Gépinfo

A GM elhalasztja az elektromos pickup gyártásának felfuttatását

Agrofórum Online

A General Motors (GM) amerikai autógyártó jövőre egy második üzemet akart építeni a teljesen elektromos Chevrolet Silverado EV és a GMC Sierra EV gyártására. De az alacsony kereslet miatt erre csak 2025 végén kerülhet sor.

A General Motors elhalasztja elektromos kisteherautói gyártásának felfuttatását – piaci vélemények szerint a nyilvánvalóan megfigyelhető gyengülő kereslet miatt. Az autógyártó teljesen új gyártósorokkal akarta kiegészíteni egy fejlesztési ütemben az Orion Township összeszerelő üzem az Egyesült Államokban, Michigan államban egy második beruházási lépcsőben.

Ebben az egységben gyártják majd a tervek szerint a Chevrolet Silverado EV és a nemsokára bemutatandó akkumulátoros elektromos meghajtású GMC Sierra EV gyártását. Az autók az eredeti elképzelések szerint már 2024-ben legördültek volna a gyártószalagokról. 

A GM azonban most bejelentette, hogy az Orion Township üzem elektromos pickupokra való átállítását a Chevrolet Bolt gyártásának befejezése utánra ütemezik, amely az év végéig fejeződhet be. Ezután bezárnák az üzemet az átalakítás idejére, és csak 2025 végén indítanák el újra. Az Orion Township körülbelül 1000 dolgozóját időközben más GM-gyárakhoz helyezik át az államban. 

A GM szerint a Silverado EV és a Sierra EV gyártásának megkezdése az Orionban elhalasztható az elektromos járművekbe történő tőkebefektetések jobb menedzselése és a befektetések változó kereslethez való igazítása érdekében. 

„Az elektromos járművek iránti keresletet vizsgáljuk, és az elektromos járművek trendvonala stabilizálódni látszik a mostani fejlemények alapján. Nem növekszik olyan gyorsan, mint azt eredetileg előre jelezték” – mondta Kevin Kelly, a GM szóvivője az amerikai médiának, minderről az elektromos meghajtású járművekkel foglalkozó Electrive mobilitási honlap számolt be. 

A GM jelenleg Detroit-Hamtramckben gyártja a Chevrolet Silverado EV-t, a GMC Hummer EV pickupot és SUV-t, valamint a Cruise Origin elektromos miodellt. A Detroit-Hamtramckben folytatódik a gyártás, és a tervek szerint jövőre ott kezdődik a GMC Sierra EV gyártása. 

A Ford eközben ideiglenesen megszünteti a három műszak egyikét az F-150 Lightning e-pickupot építő michigani üzemében. Itt is a kereslet gyengülése az ok. 

(Kép: GM)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Minden rovarkártevőt eltávolít egy zseniális új megoldás, vegyszer használata nélkül

2026. szeptember 17. 09:10

Egyszerű ötlet, olcsón gyártható és értékesíthető gép oldhatja meg azoknak a zöldség-gyümölcs termesztő gazdáknak a gondjait, akik vegyszer nélküli rovarirtást terveznek.

Kilőtt a pickupok eladása az első negyedévben

2024. április 10. 10:10

Márciusban 15 096 személyautót és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 12 százalékos növekedés a tavalyi év hasonló időszakához képest, a két évvel ezelőttivel összevetve pedig 18 százalékos a bővülés.

Félelmetes hűtőrácsot kapott az új Isuzu D-Max

2023. december 6. 11:10

A 2024-es Isuzu D-Max új stíluselemekkel és funkció frissítésével jelentkezik, a modellt nemrég mutatták be a nemzetközi piacon. Ez a D-Max harmadik generációs modellje, amelyet még 2019-ben vezettek be világszerte, és most egy arculatváltással frissítették.

Mérges külsőt kapott a jubileumi Ram Power Wagon pick-up

2020. december 25. 09:17

Különösen harcias külsőt kapott Ram-kínálat zászlóshajója a Power Wagon a modell 75. születésnapjára.

Itt a hiperolcsó Toyota Hilux Champ pickup

2023. december 2. 11:10

A Toyota Hilux Champ egy nagy teherbírású pickup a fejlődő országok számára, amelyet hivatalosan is bemutatták a thaiföldi piacon.