Érdemes palántát nevelni, ha uborkát termesztenénk?

Agrofórum Online

Szeretném megtudni, hogy érdemes-e az uborka magjaiból palántát nevelni? Hogyan és mikor vessem el a magokat?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az uborka esetébe palántát általában hajtatás, illetve szabadföldi salátauborka nevelés céljából szoktak nevelni. Ez nem jelenti azt, hogy házi körülmények között nem nevelhetünk belőle palántát, de a helyrevetés egyaránt megfelelő szaporítási módnak számít az uborka esetében. Az uborka palántanevelésének időtartama kb. négy hetet vesz igénybe. A szabadföldi kiültetéssel feltétlenül érdemes megvárni a késő tavaszi fagyok elmúltát, tehát a május közepét. A magvetés ideje ezáltal kb. április első felére tehető.

A vetéshez felhasznált közeg legyen tápdús és laza szerkezetű. A csírázáshoz meglehetősen meleg szükséges, lehetőség szerint 25 foknál magasabb hőmérséklet. A talajt és ezáltal a magokat soha ne hagyjuk kiszáradni, de a túlöntözést egyaránt kerüljük. A kelés után mérsékeljük az öntözővíz mennyiségét és a hőmérsékletet is kb. 18 fok körülire. A gyökeresedés elősegítése érdekében a sziklevelek megjelenése után már tápoldat kijuttatása is javasolható, mely nagyobb mennyiségben tartalmaz foszfort. A kiültetésnél legyünk óvatosak, vigyázzunk a növényre, valamint érzékeny gyökereire is.

Az állandó helyrevetés ideje általában április második felére tehető, hiszen ekkor a talajhőmérséklet legtöbbször már eléri a 12 fokos hőmérsékletet. Az uborka magjai egyébként egészen július közepéig folyamatosan vethetők, nyár közepén azonban már csak rövidebb tenyészidejű fajtákat vessünk. A vetés mélysége 2-3 cm között legyen, könnyű talajon ennél mélyebbre, 4 cm-re is elvethetők magjai. A sortávolság kb. 70-100 cm közötti, míg a tőtávolság 20-30 cm közötti legyen. Érdemes támasztékot is biztosítani az uborka számára, melynek használatával a sor- és tőtávolságokat is növelni szükséges. Támaszték mellett nevelve az uborkát ugyanis jobban átlátható növényállományt kapunk, így a növényvédelem, betakarítás is könnyebben elvégezhető, valamint javul a növények fényellátottsága is.

A vetést követően a kelés általában 5-6 nap alatt bekövetkezik. A kelés utáni időszakban fokozottan ügyeljük a gyomok irtására, valamint a sorközök lazítására. A kapálás közben az esetlegesen sűrűn vetett állomány ritkítását is végezzük el. A tenyészidőszakban fordítsunk nagy figyelmet az öntözésre, hiszen nagy vízigényű zöldségfaj, mely egyrészt nagyméretű leveleiből, és azok fokozott párologtatásából is adódik.

Mindenkinek előnyös lehet a rövid ellátási láncban való együttműködés

2019. március 1. 04:36

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett fórumon a zöldséget, gyümölcsöt termesztő kamarai tagok találkozhattak a további beszállítókat, partnereket kereső áruházlánc szakembereivel, akik a termelőkkel szembeni elvárásaik mellett az eddigi együttműködések tapasztalatait is ismertették.

Így indítsuk a balkonkertet tavasszal!

2023. április 17. 06:37

Nézzük, hogyan készül a balkonkert, lássuk az alapoktól!

Hipermarket kontra termelői piac: így vásárolnak zöldséget a magyarok

2021. október 27. 12:50

A magyarok többsége hetente 2-3 alkalommal fogyaszt zöldséget vagy gyümölcsöt, naponta mindössze 10-ből 2 embernél kerülnek ezek a tányérra. A megvásárolt zöldségek toplistáját még mindig a klasszikusok, a tévépaprika és a fürtös paradicsom vezetik, de a fiatalok egyre inkább az édesebb verziókat keresik – derül ki az ötszáz termelőt tömörítő DélKerTÉSZ kutatásából.

1967 óta nem volt ilyen drága a narancslé – mit fogyasszunk helyette?

2023. november 26. 07:10

A narancs télen az egyik legjobb C-vitamin-forrás, amelyből egy közepes méretű 70 mg-ot tartalmaz. Azonban idén sajnos nincs jó éve a narancsnak, emiatt nagyon elszállt az ára a narancslének is. Mit válasszunk helyette?