Agrárgazdaság

Jó hírt kaptak a horgászok, megkímélik a pénztárcáikat

Agrárminisztérium

A jogszabályi előírásoknak megfelelően a MOHOSZ átadta a 2022. évi közfeladat-ellátási beszámolóját az agrárminiszternek. Nagy István közölte, a dokumentum jól mutatja a szervezet 37 közfeladat mennyisége mellett a jelentős társadalmi szerepvállalását is.

Az elsődleges célunk a természetes vizek halállományának fejlesztése, az ívóhelyek rehabilitációja, valamint az önfenntartó állományok megóvása – jelentette ki Nagy István agárminiszter a MOHOSZ 2022. évi közfeladat-ellátási beszámolójával kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a MOHOSZ az Agrárminisztérium stratégiai partnere. A tavalyi év a történelmi aszály és a háborús infláció miatt is rendkívül nehéz volt az agrárium számára, s mindezek a hatások természetesen a haltermelést és a halgazdálkodást sem kerülték el – tette hozzá.

Nagy István az eseményen bejelentette, hogy a horgászat biztonsága és a létszám stabilitása érdekében a MOHOSZ-szal egyetértésben nem tervezik 2024-re az állami horgászjegyek árának emelését.

Emellett a megújításra kerülő Magyar Horgászkártyák és balesetbiztosítások újabb, ötéves ára a digitalizált okmány esetében szintén változatlan marad. A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy támogatják a Velencei-tó őshonos halállományának mielőbbi újratelepítését is.

Az agrárminiszter kitért arra is, hogy a MOHOSZ 2017. januárjától hasznosítja a horgászatra alkalmas állami tulajdonban lévő természetes vizeket, és 2019-től működik a horgászszövetség közfeladat-ellátó szervezetként. Mindez úgy valósult meg, hogy a kormányzat megteremtette a feladatellátás fedezetét.

A feladatellátás forrásául a halgazdálkodás fő állami bevételét képező díjak, így az állami halász- és horgászjegy, illetve a fogási napló díja 2019-től közvetlenül a MOHOSZ bevételét képezi. Ez az összeg 2018-tól az idei évet is figyelembe véve 8 milliárd forintra rúg, amihez a beszámoló által tárgyalt 2022-es év csaknem 1,6 milliárd forinttal járult hozzá – fűzte hozzá a miniszter.

(Forrás: Agrárminisztérium / Fotó: andreas160578/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkennek a gazdák adó- és adminisztrációs terhei január 1-jétől

2026. január 7. 08:10

A gazdák terheinek csökkentése érdekében könnyítések léptek életbe január 1-jén. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá váljon a termelés, erősödjön a gazdák versenyképessége, és támogassa hazánk élelmiszer-biztonságát.

Ez a 10 ország csatlakozna az Európai Unióhoz, a mezőgazdaságban eget rengető változások készülődnek

2026. január 1. 09:10

Milyen hatással lenne az EU (és benne Magyarország) mezőgazdaságára, ha rögtön 10 új taggal gyarapodna a közösség? A bővítés alapvető változásokat hozna.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Jövőre drágábban lehet horgászni a Balatonnál

2019. november 15. 05:47

Tíz százalékot némileg meghaladó lesz az áremelés, de nem egységesen, lesznek ugyanis olyan jegytípusok, amelyek ára változatlan marad.

Nagyon súlyos helyzetben van a hazai halágazat

2020. május 6. 04:36

A koronavírussal kapcsolatos járványügyi helyzet sajnos az akvakultúra ágazatot is súlyosan érinti. Fontos hangsúlyozni, hogy ez egyaránt vonatkozik az intenzív és a tógazdasági haltermelésre.

Méreten aluli harcsákért kell felelnie

2019. július 10. 08:33

Az ellenőrök gyors és hatékony intézkedésének köszönhetően, a halakat élő állapotban sikerült visszaengedni a vízbe.

800 millió forintért vesz pontyot az Agrárminisztérium

2020. április 23. 12:15

A Kormány döntése alapján korábban soha nem látott nagyságrendű telepítési támogatáshoz jutnak az állami tulajdonban lévő horgászvizek halgazdálkodásainak hasznosítói.