Mit lehet tenni, ha nem terem a padlizsán?

Agrofórum Online

Padlizsánom gyönyörű, egészséges, számos virágot hoz, de termés egyáltalán nem képződik. (Már tavaly is így volt, nem ugyanoda van ültetve.) Mit lehet tenni?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A padlizsán egy meglehetősen igényes, még a paprikánál és paradicsomnál is igényesebb zöldségfajunknak mondható. A virágok kötődésének elmaradása számos, neki nem megfelelő körülmény miatt, vagyis valószínűleg valamilyen stressz hatásának következtében alakulhatott ki. A padlizsán termesztésére olyan helyet kell választani, mely kellően napos, hiszen szereti a napfényt, valamint nagyon melegigényes növényfaj is. Az átmeneti lehűléseket sem kedveli túlzottan, hiszen még az éjszaka folyamán is a 20 fok körüli hőmérséklet az optimális számára. Az árnyékot, valamint a félárnyékot sem tűri, termései képzéséhez legalább 11-12 óra megvilágítás szükséges. Kerülni kell tehát az árnyékos területekre, beleértve a fák alatti részekre való ültetését is. Emellett terjedelmes nagyságra, szinte bokorformára is képes megnőni, melyet érdemes még az ültetés előtt szem előtt tartani, és a többi növénytől és társaitól is nagyobb távolságra elhelyezni.

Nemcsak hőmérséklet- és napfényigénye nagy, hanem vízigénye is, öntözés nélkül hazánkban való termesztése nem képzelhető el. Nehezen viseli a vízhiányos időszakokat, így erre különösen nagy tekintettel kell lennünk termesztése során. Az öntözést leginkább a reggeli és az esti órákban érdemes végezni, nem túlzottan hideg vízzel, hiszen ez is okozhat stresszt a növénynek, gyökerei hirtelen erős mértékben történő lehűlése által. A túlzott vízellátás is káros lehet, valamint főként, ha ezzel együtt nagy mennyiségű nitrogént is juttatunk a növény számára, előfordulhat a virágok lehullása, hiszen a növény ekkor inkább hajtásainak növekedésére lesz ösztönözve.

Talaj szempontjából a laza, mélyrétegű, humuszos a legmegfelelőbb számára, melynek ásványi anyag, különösen nitrogén- és foszfortartalma magasabb, de a kálium, foszfor és magnézium jelenléte egyaránt fontos a növénynek a növekedéséhez és termésképzéséhez. A padlizsán egyébként öntermékeny növényfajunk, vagyis rovarok jelenléte beporzásához nem szükséges, a környezeti feltételek optimális megléte esetében a termékenyülésnek végbe kell mennie.

Kerttervezés: mit érdemes tudni az agyagos talajról?

2025. január 30. 05:40

Az agyagos talaj sok kerttulajdonos számára kihívást jelenthet, azonban megfelelő kezeléssel és gondoskodással rendkívül termékeny közeget biztosíthat a növényeknek.

Fontos a talaj egészségesen tartása

2019. április 30. 06:47

A termőtalajban háromszor több szén van, mint a légkörben, az erdők kivágása és a helytelen gazdálkodás hatására azonban felszabadul ez a szén is, ami táplálja a klímaváltozást.

Lényeges a talaj széntartalmának növelése

2018. november 19. 09:33

A talajokat folyamatosan pusztítja és tönkreteszi a gyors ütemű építkezés, az infrastruktúra-fejlesztés és a bányászat. A talaj szervesszén-tartalma csökken, ami növeli a további globális felmelegedést.

Talajlazító ajánlat hazai referenciákkal és videókkal

2019. július 4. 13:51

A talajlazítás fontosságát nem lehet elégszer kihangsúlyozni, a megfelelő időben és módon végzett lazítás látványos eredményeket hozhat a termelésben. A talajlazító alkalmazásával javíthatjuk talajaink állapotát, megszüntethetjük a károsan tömörödött eke- és tárcsatalp réteget. A lazított talajrétegben a víz mélyebbre jut, növekszik a talaj levegőtérfogata és felgyorsul a talaj biológiai élete.

Gépészet Videó