Milyen kártevő okozhatja a leander levélsárgulását?

Agrofórum Online

Kérem szépen segítségüket! Milyen kártevő okozhatja a leander levélsárgulását? Mit tegyek ellene?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A leandernek sajnos több kártevője is lehet, melyek a növények szépségének, dekoratív megjelenésének romlását okozzák. Emellett azonban több abiotikus körülmény is befolyásolhatja a leander élettevékenységét, melyek nem megfelelő alakulása miatt a növény levelei csakugyan sárgulni kezdhetnek.

A kártevők közül leggyakrabban a levéltetvek, pajzstetvek és takácsatkák szívogatásával találkozhatunk a leanderen. A levéltetvek és pajzstetvek telepei szabad szemmel is jól láthatók, valamint a szívogatásuk nyomán megjelenő ragacsos mézharmat, valamint az azon megtelepedő szennyező fekete korompenész egyaránt feltűnő. E kártevők ellen hatékonyan védekezhetünk pl. acetamiprid hatóanyagú készítménnyel, mely permetezés elvégzése után pár nappal érdemes a növényt lemosni, a kártevők pusztulásáról meggyőződni. A takácsatkák jelenlétére főként a leveleken kialakuló apró elszíneződések, szívásnyomok hívják fel a figyelmet, emellett viszont a levelek hátoldalán finom pókhálószerű szövedékük megjelenése is tapasztalható. A takácsatkák elleni védekezés a növények lemosása mellett kémiai kezelést, pl. hexitiazox hatóanyaggal is ajánlatos elvégezni.  

A leanderek levelei a nyári időszakban gyakran sárgulnak a kellő mennyiségtől eltérő vízellátás miatt, valamint a tápanyagok hiánya esetében is. A növényeken nemcsak a vízhiány tünetei, hanem a túlöntözés hatása egyaránt megmutatkozhat levélsárgulás formájában. A nagyon forró nyári napok alkalmával a nagyobb leandereket érdemes lehet akár naponta kétszer, reggel és esete is öntözni az elegendő vízmennyiség pótlása érdekében. Csapadékosabb időszakok alkalmával viszont az edények vízelvezetéséről, a felesleges víz leöntéséről kell gondoskodni. A levélsárgulás okai között fontos megemlíteni az elhanyagolt tápanyag-utánpótlást is, hiszen a leander egy nagy tápanyagigénnyel rendelkező dísznövényünk. Tavasztól egészen a beteleltetés előtti időszakig érdemes hetente legalább egyszer öntözővizével együtt tápoldattal ellátnunk. Szükséges nitrogént, foszfort és káliumot, valamint mikroelemeket is tartalmazó tápoldathoz juttatnunk, ezzel ugyanis növekedése, valamint virágzásra való serkentése is elősegíthető.

Kiemelt kép: Pixabay

Kell-e télen is öntözni a kertben?

2024. december 10. 04:36

A szomszédomat a minap öntözni láttam a kertjében. Télen is kell locsolni a kertben?

Miért nem terem nálam sem az őszibarackfa, sem a sárgabarackfa?

2023. november 3. 04:39

Érdeklődöm, hogy meg tudnám-e menteni az őszi- és sárgabarackfámat, melyek kb. 4-5 évesek? Az őszibarack már egyszer virágzott, volt rajta 30 szem barack, de kb. 2 cm-es méretnél lehullott minden termés. Azóta nem virágzik, nem terem, a fa kérge kicsit szürkés. A sárgabarackfa is egyszer virágzott, termés nem volt rajta.

Mit tehetek a körte visszatérő barnulásos levélbetegsége ellen?

2023. augusztus 5. 04:38

Évek óta visszatérő körtebetegséghez kérem tanácsukat. Valamennyi, különböző fajtájú körtefánkat (Bosc kobak, Vilmos, Packham's triumph, Clapp kedveltje) megtámadja, de a szomszédos almatermésűeket nem. Kisebb barna levélfoltokkal kezdődik nyár elején, folyamatosan jelen van ősz végéig. Az elváltozás végül a teljes levél megbarnulásával, elszáradásával fejeződik be. A fa egyéb zöld részein nem látható károsodás, bár egyes fiatal ágak elszáradnak.

Hogyan menthetem meg a sárguló levelű hibiszkuszt?

2023. december 2. 04:37

Szobai hibiszkuszom levelei tömegesen elsárgultak, és azóta lehullottak a csatolt kép szerint. Hogyan menthetem meg, mit tehetek?