30℃ 16℃
június 1. Tünde, Jusztinusz

Hogyan gondozzuk télen a télálló kerti pálmákat?

Agrofórum Online

Hogyan kell gondozni télen a télálló kerti pálmákat? Milyen télálló pálmafajok vannak?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A trópusi pálmafajok legnagyobb részét egész évben szobai körülmények között neveljük, hiszen megfelelő melegre van szükségük életfolyamataik biztosításához. Vannak azonban olyan fajaik is, melyeket a kertbe kiültethetünk, hiszen azok még a mi klímánkon is megélnek. Néhányuk képes akár még a -12 fok körüli hőmérsékletet is átvészelni, vagyis a kertbe kiültetve is teleltethetők egyedeik. E fajok nevelése során sem árt azért a téli időszakra való felkészítés, mellyel épségük a legbiztonságosabb módon megtartható. A kiültetett példányok esetében, főként a gyökérrész védelmének van kiemelt jelentősége, annak takarása levelekkel, mulccsal, szalmával, de fenyőkéreggel is lehetséges. Ezt legalább 10 cm-es vastagságban végezzük el.

További fontos teendők közé tartozik a szívrügynek, vagyis a tenyészőcsúcsnak a védelme. Ennek megóvása érdekében a leveleket óvatosan kötéllel kell felkötni, mellyel megakadályozható a csapadék bejutása, a tenyészőcsúcs megfagyása. A levelek összekötése nemcsak a fagyvédelem szempontjából, hanem a gombás betegségek kialakulásának megelőzésében is szerepet játszik. A hideg időjárás beköszönte előtt érdemes tehát a leveleket szorosan összekötözni, valamint a törzset és a leveleket egyaránt jól szellőző és jól szigetelő anyaggal bekötözni. A konténerben nevelt pálmák esetében kiemelt szerepe van a gyökerek védelmének is, hiszen azok a hideg időjárásban könnyebben megfázhatnak, mint a talajban. A cserepeket ezért mindenképp takarjuk, például jutazsákkal vagy hullámpapírral. Jó megoldás lehet a kisebb edényben nevelt növények talajba ásása is edényeikkel együtt. 

A télálló pálmák közül az indiai kenderpálma (Trachycarpus takil) sötétzöld színű, legyezőszerű leveleinek köszönheti különleges megjelenését és ismertségét. A 10-15 méteres magasságot elérő növények akár a -18 Celsius-fokos hideget is képesek épségben átvészelni. A kínai kenderpálma (Trachycarpus fortunei) egy göcsörtös törzzsel rendelkező pálmafaj, melynek levelei szintén kifejezetten dekoratívak. Általában 10 méternél magasabbra nem nő meg, valamint a rövidebb ideig tartó -12 és -17 Celsius-fokos hőmérsékletet képes elviselni. A japán kenderpálma (Trachycarpus wagnerianus) egy gyors növekedésű, kb. hat méter nagyra megnövő pálmafaj, mely szintén rövid ideig bírja a -12 és -17 Celsius-fok közötti hőmérsékletet a kertben. Levelei mereven állók, ezáltal a szélnek kitett helyekre is alkalmas lehet ültetése.

Agrometeorológia: megszűnik a fagy, felenged a talaj

2018. március 6. 07:50

A mögöttünk álló, átmenetileg száraz hétvége után kedden országszerte ismét csapadék várható. A héten azonban a kezdeti havazás, havas eső, néhol ónos eső után egyre inkább az eső lesz a jellemző halmazállapot.

NAK: az átlagostól elmaradó meggytermés várható idén

2020. június 13. 10:38

Az idei meggytermés, ha az időjárás a betakarítási szezonig nem szól közbe, nagyjából a tavalyi, szintén alacsony termésmennyiséggel egyezhet meg.

Érdemes lenyírni a füvet még a tél előtt?

2022. november 23. 04:36

Szeretném megtudni, hogy érdemes-e lenyírni a füvet még a tél előtt?

Huminsavas technológiával a tavaszi fagyok ellen

2020. március 24. 11:16

A 0 ℃ alatti hőmérsékleti értékek kialakulása a mérsékelt éghajlati övben rendszeres és gyakori időjárási jelenség, a problémát az időbeli eloszlása és lefolyása jelenti. Kertészeti szempontból a virágzáskori fagykárok jelentik az egyik legnagyobb termesztési kockázatott. A fagy közvetlen káros hatása mellett sajnos hosszútávon is jelentős gondokat okozhat gyümölcsösünkben.