza Magyarországon?

WWF Magyarország

A biomassza felhasználásának növelése lett az egyik válaszreakció az energiaválságra, holott annak döntő részét biztosító erdeink védelme nem csak természetvédelmi, hanem klímavédelmi szempontból is kulcsfontosságú: a hazai erdők éves szinten az ország kibocsátásának közel egytizedét képesek elnyelni. Jelenlegi felhasználásunk fenntarthatósága azonban közel sem biztosított. Erre hívja fel a figyelmet az Európai Parlament mai döntése, amely szigorítaná a fenntarthatósági kritériumokat, illetve a WWF Magyarország és a Regionális Energiagazdálkodási Kutatóközpont közös tanulmánya, amely a szilárd biomassza hazai piacának keresleti és kínálati oldalát elemezte.

A megújuló energia fogyasztásának háromnegyedét a szilárd biomassza teszi ki hazánkban. A kormányzati álláspont szerint a felhasználás anélkül fokozható, hogy az veszélyeztetné az erdők kezelésének fenntarthatóságát, mivel az utóbbi években a 13 millió m3 folyónövedékhez képest a kitermelés jóval alacsonyabb volt, kb. 7,5 millió m3. Ezzel szemben az energetikai statisztikák szerint kétszer annyi biomasszát használunk fel, mint amennyi a forrásoldalon rendelkezésre áll, vagyis a hivatalos energetikai célú fakitermelési választékok mennyisége és ezen választékok import-export különbségének összege.

Ennek, a szakmai berkekben már régóta köztudott statisztikai inkonzisztencia hátterének járt utána a WWF Magyarország és a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) az utóbbi két évben. Megbecsültük a hivatalos erdőterületeken kívüli lehetséges biomassza mennyiségét is, de így is a biomassza-felhasználás 40%-áról nincsen információnk, hogy honnan származhat. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az erdészeti statisztikákkal lehet probléma, ugyanúgy lehet ez igaz az energetikai statisztikákra is. Lenne lehetőség a helyzet tisztázására, de ehhez kormányzati akartra lenne szükség, ami eddig hiányzott

– mondta Harmat Ádám, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi programvezetője.

Az eredetileg angolul, tavaly év végén publikált és most magyar nyelven is nyilvánosságra hozott jelentésben szerepelnek azok a konkrét javaslatok, amik alapján felül lehetne vizsgálni a statisztikai különbségeket. A teljes elemzés ITT, az ezt összefoglaló blogposzt pedig ITT érhető el.

A riport az erdészeti és klímavédelmi nemzeti stratégiai dokumentumokat is elemzi, amelyek között szintén ellentmondás fedezhető fel.

Egyszerre akarunk nagyobb mértékben támaszkodni az erdei biomasszára, mint energiaforrásra és fokozni az erdők szénelnyelő képességét, pedig a kettő egymás ellen hat. Ahhoz, hogy növelni tudjuk az erdőkben raktározott szén mennyiségét, nemhogy növelni, hanem csökkenteni kellene a fakitermelést. Ennek hiányában a törvényben is foglalt 2050-es klímasemlegesség elérhetetlen lesz. Ha a fakitermelések csökkentésével párhuzamosan a tűzifa-felhasználás jelentős részét kitevő lakossági épületállományt felújítanánk, hiány sem keletkezne a piacon

– tette hozzá a programvezető.

Az Európai Parlament mai ülésén szintén támogatta, hogy EU-s szinten szigorodjanak a fenntarthatósági kritériumok. A döntés értelmében a megújuló energiaforrásként elkönyvelhető szilárd biomassza energetikai felhasználásának mértékét maximalizálnák a 2017-2022-es időszak átlagában, és elsődleges biomassza – vagyis ami közvetlenül az erdőből származik – erőművi felhasználása nem kaphat támogatást.

A Parlament döntése határozott előrelépés az eredeti bizottsági javaslathoz képest, ami csak minimálisan szigorította az eddigi, inkább csak adminisztratív többlet terhet jelentő eredeti, 2018-as kritériumokat. Reméljük, hogy a még ősszel várható végső EU-s döntésnek hasonló kimenetele lesz

– értékelte a programvezető.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így működik a világ legnagyobb szén-dioxid-leválasztója

2024. november 20. 11:10

Évi 36 ezer tonna végleges kapacitású a már néhány hónapja működő, Mammuth nevű szén-dioxid-leválasztó létesítmény.

Látott már 50 000 tonna kukoricát egyetlen silóban?

2024. október 27. 16:10

A silókukoricát 1300 hektáros területről takarították be, és egy biogázüzemben szolgál majd alapanyagként. Nehéz elképzelni, nézze inkább meg!

Közvetlenül a talajból állít elő energiát egy újfajta rendszer

2024. október 2. 13:10

Az energiaforrás lehetővé teszi, hogy hálózattól függetlenül lehessen érzékelőket és kisebb számítógépeket működtetni.

A műemléki épületeket is elcsúfíthatják napelemekkel Németországban

2024. szeptember 29. 14:10

A műemlékvédelem csak kivételes esetekben és különleges körülmények miatt élvez elsőbbséget a megújuló energiákkal szemben.

Újszerű energetikai megoldásokat mutattak be agrárvállalatoknak

2023. március 23. 14:46

Az energetikai problémák a mezőgazdaságban, élelmiszeriparban tevékenykedőknek is komoly kihívást jelentenek.

Kiemelt téma környezetünk védelme az iskolákban

2023. február 8. 11:14

Az iskolákban rendszeres téma a környezet védelme: a természet megóvásának fontossága nemcsak a tanórákon kerül elő, hanem különböző programokon és a tanulók ötletei nyomán is - állapította meg egy új, a témával foglalkozó felmérés.

Kamarai segítség a napelemes pályázathoz

2019. június 7. 04:47

A napelemes rendszer kiépítéséhez nyújtandó támogatás iránt érdeklődők körében végez előzetes felmérést a kamara.

Újabb mezőgazdasági területeken épülhet napelemes erőmű – itt a lista!

2018. szeptember 27. 08:31

Ismét mezőgazdasági területeket nyilvánított beruházási célterületté a napelemes erőművek megvalósítására irányuló beruházásokkal összefüggésben a kormány.