30℃ 16℃
június 1. Tünde, Jusztinusz

A szamóca leveleit valóban le kell szedni március 15-ig?

Agrofórum Online

A tavalyi szamóca leveleit tényleg le kell szedni március 15-ig? RS2 tőzegbe szoktam ültetni a palántákat, ez jó a szamócának?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A szamóca lombleveleire folyamatos cserélődés jellemző, hiszen évente több levélgeneráció fejlődik ki és ezzel párhuzamosan az idősek elhalása figyelhető meg. Azokat az idősebb leveleket, melyek tevékenységüket befejezték, valamint elhaltak vagy fertőzöttek érdemes eltávolítani. Az indák eltávolítsa is szükséges lépés, hiszen ez elősegíti az anyatövek fejlődését, terméshozását, valamint a rügydifferenciálódást, és könnyebbé teszi az ápolást is.

A lomblevelek összességének eltávolítására szüret után szokott sor kerülni, hiszen kedvező hatása csak akkor érvényesül, amennyiben ezt még ebben az időszakban megtesszük. A később végrehajtott lombeltávolítás gyengíti az oldalelágazódások fejlődését, a nyári levelek képződését, ezáltal a termés minőségét és mennyiségét egyaránt. Ez azt jelenti, ha tavaly szüret után nem távolította el a szamócák lombját, akkor ezt már semmiképp se tegye meg most tavasszal.

A lomblevelek eltávolítására szüret után szokott sor kerülni a szamócánál (fotó: a kérdező felvétele)

Egyszer termő szamóca esetében érdemes viszont a tövek szürete utáni lombozat eltávolítását elvégezni, hiszen ennek számos előnye ismeretes. Az előnyök közé sorolható az oldalelágazódások és a nyári levelek kedvezőbb fejlődése, a rügydifferenciálódás feltételeinek javulása, a terméshozam növekedése, hatékonyabb növényvédelem az atkák és a szürkepenész ellen, valamint csökken a szamócatövek vízigénye is.

A szamóca talajigényét tekintve igen változatos adottságok mellett is eredményesen termeszthető, de a legkedvezőbb számára az olyan közeg, melynek jó a víz- és a levegőgazdálkodása, gyengén savanyú vagy közepes pH értéke van. Emellett a nagy humusz- és tápanyagtartalom is alapvető követelménynek számít. Fontos, hogy talaja levegős legyen, hiszen tömött és túlzottan vizes körülmények között gyakran támadják meg a töveket talajlakó gombák. A tőzeg jó választás lehet, viszont érdemes hozzá komposztot vagy érett trágyát keverni, valamint homok vagy perlit hozzáadása is hasznos lehet, hiszen ez elősegíti a talaj megfelelő levegőzöttségét. Cserepes, konténeres nevelés esetén érdemes arról is gondoskodnunk, hogy a felesleges víz szabadon tudjon távozni az edényből, mellyel szintén a betegségek kialakulása és a gyökerek fulladása kerülhető el.

„Néhány táblánkról több követ szedünk le, mint búzát” - Az első magyarországi ELHO kőfelszedő a Sümegi vár tövében

2020. május 6. 13:19

Nem kis munka a sokszor focilabda, alkalmanként MTZ elsőkerék méretű kövek összegyűjtése a mezőgazdasági területekről, ám elengedhetetlen. Az ilyen műveletekre szokták azt mondani, hogy „szükséges rossz”. Ezekből pedig érdemes kihozni a legjobbat, a legtöbbet. Így van ez Tóth Tamás egyéni vállalkozónál is, a Veszprém megyei gazdálkodónál ugyanis nagyon komoly járulékos költségeket okoznak a helyi viszonyok.

Miért világosak a naspolya levelei?

2018. május 7. 13:42

H. Lajos kérdése: a holland óriás naspolyának miért világosak a levelei, mi a problémája, mivel védekezzek ellene?

Tényleg termeszthető hazánkban is földimogyoró?

2023. január 15. 04:38

Tényleg termeszthető hazánkban is földimogyoró? Hogyan végezhető eredményesen a termesztése?

Intenzív talajélet nélkül nincs hatékony növénytermesztés, avagy a baktériumkészítmények szerepe a szárbontásban!

2019. október 9. 08:06

A szántóföldön termesztett növénykultúrák betakarított termése a teljes növényi biomassza kevesebb, mint 50%-a. A fennmaradó nagyobb rész melléktermék, melynek jelentősebb része nem kerül vissza a talajba. A gabonafélék, ipari és takarmánynövények gyökér és szármaradványa átlagosan a 8-10 tonnát is elérheti hektáronként.