Növényvédelem
Fizetett tartalom

Mindig van új a nap alatt! – Napraforgó gyomirtás korlátok nélkül 2023-ban is!

Agrofórum Online

A napraforgó töretlen népszerűsége az előrejelzések alapján úgy tűnik kitart 2023-ban is. Míg tavaly 710 000 hektáros rekord területen került elvetésre, addig nem kizárt, hogy idén megközelítheti a 800 000 ha-t is. Mi állhat e mögött?

Az elmúlt évek bebizonyították, hogy a napraforgó az egyik legjobban jövedelmező növényünk. Biztos piaccal és stabil hazai feldolgozókapacitással rendelkezik, ami egyfajta kiszámíthatóságot eredményez. A klimatikus viszonyaink megfelelőek számára, emellett mind a termesztésnek mind a nemesítésnek nagy hagyománya és tudástára van. Mindezek önmagukban azonban még nem elegendő feltételei a sikeres napraforgótermesztésnek.

Nagyon nagy szerepe van ebben a hosszú évek óta bevált és kiszámítható Express™ gyomirtási technológiának is. Mindamellett, hogy kimagasló hatékonysággal védekezhetünk állományban a legveszélyesebb kétszikű gyomok ellen (pl. mezei acat), mindezt úgy tehetjük meg, hogy nem kell attól tartanunk, hogy a kultúrnövényünket is károsítjuk. A kíméletességen kívül fontos tényező, hogy szinte csak a gyomok fenológiájához kell igazítanunk a kezelést, és ezt osztott formában is megtehetjük. A gyakorlat az elmúlt évek hideg vagy aszályos tavaszain is bebizonyította, hogy az osztott kezelés segítségével a szakaszosan kelő gyomok ellen egy heterogén fejlettségű napraforgótáblán is eredményesen védekezhetünk. A gyomirtási technológia nagyon fontos tulajdonsága, hogy nincs utóvetemény korlátozása. A mögöttünk álló aszályos évben, de általánosságban is elmondható a száraz időszakokra, hogy bizonyos gyomirtó szer hatóanyagok nem vagy nem kellő mértékben bomlanak le a talajban, így károsíthatják a napraforgó után következő kultúrákat. Az Express™ 50 SX® gyomirtó szer esetében ilyen kockázattal nem kell számolnunk.

Teljesen elpusztult mezei acat (Borjád, 2021. 06. 11.)

Abban az esetben, ha területünkön nagy mennyiségben van jelen a vadkender vagy extrém parlagfűfertőzés tapasztalható, a továbbfejlesztett összetételű Evorelle® Express™ gyomirtó szer használata javasolt, mely még hatékonyabb a nehezen irtható kétszikűek ellen (a vadkender mindkét ivarú egyedét elpusztítja) és magában hordozza az osztott kezelés rugalmasságában rejlő előnyöket is. A készítmény biztonságos felhasználása érdekében használata előtt a termelőnek szükséges egyeztetnie az elvetett napraforgóhibridről az FMC helyi területi szakmérnökével!

Vadkenderrel erősen fertőzött területen az Evorelle® Express™ gyomirtó szer használata javasolt, erre alkalmas napraforgóhibridekben (Tápiószentmárton, 2022.)

Mindezek mellett a technológia alappillérét a fenti gyomirtási megoldásokra alkalmas vetőmagok adják. Úgy teljes a képlet, ha a gyomirtó szerek mellett elérhetőek azok a napraforgóhibridek, melyek megfelelő toleranciával rendelkeznek az Express™ 50 SX® és az Evorelle® Express™ hatóanyagaival szemben. Mára elmondható, hogy 11 nemesítőház 37 hibridje áll rendelkezésünkre a választáshoz, melyeket összefoglaló táblázatunkban tanulmányozhatnak. A hibridek legtöbbje kiemelkedő toleranciával és termőképességekkel rendelkezik, így minden gazdálkodó megtalálhatja a számára megfelelő vetőmagot az egyre szélesedő kínálatból.

A Successor® 600 gyomirtó szerrel végzett preemergens kezelés harmonizálja a kétszikű gyomok kelését, segítve az állománygyomirtás időzítését (Debrecen-Látókép, 2022.)

És mi a megoldás az egyszikű gyomok ellen?

A komplex technológia fontos eleme az alapkezelés, melyre a Successor® 600 gyomirtó szer áll a termelők rendelkezésére, mely költséghatékony megoldást nyújt a preemergens gyomirtás elvégzéséhez, terbutilazin mentessége pedig segítséget nyújt a vetésforgó későbbi tervezésénél. A petoxamid hatóanyag talajon keresztül fejti ki csírázásgátló hatását a magról kelő egyszikű gyomok ellen. Hasznos tudni, hogy az egyszikűek mellett a kétszikű gyomokra is hatással van, késlelteti azok kelését, ezáltal harmonizálja a gyomkelést, ez a tulajdonsága segít nekünk az állománykezeléseink időzítésében. Amennyiben szeretnénk a gyomirtási spektrumot szélesíteni, a termék jól kombinálható fluorkloridon vagy flumioxazin hatóanyagú készítményekkel is.

www.fmcagro.hu
FMC-Agro Hungary Kft.

A növényvédő szereket biztonságosan és felelősséggel használja! Kérjük mindig kövesse a készítmény címkéjén leírtakat annak alkalmazásakor! Az ® jellel jelölt termékek az FMC Corporation vagy leányvállalatainak márkanevei.

Karácsonyi csók, beteg fák: mi a kapcsolat?

2025. december 24. 07:10

A karácsonyi fagyöngy szép, ünnepi és veszélyes egyszerre: mutatjuk, mi zajlik a fák koronájában.

Permetezési Napló: szigorodnak a szabályok 2026-tól

2025. november 17. 08:10

A Nébih megerősítette, hogy a növényvédelmi és nitrát adatszolgáltatási kötelezettségek változatlanok, 2026-tól azonban nő a Permetezési Napló adattartalma.

Fordulat jön a biológiai növényvédelemben?

2025. november 15. 11:10

Az európai képviselők szerint az uniós gazdák csak akkor tudnak a kémiai peszticidekről lekapcsolódni, ha a biológiai alternatívák valóban elérhetővé válnak.

Megvizsgálták a gazdálkodók bőrét, nyugtalanító felfedezést tettek

2025. november 10. 14:10

Nem csak a mezőgazdasági termelők, hanem az átlagember bőrén is számos növényvédő szer megtapadhat, ami egészségügyi kockázatot rejt magában.

Csúcson az amerikai kukoricabogár imágók rajzása

2021. július 21. 06:39

A kukorica táblákon az amerikai kukoricabogár imágók rajzása a napokban érte el a csúcsot.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (4. rész)

2019. december 4. 15:53

2019-ben is a spanyol csupaszcsiga okozta a legnagyobb károkat a csigafajok közül, de a tavaszi időszakban, kezdetben a különböző házas csigák is megkeserítették a kerttulajdonosok életét.

Használjunk T fákat a szántóföldi rágcsálóirtáshoz!

2024. március 21. 13:10

Bár az érdemi munkát nem a T fa végzi, az eszköz vegyszermentes és egyszerű. Használói, a ragadozó madarak pedig halálbiztosan ritkítják a rágcsálóállományt.

Szélesatka – Polyphagotarsonemus latus

2019. január 19. 07:36

Egy 2014-ben tapasztalt méhpusztulás után az elhullott rovarok testéből acetamiprid és tebukonazol hatóanyag-maradék volt kimutatható. Ennek alapján merült fel a gyanú, hogy e két, méhekre nem veszélyes hatóanyag együttes kijuttatása okozhatta a pusztulást. A cikk szerzője arra volt kiváncsi, hogy a rovarölő acetamiprid és a gombaölő tebukonazol együttes kijuttatása okoz-e mortalitást, és ha igen, akkor annak mértéke mekkora a házi méhen.