Házikert

A nyári kert virágzó növényei

Agrofórum Online

Manapság a legtöbb kerttulajdonos virágpompára vágyik, és folyton virágzó és illatozó kertről álmodozik. Nézzük sorra, melyek azok az évelők, melyekből érdemes választanunk, ha egész nyáron virágpompára vágyunk!

Aki régóta követi házikert témában készített írásaimat, vagy kerttervezésről írott szakmai cikkeimet, az tudja már, hogy az évelők az egyike azon növényeknek, melyekre úgy tekintek, mint a kert alapnövényei. Nem feltétlen azért, mert most ez divathóbort, hanem fenntarthatósági szempontok miatt, egyszer kell telepíteni, hogy utána hosszú évekig jó társaink legyenek a kertben.

Most a hosszan virágzó fajokat szedtem össze, hogy melyek azok a nagy kedvenceim, amiket minden kertbe – ha a talaj minőség megengedi -, akkor ajánlani szoktam.

A réti füzény

Bármennyire is nagy az aszály nyáron, egyre többen igen jó, nyirkos talajjal rendelkeznek az ügyfeleim közül. Ilyenkor a réti füzény (Lythrum) ajánlható, hiszen igényei alapján is pont ezt a mocsarasabb, nedves talajt kedveli.

Egész nyáron szinte virágzik, vízpartimitátor növényként is ismert, de annak ellenére, hogy tűző napra is javasolják, inkább félárnyékba tenném elsősorban saját tapasztalat alapján. Lilás-rózsaszín virágai miatt szép kontrasztja lesz a sárga virágoknak.

Manapság a legtöbb kerttulajdonos virágpompára vágyik (fotó: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/termeszet-viragok-kert-szirmok-787552/)

A sárga virágok egyike: nagyvirágú szépecske

Már a neve is mutatja, hogy a Coreopsis grandiflora egy kiváló, sárga virágú évelőnk.

A szépecske elnevezés mellett a menyecskeszem elnevezése is ismert. Míg az előző Lythrum őshonos Magyarországon, addig a szépecske az USA délkeleti államaiban őshonos. Nagy előnye, hogy az átmeneti szárazságot is elviseli, így olyan kertek dísze is lehet, ahol nem kiegyenlített a talajban a víz, vagy nincs kiépített öntözőrendszer.

És ha már az előbb kontkrasztokkal zártam a növény ismertetését, hát a Coreopsis citromsárga virágai mellett igazán lenyűgöző tud lenni a léggömbvirág lila színfoltja!

A léggömbvirág bokros növekedése és látványos, léggömbformájú kékeslila virágai meseszerűek és formájukat tekintve is különlegesek. Jól tud illeszkedni a klasszikus virágformákhoz!

Nagy kedvencem a napszemvirág, vagyis a díszcsicsóka!

A napszemvirág, vagy díszcsicsóka igazi falusi kertek hangulatát idézi. Helianthus helianthoides, tehát már sejthető, hogy közeli rokona a napraforgónak is (Helianthus annuus), ami virágának formáját is jól példázza. Bár virágai kisebbek, szép formájú bokra miatt jó háttérnövény, élénksárga virágai az elvirágzás után is sokáig díszítenek, és akár még ősszel is elbarnultan díszítő értékkel bírnak.

Ráadásul, ha virágkötőként is dolgozunk, akkor ezek az elszáradt virágzatok olyan szépen száradnak, hogy utána könnyű fújós festékkel színre fújni, és már mehetnek is bele a szárazvirágos alkotásokba!

Talajismeret: amit a kókuszrostról tudni érdemes

2025. november 10. 05:40

A fenntartható kertművelés egyik kulcsfontosságú elemeként tekintenek a kókuszrostra, hiszen számos előnye van a hagyományos földkeverékekkel szemben.

Novemberi kertgondozás: amit a profik sem hagynak ki

2025. november 9. 14:10

Novemberben sem áll meg az élet a kertben – most dől el, mennyire lesz termékeny a jövő év. Mutatjuk, mit érdemes még elvégezni a fagy előtt.

A kert „feketelistája” – fák, amiket jobb kerülni

2025. november 8. 11:10

Vannak fák, amik többet ártanak a kertben, mint használnak – mutatjuk, melyeket érdemes elkerülni jó messzire!

Királydinnye és átoktüske: bosszantó gyomnövények, melyek gyógynövények is egyben

2025. november 6. 05:40

A királydinnye és az átoktüske remek példák arra, hogy a természetben nincs éles határ gyom és gyógynövény között.

Szobanövények sötét lakásokba

2021. március 20. 10:37

Minden lakásnak vannak napfényesebb és sötétebb helyei. Viszont szobanövényenként eltérően más és más igényű növényeket kell elhelyezni bennük azért, hogy hosszútávon tényleg örömünket leljük bennük. A sötét lakások szobanövényei között is vannak szép, érdekes fajták, így ne essünk kétségbe, ha pont ilyen a lakásunk.

Unalmas kőfalak: így növényesítsük be őket!

2023. július 1. 05:36

Sok kertben szokott kérdésként felmerülni, hogy egy épített kőfalat hogyan lehet dekoratívabbá tenni. Lássuk most, hogy mit is tehetünk?

Szomorú fűzfa nevelése hogyan történik?

2023. február 13. 12:27

A fűz vagy fűzfa (Salix) a fűzfafélék (Salicaceae) család névadó nemzetségének tagja. Ez a Föld északi féltekéjén honos növény a Kárpát-medencében is megtalálható. Kiváló kertben nevelhető fa, amely kevés gondozást igényel, mégis mesés látványt nyújt. Az alábbiakból megtudhat mindent, amit a fűzfa neveléséről tudni érdemes.

Az ízletes ribizli titka - Mit tegyünk, ha túl sok terem?

2022. július 1. 05:36

Az utóbbi időben rájár a rúd a bogyós gyümölcsökre, mert hol az időjárás a ludas a kevés csapadékkal, hol a kártevőktől való megmentésük nagy kihívás. De azt kell mondjam, hogy az elmúlt években megtanultunk ilyen kihívások mellett is bogyósokat termelni.