Az EU „őse” 1948-ban, a Brüsszeli szerződéssel jött létre. Ezt követően még tíz lényegesebb módosítás következett, az utolsó 2007-ben a Lisszaboni szerződés volt.
Az EU „őse” 1948-ban, a Brüsszeli szerződéssel jött létre. Ezt követően még tíz lényegesebb módosítás következett, az utolsó 2007-ben a Lisszaboni szerződés volt. A jelenlegi formát 1950-ben a Schuman-nyilatkozat alapozta meg, majd 1958-ban alakult az Európai Gazdasági Közösség (EGK), mely 1993-ban Európai Közösség-re (EK) változott. Az addigi 15 taghoz (EU-15) a „keleti bővítés” során 2004-ben a tízekkel csatlakozott hazánk, és ezt követően még három ország lett tag (ez utóbbiak együtt a Csatl. 13), így lettünk „EU-28”. Úgy gondoljuk, hogy a „régi” tagok között Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, és Németország (EU-6) azok a mezőgazdaság terén is élenjáró országok, melyek átlagos eredményeihez célszerű a hazai számokat hasonlítani. Az Egyesült Királyságban 2016.06.23.-án tartott népszavazás következményei egyelőre ismeretlenek, így az EU helyzetét ettől eltekintve vizsgáljuk.
Az EU-ban az utóbbi években nagyon sok probléma merült fel. A legrégebben tartó vita azonban a mezőgazdaság támogatása (és szabályozása), melynek hibáit főleg az mutatja, hogy a kezdetektől ellentmondásoktól volt terhelt, szinte évente változott, és az intézkedésekkel (általában) senki nem volt elégedett. Az EU mezőgazdasággal kapcsolatos (később nagyrészt tévesnek bizonyult) döntései sok országban tüntetésekhez, éhséglázadásokhoz, a versenyképesség csökkenéséhez, jelentős gazdasági károkhoz, stb. vezettek, melyeket ezekért az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) is több esetben kritizált. A viták oka részben a mezőgazdaság támogatása, mely az EU teljes költségvetésének több mint harmada (38%), tehát nem közömbös, hogy e „rengeteg” pénzből ki, mikor, mire, milyen feltételekkel és mennyit kap. Mindezek ellenére – ha a kilépés vagy a maradás mellett kellene dönteni – vélhetően az EU-országok lakósságának nagyobb része a maradás mellett szavazna. (Ez ugyanis olyan, mint a házasság, se vele, se nélküle, de többnyire inkább csak vitázunk, és nem válunk el.) Célszerű ezért megismerni, milyenek az EU-tagországok, miben jók vagy gyengék, és milyen eredményt ér el hazánk, mert a 2004. évi csatlakozástól nagyon „sokat” vártunk, de napjainkban úgy tűnik, hogy a vártnál jóval „kevesebbet” kaptunk. (Mezőgazdaságunk helyzetét az Agrofórum a korábbiakban is rendszeresen ismertette, erről lásd pl. a 2016. 6. szám 6-20. oldalait.)
Lényeges továbbá az is, hogy megismerjük az EU és hazánk helyét a „Világ”-ban, a különböző okok (pl. a „méret”, a speciális helyzet, stb.) miatt fontosabbaknak tartott EU-n kívüli országok között. Probléma azonban, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai csak a „Világ” egy részére (az országok 7-13%-ára, a területnek mintegy 56%-ára, a népességnek pedig kb. 59%-ára, tehát inkább a nagyobb államokra) terjednek ki, ezért az összehasonlítás csak ezekkel történhet. Napjainkban mintegy 250, illetve 258 országot (8 ország de facto állam) tartanak nyílván, a KSH anyagokban viszont témánként változó ország-számra, esetünkben 46-60 országra, ezek között a 28 EU-tagra, és 18-32 EU-n kívülire találhatók adatok. A Wikipédia 2016.06.05.-i közlése alapján a „Világ” országai közül a terület aránya szerint – az országok együttes területét, a 136427,7 ezer km2-t 100%-nak tekintve – 170 ország területe 0,01%-nál, 99-é 0,1%.-nál és 19-é 1%-nál nagyobb, a népesség aránya szerint pedig – a világ népességét, a 7329,4 millió főt 100%-nak tekintve – 182 ország lakossága 0,01%-nál, 104-é 0,1%-nál, és 19-é 1%-nál több, tehát az országok jelentős része „kicsi”. A terület és a népesség szerinti 1%-nál nagyobb, illetve több 19-19 helyen csak 9 ország azonos. A KSH honlapján 2016.07.08.-án jelent meg a „Népesedési világnap, 2016. július 11.” című (Statisztikai Tükör) tanulmány. Ez közli az ENSZ előrejelzését, mely szerint a Föld népessége (2016.07.01.-én) 7433 millió fő volt, és 2050-re 9725 millió főre nő (130,8%). (A Föld népesség 1950-ben még csak 2,5 milliárd fő volt, és 2100-ban mintegy 11,2 milliárd lehet. A népesség átlagos kora 1950-ben 23,5, 2016-ban 29,6 év volt, 2050-ben 36,1 és 2100-ban 41,7 év lesz.) A 2016. évi népességből 16,9% él a fejlettebb régiókban, 70,0% a kevésbé fejletteknél, és 13,1% a legkevésbé fejletteknél. 2050-re ezek az arányok változnak, mert a 2016-2050 közötti népesség-növekedés a fejletteknél csak 2,5%, a kevésbé fejletteknél 25,8%, míg a legkevésbé fejletteknél 94,2% lesz. Így a fejlettebb régiókban élők aránya 13,2%-ra, a kevésbé fejletteké pedig 67,3%-ra mérséklődik, míg a legkevésbé fejletteké 19,5%-ra nő. (A fejlettebb régiók: Európa, Észak-Amerika, Ausztrália, Új-Zéland és Japán.) Ez a becslés arra figyelmeztet, hogy a következő években a világ népességének átlagos életszínvonala csökken, másrészt arra, hogy a legkevésbé fejlettektől a fejlettebbek felé irányuló „népvándorlás” szinte elviselhetetlen mértékű és következményű lehet, (figyelembe véve az éghajlat változását, az élelemért és a vízért folytatott küzdelmet, az egyre gyakoribb „zavargásokat”, és a fejlettebbeket különösen sújtó népesség-öregedést is,) mert a nagyon sok bevándorló nem segíti, hanem akadályozza, a fejlettebbek „teljesítését”. (Lásd Európa jelenlegi tragikus helyzetét.)
Az országok területe és népessége
A KSH a honlapján 49 ország területi és népességi adatait ismerteti. Ezek közül az itt szereplő 1. táblázatban 28 EU-ország és 12 EU-n kívüli ország adatait tüntettük fel, de az „Összes ország” sor a 49 ország adatait tartalmazza, és a táblázat összesen %-a is erre vonatkozik. (Megjegyezzük, hogy a 12 EU-n kívüli ország e cikkben közölt táblázatokban azonos, de a sorrend a rendezés szerint változik, és a táblázatok „Összesen ország” sora mindig a KSH által megadott összes országot tartalmazza, valamint az „összes %”-a oszlop adatait ehhez viszonyítva számoltuk.) Mivel megítélésünk szerint az egyes országok elért eredményei kevésbé a területük méretétől, inkább a népesség számától (és természetesen nagyon sok, itt most nem feltüntethető egyéb tényezőtől) függ, ezért az 1. táblázat országait (külön az EU tagokat, és az EU-n kívülieket, az áttekintés megkönnyítése érdekében) az évközi népesség szerint rendeztük.
Az 1. táblázat azt is mutatja, hogy az EU-28 részesedése (a KSH által közölt országok között) mind a terület (5,71%), mind a népesség (11,59%) terén meglehetősen csekély, és ebből hazánk aránya még kevéssé jelentős (0,12% és 0,23%), mert az EU-28-ból a területi részesedésük csak 2,12%, a népességből pedig 1,95%. A népsűrűség (fő/km2) nálunk (106,1) kisebb, mint az EU-28 átlaga (115,3), és sokkal kisebb, mint a jobb mezőgazdasággal rendelkező EU-6 (192,6), vagy az EU-15 (123,7 fő/km2) átlaga. A legnagyobb népsűrűséggel Málta (1351,3) és Hollandia (451,5), míg a legkisebbel Finnország (16,1) és Svédország (21,5) rendelkezik. Hazánk az EU-28-ban terület és népsűrűség alapján a 17., míg népesség szerint a 16., így a nálunk kisebb országok száma jelentős, tehát a „méretünk” eredményeinket nem befolyásolhatja. Ezt az is bizonyítja, hogy az EU-6 országok között is terület alapján három (Dánia, Belgium, Hollandia), létszám szerint viszont egy (Dánia) kisebb, mint országunk. Tény azonban, hogy az EU-28-ból az EU-15 országok területi aránya 73,9%, népességük pedig 79,3%, a Csatl. 13 országoké (a 15 és 13 ország-szám csekély különbsége ellenére) lényegesen szerényebb, területük csak 26,1%, népességük pedig 20,7%, tehát átlagos területük, népességük és népsűrűségük (91,6 fő/km2) is kisebb, mint az EU-15-é (123,7 fő/km2). Az 1. táblázatból az is látható, hogy a „mintának” választott EU-n kívüli országok többsége sokkal nagyobb, népességük is jelentősebb, mint az EU-országoké, népsűrűségük viszont esetenként sokkal mérsékeltebb. Területük alapján kiemelkedik Oroszország és Kanada, melyek népsűrűsége nagyon alacsony, míg népesség szerint a legjelentősebbek India és Kína, mert e két ország népessége együtt a Földön lakók 35,2%-a, míg a KSH által figyelemmel kísért országok népességének 59,1%-a! Fontos továbbá az is, hogy a „Föld” népsűrűsége kb. fele a hazainak, negyede Németországhoz, valamint az EU-6-hoz, és mintegy ötöde az Egyesült Királyságéhoz viszonyítva, Máltát, Hollandiát, Japánt, és Indiát nem is említve. (Ezeket az adatokat, valamint az országok GDP „termelését” is célszerű figyelembe venni a napjainkban zajló, és a jövőben is esedékes népvándorlás várható méretének, illetve következményeinek becslése során.)
A GDP alakulása
Az egyes országok által elért GDP nagysága (folyó áron, lásd a 2. táblázatot,) jól jellemzi azt, hogy nem az országok területe, népesség-száma, vagy a GDP „tömege” biztosítja a jó eredményt. Ugyanis mind az EU-ban, mind az EU-kívüli országokban a legjobb eredményt (a „kis”,) 0,56 millió fővel rendelkező Luxemburg érte el 64265 euró/fő-vel, és ezt követte a 5,14 millió népességű Norvégia 56167, valamint a 8,19 millió népességű Svájc 48555 euró/fő adatával, míg a 1213,37 millió népességű (27,83% népesség arányú) India csak 811 euró/fő, és a 1364,27 millió népességű (31,29 % arányú) Kína pedig 2847 euró/fő eredményt produkált. Ezeket az euró/fő adatokat a 2000-2015 évek átlaga alapján számoltuk azért, hogy az évenkénti ingadozásokat kizárjuk. Az egyes országok fajlagos eredményei között jelentős különbségek vannak, legalacsonyabb az EU-n kívül Indiában csak 811 euró/fő, és az EU-ban Bulgáriában 4286 euró/fő volt. Az egyes országoknál a 2000 és a 2015 közötti (16 év két szélső értéke közötti) növekedés is nagymértékben eltérő, Japánban pl. 72,6 %-ra mérséklődött, míg Kínában 756,3 %-ra(!) nőtt az elért GDP. Az EU-ban a 2000 és 2015 közötti növekedés mérsékeltebb volt, mint az EU-n kívüli országokban, a minimum Görögországban volt, itt 123,1%-ra, a maximum Romániában volt, ahol 393,1%-ra, Szlovákiában pedig 350,2%-ra, az EU-n kívül viszont Kínában 756,3%-ra(!), Oroszországban pedig 398,1%-ra nőtt.
Fontos továbbá, hogy EU-28 által elért összes GDP-ből az EU-6 a 48,11%-létszám-arányával szemben 61,37% GDP-t (30737 euró/főt), míg az EU-15 a 79,26% létszám-arányával szemben 92,92%-. GDP-t (28246 euró/fő-t), hazánk pedig az 1,95% népességgel szemben csak 0,74 GDP arányt (9111 euró/főt) ért el, és ezzel – az EU-28 tagországok között a 23. lettünk. Ez annak ellenére alakult így, hogy 2015-ben – 2000-hez képest – a GDP az EU-6-nál és az EU-15-nél csak 148,0%-ra, nálunk viszont 212,3%-ra nőtt. Fontos azonban, hogy a KSH által közölt országok adatai alapján (az összes %-a szerint) az EU-28 a 11,59% népesség részesedési arányával a GDP 30,67%-át állította elő, tehát az EU-28 átlaga 24094 euró/fő, míg a közölt összes ország átlaga csak 8157 euró/fő volt. A fenti adatoknál reális megítéléséhez azonban még figyelembe kell venni, hogy a folyó árak növekedése az (országonként változó) infláció miatt nagyobb a tényleges eredményeknél. 2000 és 2015 között nálunk évente átlagosan 4,844% infláció volt (az infláció 9,8 és -0,2% között mozgott, 16 év alatt az induló 2000. évet is számítva összesen több mint 80 % lett), így az országok jelentős részénél a reális eredmény nem nőtt, hanem csökkent, feltehetően a 2008 évi válság és az ezt követő kedvezőtlen hatások miatt. (Sajnálatos, hogy a KSH a GDP nagysága terén változatlan áron számolt adatokat nem közölt, és figyelni kell még arra is, hogy az egyes országok számainak összehasonlítását a vásárló-erő is módosítja.)
A vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó GDP (USD) a fajlagos értékek arányait mutatja (3. táblázat), szemben a 2. táblázattal, ahol (főleg) a GDP mennyiségének arányait láthattuk. Mivel mindkét táblázatban az országokat az euró/fő 2000-2015 átlaga alapján rendeztük, az adatok (a különböző számítási mód ellenére) könnyen összehasonlíthatók. A vásárlóerő-paritáson számolt adatok jelentősen kisebb különbségeket mutatnak, mint a folyó áron kidolgozott értékek. Az azonban itt is látható, hogy az átlagokhoz viszonyítva az egyes országok eredményei, és a két szélső év (2000 és 2015) között a növekedés mértéke szembetűnően eltérő. Pl. hazánk GDP/fő eredménye (a 2000-2015 átlag alapján) az EU-6-hoz csak 54,7%, az EU-28-hoz 65,5%, az összes ország átlagához pedig 73,9% lett. Az EU-28 átlagához viszonyított fajlagos eredmény minimuma (az EU-n kívül) Índiában 11,9%, (az EU-ban) Bulgáriában 43,5%, a maximuma (az EU-n kívül) Norvégiában 186,0%, (az EU-ban) Luxemburgban 261,9%. Helyzetünket jellemzi, hogy Oroszországé 62,9%, alig alacsonyabb, mint a miénk, és az EU-28 színvonalát viszont az jelzi, hogy Kanadáé 120,4%, az Egyesült Államoké pedig 146,2%, stb. E mutató szerint (tehát a 2000-2015 átlag alapján) eredményünk az EU-28-ból a 22., de 2000-ben még a 20. voltunk, 2004-ben és 2015-ben pedig a 24. lettünk, eredményünk tehát romlott. Lényeges továbbá, hogy 2015-ben 2000-hez viszonyítva (és 2014-hez képest is) az országok nagy része növelni tudta az eredményét, de a fejlett országok lényegesen kisebb mértékben, mint a kevésbé fejlettek, és a 2015/2014 arány az EU-28 átlagához viszonyítva többnél mérséklődött.
Fontos összefüggés tapasztalható a GDP terén elért eredmények és a bruttó hozzáadott értéknek a nemzetgazdasági összesből a mezőgazdaságban elért aránya között. Hazánkban egyesek „büszkék” arra, hogy a mezőgazdaság bruttó hozzáadott értékének aránya (a nemzetgazdasági összesből) nálunk 2015-ben 3,6% volt, ezzel az EU-28-ban a 23.-ak vagyunk. A 3,6%-os arányunk 3,3 szer akkora, mint az EU-6 átlaga (1,08%), és 1,5 szerese az EU-28 átlagának (2,44%). A „büszkeség” tehát itt nem indokolt, mert a mezőgazdaság nagyobb részesedése a bruttó hozzáadott értékből azt bizonyítja, hogy az ország más ágazatai rosszul működnek, különösen a szolgáltatás aránya mérsékelt. A „gazdagabb” országokban a mezőgazdaság arány többnyire 2%-nál kevesebb, pl. Luxemburgban 0,2%, Svájcban 0,8%, míg a „kevésbé gazdagok”-nál magasabb, pl. Kínában 9,5%, Brazíliában 5,2%, Bulgáriában 5,1%, Romániában 4,8%, Oroszországban 4,2%, stb. (3. táblázat), tehát ez az arány a „szegénység” egyik fokmérője is lehet.
A KSH adatai szerint 2015-ben a hazai mezőgazdaság részesedése a nemzetgazdasági összesből a bruttó hazai terméknél (GDP) 3,0%, a bruttó hozzáadott értéknél 3,6%, a beruházásnál 4,2%, a foglalkoztatásnál pedig 4,8% volt. Az utolsó tíz év adatának átlaga (az előzők sorrendjében) 3,47; 4,11; 5,04; és 4,73% lett. A foglalkoztatás aránya a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyítva 2015-ben 60%-al, az elmúlt tíz év átlaga szerint pedig 36%-al több, tehát mezőgazdaságunkban a létszám aránya nőtt, míg az egy főre jutó GDP csökkent, és lényegesen kedvezőtlenebb volt, mint az országos átlag, így nálunk a mezőgazdaság a jelentős létszámarány miatt rontotta az országos GDP/fő átlagát. A mezőgazdaság kedvezőtlen létszám-aránya főleg az egyéni gazdaságok miatt nő. Példaként említjük, hogy 2013-ban a csak állatokat tartó gazdaságokban a munkaerő-egység/állategység mutató a gazdasági szervezeteknél 0,0125, az egyéni gazdaságokban pedig 0,3212, tehát mintegy 25,7 szeres volt. A magyar mezőgazdaság a múltban is, és napjainkban is jelentősen több kézi erőt alkalmaz, mint a nyugati gazdaságok. Így pl. (az aktív népességből a mezőgazdaságban és az erdőgazdaságban dolgozók aránya alapján) 1931-1940-ben 1,7-szer, 1961-1970-ben 2,0-szer, 1981-1990-ben 3,0-szor, 1991-2000-ben 2,1-szer, 2010-ben pedig 1,6-szor többet.
A bruttó hazai termék (GDP) volumenének évi változása (az előző évhez képest) 2000-2015. évek átlaga szerint (az EU-ban) Görögországban volt a legkisebb (0,20%), míg Litvániában a legnagyobb (4,23%!), hazánkban a 14. helyen 2,08% volt (4. táblázat). Az EU-n kívüli országokban az évi növekedés 0,85% (Japán) és 9,54% (Kína!) között változott. Az természetes, hogy az évi növekedés a „gyengébb” országokban nagyobb, mert ők alacsonyabb szintről indulnak, a jobb eredményt elérő országoknak viszont az addigi eredmények túlszárnyalása nehezebb. Ez jól látszik abból is, hogy a 2000-2015 időtávból az első 8 év (2000-2007) éves növekedési számai minden országban pozitív, és nagyobbak, míg a második nyolc év (2008-2015) átlagai jelentős számú országnál negatív, és ez a változás a 2008. évi válság és utóhatásainak természetes következménye. Hazánk is 2000-2007 között 3,73%, 2008-2015 között pedig csak 0,44% átlagos növekedést produkált. Mindezek ellenére (szomorú) tény, hogy a bemutatott EU-n kívüli országok jelentősebb növekedést értek el, mint az EU-28 országai. Fontos továbbá az is, hogy az EU-ban számottevő különbség van a 16 év szélső értékei között, és az is látható, hogy minél fejlettebb egy ország (ország-csoport), annál kisebb a szélső értékek közötti távolság. Pl. az EU-6-nál a bruttó hazai termék évenkénti változása -5,6 és +4,2% között, míg a Csatl. 13-nál -14,8 és +11,9% között, hazánkban pedig -6,6 és +4,9% között ingadozott. Feltűnő viszont, hogy Indiában +3,9 és +10,3%, Kínában pedig +6,9 és +14,2% között változott, így ezeknél a 16 év során az évenkénti GDP mindig nőtt, tehát a válság (ha ezt ők egyáltalán megérezték) nem okozott negatív eredményt.
A beruházások helyzete
A bruttó állóeszköz felhalmozás USD/fő adatait csak az EU-28 országokra tudjuk bemutatni (5. táblázat), mert a KSH kevés, és csak nem jelentős EU-n kívüli ország számait közölte. A 2004-2015 évek átlaga szerint hazánk (4936 USD/fővel) az EU-6-hoz képest 60,4%, az EU-28-hoz 69,1% beruházást teljesített, és az EU átlagához hasonló (125,5%) növekedést produkált, így a beruházás terén a 23. helyet érdemeltük ki. A vizsgált időszakban a legnagyobb beruházást Luxemburg (17200 USD/fő, ez az EU-28 átlaghoz 246,7%), míg a legkevesebbet Bulgária (3752 USD/fő, 53,8%-ot) ért el. A beruházás 2004-2015 között több országban mérséklődött, különösen úgy, ha figyelembe vesszük az ebben az időszakban (nálunk) bekövetkezett évi átlagos 4,04%, (12 évre – a 2004. évvel együtt – mintegy 50%-ot meghaladó) inflációt. Ez a helyzet a teljes EU-ra nézve kedvezőtlen, mert a beruházás a fejlesztés egyik legfontosabb forrása.
Megjegyezzük azonban, hogy a KSH a beruházást a GDP %-ában szokta közölni. E mutató szerint hazánk a csekély GDP előállításunk miatt a 16., és előttünk főleg ugyancsak „gyengének” minősülő országok vannak, míg a jobbaknál a GDP %-ában megadott eredmény kisebb, mint a miénk. Ezért a GDP-re vetítés helyett sokkal reálisabb az USD/fő mutató alkalmazása.
A bruttó állóeszköz-felhalmozás volumenének évi változása területén (az előző évhez képest) az értékelést szintén befolyásolja az, hogy a „gyengébb” eredményű országok alacsonyabb szintről indulva nagyobb növekedést értek el (6. táblázat). Így 2000 és 2015 között a beruházás átlagos növekedése az EU-6-nál 1,02%, a Csatl. 13-nál pedig 3,75% lett, hazánkban 1,82% volt, az EU-28 között a 15. lettünk. A tendencia az EU-n kívüli országokban is a hasonló, Japánban -0,63%, az Egyesült Államokban 1,33%, ezzel szemben Kínában 12,10%(!), (a GDP-re vetítve 44,0%!), Oroszországban pedig 7,54%. Itt is látható a 2008. évi válság hatása, mert a 2000-2007 évek átlaga többnyire pozitív és jelentős, ezzel szemben a 2008-2015. éveké nagyrészt negatív, tehát a beruházás a két időtáv átlagai alapján mérséklődött, nálunk a 2000-2007. évek 4,14% átlagával szemben 2008-2015 átlaga szerint -0,26%-ra csökkent. A visszaesés, valamint a minimum, és a maximum értékei közötti különbség viszont sokkal nagyobbak, mint a GDP esetében, pl. a Csatl. 13-nál -38,9 és +50,5%(!) között változott, míg nálunk „csak” -9,5 és +11,2% között mozgott, és feltűnő, hogy a szélső értékek különbsége az EU-28-nál lényegesen nagyobb, mint az EU-n kívüli országoknál.
A mezőgazdasági termelés
E cikk korlátozott terjedelme miatt a mezőgazdaságot nem lehet sok mutatóval jellemezni. Ezért csak három fontosabb témakört választottunk, így az összes gabona-termelés, az összes hústermelés és a tehéntejtermelés helyzetét szemléltetjük. Mindhárom táblázatnál az országokat kg/fő-re rendeztük, a kg az ország által termelt mennyiség, a fő pedig az 1. táblázatban szereplő 2014. évi népesség. (Ez a megoldás vitatható ugyan, de az egyes országok termelésének összehasonlításához – az elérhető adatokkal – jobb megoldást nem találtunk.) A táblázatok utolsó „Összes ország” sora itt is a KSH által megadott minden ország adatát tartalmazza, tehát nem csak a táblázatokban felsoroltakét. Az adatsor mindhárom táblázatban 2000-el kezdődik, de csak a gabonánál fejeződik be 2014-el, a hús és a tej esetében a 2014. év számait a KSH az adat-feldolgozásig nem közölte. A termelés mind a három esetben, minden országban nőtt, mértéke természetesen jelentősen változó volt. A termés-mennyiség elsősorban az országok, illetve az ország-csoportok aránya miatt fontos, mert a nagyobb arány lényegesebben befolyásolja a piacot. A kg/fő viszont az egyes országok önellátásának, illetve árú-kínálatának (vagy igényének) mértékét mutathatja. Ennek megítélésére azonban nem tértünk ki, mert közismert, hogy az „igény” nagyon sok tényezőtől, többek között az ország „gazdagságától” is függ.
A gabona termésmennyisége (7. táblázat) 2000 és 2014 között az EU-ban 13,1%-al, ezzel szemben a KSH által nyilvántartott országokban 33,5%-al nőtt, legnagyobb mértékben Ukrajnában (266,2%-ra!) és Lettországban (241,0%-ra!), hazánkban pedig 165,5%-ra nőtt, Cipruson viszont 14,6%.ra(!) csökkent. A 2000-2014. évek átlaga szerint az összes gabona 21,84%-át Kína, 17,45%-át az Egyesült Államok, és 13,74%-át az EU termelte meg. Az összes mennyiség az EU termelésének 7,27 szerese. Az EU-ban a legnagyobb gabonatermelők (az EU-28%-ában) Franciaország (22,12%-al), és Németország (15,72%-al), hazánk részesedése csak 4,55%. Egy főre vetítve legtöbb gabonát Dánia termelt, 1619,0 kg-ot, ezt követte Ausztrália, 1455,3, Kanada 1399,6, és hazánk 1349,0 kg-al, ezzel helyünk az EU-ban a 2. A legcsekélyebb termelés Máltán (34,0 kg/fő) és Japánban (82,8 kg/fő) volt.
Az összes hústermés mennyisége (8. táblázat) 2000 és 2013 között az EU-ban 2,6%-al, ezzel szemben a KSH által nyilvántartott országokban 33,4%-al nőtt, legnagyobb mértékben Indonéziában (195,7%-ra) és Oroszországban (192,4%-ra) nőtt, hazánkban viszont 69,0%-ra, Bulgáriában pedig 43,4%-ra csökkent. A 2000-2013. évek átlaga szerint az összes hústermelés 29,48%-át Kína, 17,01%-át az Egyesült Államok, és 18,38%-át az EU termelte meg. Az összes mennyiség az EU termelésének 5,44 szerese. Az EU-ban a legnagyobb hústermelők (az EU-28%-ában) Németország (16,68%-al), Franciaország (13,53%-al), és Spanyolország (12,18%-al), hazánk részesedése csak 2,21%. Egy főre vetítve legtöbb húst Dánia termelt, 362,7 kg-ot, ezt követte Írország 207,7, és Ausztrália 169,8 kg-al, hazánk termelése csak 98,3 kg ezzel helyünk az EU-ban a 8. A legcsekélyebb termelés Indiában (4,4 kg/fő!) és Indonéziában (9,6 kg/fő), az EU-ban pedig Bulgáriában (36,8 kg/fő) volt.
A tehéntej mennyisége (9. táblázat) 2000 és 2013 között az EU-ban 0,7%-al, ezzel szemben a KSH által nyilvántartott országokban 26,6%-al nőtt, legnagyobb mértékben Kínában (413,2%-ra!) és Indonéziában (197,2%-ra) nőtt, hazánkban viszont 82,0%-ra, Bulgáriában pedig 81,5%-ra csökkent. A 2000-2013. évek átlaga szerint az összes tehéntej 29,64%-át az EU, 16,39%-át az Egyesült Államok, 9,01%-át India, 6,30%-át Oroszország, és 5,46%-át Kína termelte meg. Az összes mennyiség az EU termelésének 3,37 szerese. Az EU-ban a legnagyobb tehéntej-termelők (az EU-28%-ában) Németország (19,32%-al) és Franciaország (16,16%-al), hazánk részesedése csak 1,26%. Egy főre vetítve legtöbb tehéntejet Írország termelt, 1164,1 kg-ot, ezt követte Dánia, 841,1, és Hollandia 667,4 kg-al, hazánk termelése 192,1 kg, ezzel helyünk az EU-ban a 20. A legcsekélyebb termelés Indonéziában (2,7 kg/fő!), az EU-ban pedig Görögországban (73,2 kg/fő) volt.
A mezőgazdasági termelés volumenének évi változása (az előző évhez képest) 2000-2013 között az EU-ban Cipruson a legkisebb (-2,03%), míg a legnagyobb Észtországban (2,39%) és Lettországban (2,26%) volt, hazánkban 0,32 % lett, mely a 10. helyet jelenti (10. táblázat). Az EU-n kívüli országokban az évi növekedés -0,44% (Japán) és 4,61% (Ukrajna!) között változott. A mezőgazdaságra is érvényes, hogy az évi növekedés a „gyengébb” országokban nagyobb lehet, mert ők alacsonyabb szintről indultak. Ez azonban itt úgy módosul, hogy a 2000-2013 időtávból az első 7 év (2000-2006) éves csökkenése a Csatl. 13-nál kisebb (-0,33%), a második 7 év (2007-2013) átlaga viszont kissé jobban emelkedett (0,80%), mint az EU-6 és az EU-15-é. Hazánk 2000-2006 között 0,69%, 2007-2013 között pedig -0,04% átlagos „növekedést” produkált, tehát eltérően az EU-átlagoktól, nálunk az első 6 év volt pozitív, és a második 6 év negatív(!). Az EU átlagoknál bekövetkezett első 6 év terméscsökkenése szinte magyarázhatatlan, viszont a második 6 év enyhe növekedése azt jelzi, hogy a válság hatása a mezőgazdaságot kevéssé sújtotta, mint az országok GDP-jét. Mindezek ellenére (szomorú) tény, hogy a bemutatott EU-n kívüli országok sokkal jelentősebb növekedést értek el, mint az EU-28 országai. Kiemelhető pl., hogy a mezőgazdaság évi növekedése 2000 és 2006 között az EU-28-nál (a súlyozott) -0,60%, (a számított pedig -0,50%) volt, míg Indonéziában 5,07, Brazíliában 4,64, Ukrajnában 3,81, Kínában 3,46%, Oroszországban 2,94%, 2007-2013-ban pedig az EU-28-nál (a súlyozott) 0,46 (a számított 0,53), Ukrajnában 5,4(!), Indiában 4,14, Brazíliában 3,97, Indonéziában 3,69, Kínában 3,47, Oroszországban 2,66%, stb. volt. Fontos továbbá az is, hogy az EU-ban jelentős különbség van a 14 év szélső értékei között, és ez a különbség is nagyobb, mint az EU-n kívüli országokban. De az is látható, hogy a fejlettebb országoknál (ország-csoportoknál), a szélső értékek közötti távolság mérsékeltebb. Pl. az EU-6-nál a mezőgazdasági termelés évenkénti változása -7,9 és +9,8% között, míg a Csatl. 13-nál -22,8 és +26,6% között, hazánkban pedig -14,6 és +26,6% között ingadozott. Feltűnő viszont, hogy Indonéziában +1,1 és +8,4%, Kínában pedig +1,4 és +5,9% között változott, így ezeknél a 14 év során a mezőgazdasági termelés minden évben nőtt, a válság talán egyáltalán nem éreztette hatását.
A bruttó hozzáadott érték és a munkaerő-ráfordítás arányát (1000 Euró/ÉME) 2005 évi változatlan áron és folyó áron vizsgálhatjuk (11. táblázat, ÉME = élőmunka-egység). E mutatóval itt a mezőgazdaságban befektetett munka hatékonyságát fejezzük ki. A tagországok elért adatai jelentősen változnak, az első és utolsó öt állam átlagos értéke közötti különbség csaknem tízszeres. E téren messze kiemelkedik Hollandia, ahol egy dolgozó teljes éves tevékenységével (2015-ben, folyó áron) 67,7 ezer euró bruttó hozzáadott értéket állított elő, ezt követi Dánia (48,0 ezer euró), Belgium (40,2 ezer euró), Franciaország (39,2 ezer euró), stb. Az EU-28 súlyozott átlaga 17,2 ezer euró/ÉME volt, ezzel szemben az utolsók Lettország (4,0 ezer euró), Lengyelország (4,3 ezer euró), Románia (4,9 ezer euró), stb. A hazai érték 2015-ben folyó áron 6,75 ezer euró/ÉME, a 28 országból a 22., ami az EU-6 átlagához viszonyítva 15,8%, az EU-28 számítotthoz pedig 34,4%. Célszerűbb azonban az eredményeket változatlan áron, és több év átlaga alapján megítélni, mert így az infláció hatása, és az évenkénti ingadozás is kizárható. A 2005. évi változatlan áron számolt 2006-15. évek átlaga nálunk 4,53 ezer euró/ÉME, az EU-6 átlagához viszonyítva csak 13,1%, az EU-28 számítotthoz pedig 26,9% volt, és ezzel a 24. lettünk. Az ugyancsak 2005. évi változatlan áron számolt 2015. évi adatunk pedig 5,07ezer euró/ÉME, ez az EU-6-hoz viszonyítva csak 12,6%, az EU-28-hoz pedig 26,1%, tehát e mutatónk 2015-ben a 2006-15 évek átlagához képest (az eltelt évek gépberuházásai ellenére) kissé romlott. (Ez tehát azt jelenti, hogy a hazai mezőgazdaságban dolgozók csak 12,6-15,8%-át állítják elő annak az értéknek, mint amennyit az élenjáró mezőgazdasággal rendelkező (EU-6) országok mezőgazdasági dolgozói termelnek. Sajnálatos, hogy ennél az adatnál sem tudjuk kimutatni külön az egyéni-, és a társas gazdaságok számait, melyek hiteles képet adnának a rendszerváltás után alkalmazott mezőgazdasági politika „eredményéről”.) Változatlan áron számolva (a 2006-2015 éveket két öt éves időtávra bontva) a 2006-2010-hez viszonyítva a 2011-2015 évek közötti növekedés nálunk csak 8,1%, az EU-6-nál 7,6%, az EU-28 számított átlagánál pedig 12,7% volt, tehát nálunk a sokkal gyengébb eredmények mellett a növekedés kissé jobb volt mint az EU-6-nál, de kevesebb, mint az EU-15 (11,4), vagy a Csatl. 13 (18,9%) és az EU-28 átlaga. A mutató értékét természetesen számos tényező befolyásolja, többek között a kibocsátás szerkezete (intenzív vagy extenzív termelés), a ráfordítások nagysága, a termelési technológiák fejlettsége, stb. (A KSH adatok e mutatóra EU-n kívüli országokat nem tartalmaztak. Megjegyezzük továbbá, hogy az EU-28 „súlyozott átlag” az országok termelési volumenét figyelembe vett (a KSH által közölt) átlag, míg a többi (EU-6, EU-15, Csatl. 13 és az EU-28 számított) átlag az egyes országoknál szereplő adatok átlaga. Mivel az EU-28 GDP-jének és hozzáadott értékének nagy részét az EU-15 országok adják, a „súlyozott átlag” számai kedvezőbbek, mint a többi átlagé. Az EU részcsoportokra a „súlyozott átlagot” adat hiányában nem lehetett kiszámítani. A két adat közötti eltérés a következtetések eredményét számottevően nem módosítja.)
Összegzés
A KSH által vizsgált országok között az EU-28 sem terület és népesség szerint, sem a mezőgazdasági termelésnél nem képvisel túl nagy arányt, csak a GDP nagysága (folyó áron) és a tejtermelése közelíti meg a KSH statisztikákban szereplő országok összes „teljesítményének” mintegy harmadát. Így a „Világ” egészére gyakorolt hatásunk az Egyesült Államok, Japán és Kína mellett még „EU-28-ként” sem döntő, országonként viszont Németország és Franciaország is (de különösen hazánk) csak mérsékelt befolyást gyakorolhat, tehát a többséghez alkalmazkodnunk kell. Be kellene látni, hogy a nemzetgazdaság minden területén, így a mezőgazdaságban is a versenyképesség az egyik legfontosabb cél. Lényeges figyelmet érdemel továbbá, hogy a GDP, az állóeszköz felhalmozás és a mezőgazdasági termelés az EU-n kívüli országokban nagyobb mértékben nőtt, mint az EU-ban. Hasznos lenne magyarázatot találni (adni) arra, hogy ezek az országok eredményeiket hogyan érték el, a kevésbé fejlett országokban miért nőtt ilyen „jelentős” mértékben pl. a mezőgazdasági termelés, és miért csökkent (vagy esetleg miért mérsékelt) a termelés növekedése a fejletteknél? A fejlettek ugyanis napjainkig még nem érték el a mezőgazdasági termelés kapacitásának felső határát, hiszen lényeges további lehetőség van, mert a fejletteknél is a hozamok (pl. a termésátlagok, az országok között és az országokon belül is) jelentősen különbözőek, így a jelenlegi átlagos hozamok megkétszerezése is elérhető lehetne. Felmerülhet, hogy az EU-ban bekövetkezett stagnálás esetleg a hibás gazdaságpolitika (agrárpolitika) következménye? Vagy talán a klímaváltozás Európát (és hazánkat) jobban sújtja, mint más kontinenseket? És ha ez így folytatódik hová jut az EU-, valamint hazánk gazdasága (mezőgazdasága), és miért kell hazánknak a rendszerváltás előtti kedvező eredmények után napjainkban (többnyire) az EU-lista hátsó egyharmadába szorult hellyel szégyenkeznie?
Dr. Gockler Lajos
Mezőgazdasági Gépesítési Intézet
Az országok területe és népessége | |||||||
2014-ben, az évközi népesség szerint rendezve | |||||||
1. táblázat | |||||||
Ország | Terület | Évközepi népesség | Népsű- rűség, fő/km2 | ||||
ezer km2 | összes %-a | EU-28 %-a | millió fő | összes %-a | EU-28 %-a | ||
EU-6 | 1 262,1 | 1,64 | 28,80 | 243,06 | 5,57 | 48,11 | 192,6 |
EU-15 | 3 238,6 | 4,22 | 73,90 | 400,45 | 9,18 | 79,26 | 123,7 |
Csatl. 13 | 1 143,6 | 1,49 | 26,10 | 104,76 | 2,40 | 20,74 | 91,6 |
EU-28 | 4 382,2 | 5,71 | 100,00 | 505,22 | 11,59 | 100,00 | 115,3 |
Málta | 0,3 | 0,00 | 0,01 | 0,43 | 0,01 | 0,08 | 1351,3 |
Luxemburg | 2,6 | 0,00 | 0,06 | 0,56 | 0,01 | 0,11 | 215,0 |
Ciprus | 9,3 | 0,01 | 0,21 | 0,85 | 0,02 | 0,17 | 92,1 |
Észtország | 45,2 | 0,06 | 1,03 | 1,31 | 0,03 | 0,26 | 29,1 |
Lettország | 64,6 | 0,08 | 1,47 | 1,99 | 0,05 | 0,39 | 30,9 |
Szlovénia | 20,3 | 0,03 | 0,46 | 2,06 | 0,05 | 0,41 | 101,7 |
Litvánia | 65,3 | 0,09 | 1,49 | 2,93 | 0,07 | 0,58 | 44,9 |
Horvátország | 56,6 | 0,07 | 1,29 | 4,24 | 0,10 | 0,84 | 74,8 |
Írország | 69,8 | 0,09 | 1,59 | 4,62 | 0,11 | 0,91 | 66,1 |
Szlovákia | 49,0 | 0,06 | 1,12 | 5,42 | 0,12 | 1,07 | 110,5 |
Finnország | 338,4 | 0,44 | 7,72 | 5,46 | 0,13 | 1,08 | 16,1 |
Dánia* | 43,1 | 0,06 | 0,98 | 5,64 | 0,13 | 1,12 | 130,8 |
Bulgária | 110,9 | 0,14 | 2,53 | 7,22 | 0,17 | 1,43 | 65,1 |
Ausztria | 83,9 | 0,11 | 1,91 | 8,55 | 0,20 | 1,69 | 101,9 |
Svédország | 450,3 | 0,59 | 10,28 | 9,70 | 0,22 | 1,92 | 21,5 |
Magyarország | 93,0 | 0,12 | 2,12 | 9,87 | 0,23 | 1,95 | 106,1 |
Portugália | 92,2 | 0,12 | 2,10 | 10,40 | 0,24 | 2,06 | 112,8 |
Csehország | 78,9 | 0,10 | 1,80 | 10,53 | 0,24 | 2,08 | 133,5 |
Görögország | 132,0 | 0,17 | 3,01 | 10,86 | 0,25 | 2,15 | 82,3 |
Belgium* | 30,5 | 0,04 | 0,70 | 11,23 | 0,26 | 2,22 | 367,9 |
Hollandia* | 37,4 | 0,05 | 0,85 | 16,87 | 0,39 | 3,34 | 451,5 |
Románia | 238,4 | 0,31 | 5,44 | 19,90 | 0,46 | 3,94 | 83,5 |
Lengyelország | 311,9 | 0,41 | 7,12 | 38,01 | 0,87 | 7,52 | 121,9 |
Spanyolország | 506,0 | 0,66 | 11,55 | 46,48 | 1,07 | 9,20 | 91,9 |
Olaszország | 301,3 | 0,39 | 6,88 | 60,79 | 1,39 | 12,03 | 201,7 |
Franciaország* | 551,5 | 0,72 | 12,59 | 63,79 | 1,46 | 12,63 | 115,7 |
Egyesült Királyság* | 242,5 | 0,32 | 5,53 | 64,56 | 1,48 | 12,78 | 266,2 |
Németország* | 357,1 | 0,47 | 8,15 | 80,97 | 1,86 | 16,03 | 226,7 |
EU-n kívüli országok | |||||||
Norvégia | 323,8 | 0,42 | 7,39 | 5,14 | 0,12 | 1,02 | 15,9 |
Svájc | 41,3 | 0,05 | 0,94 | 8,19 | 0,19 | 1,62 | 198,3 |
Ausztrália | 7 692,0 | 10,02 | 175,53 | 23,49 | 0,54 | 4,65 | 3,1 |
Kanada | 9 984,7 | 13,01 | 227,85 | 35,54 | 0,82 | 7,03 | 3,6 |
Ukrajna | 577,6 | 0,75 | 13,18 | 42,70 | 0,98 | 8,45 | 73,9 |
Japán | 377,9 | 0,49 | 8,62 | 127,13 | 2,92 | 25,16 | 336,4 |
Oroszország | 17 098,2 | 22,28 | 390,17 | 144,97 | 3,33 | 28,69 | 8,5 |
Brazília | 8 514,9 | 11,10 | 194,31 | 202,77 | 4,65 | 40,13 | 23,8 |
Indonézia | 1 919,9 | 2,50 | 43,81 | 258,70 | 5,93 | 51,21 | 134,7 |
Egyesült Államok | 9 833,5 | 12,82 | 224,40 | 318,86 | 7,31 | 63,11 | 32,4 |
India | 3 287,3 | 4,28 | 75,01 | 1 213,37 | 27,83 | 240,17 | 369,1 |
Kína | 9 597,0 | 12,51 | 219,00 | 1 364,27 | 31,29 | 270,03 | 142,2 |
Összes ország** | 76 732,0 | 100,00 | 1 750,99 | 4 359,9 | 100,00 | 862,98 | 56,8 |
A „Föld” összesen | ####### | 177,80 | 3 113,22 | 7 329,40 | 168,11 | 1 450,73 | 53,7 |
Megjegyzés: * = Jobb mezőgazdasággal rendelkező EU-6 országok. | |||||||
** = a KSH által megadott összes ország adata. | |||||||
Forrás: KSH, Stadat 7.1 . |
A GDP nagysága (folyó áron) | |||||||
milliárd euró, az országok euró/fő szerint rendezve | |||||||
2. táblázat | |||||||
Ország | 2000 | 2015 | 2000-15 átlag | 2015/ 2000% | 2000-15 átlag | ||
összes %-a | EU-28 %-a | euró/ fő** | |||||
EU-6 | 6172,7 | 9133,0 | 7471,0 | 148,0 | 18,82 | 61,37 | 30737 |
EU-15 | 9092,8 | 13461,3 | 11311,2 | 148,0 | 28,50 | 92,92 | 28246 |
Csatl. 13 | 469,5 | 1164,1 | 860,1 | 247,9 | 2,17 | 7,07 | 8210 |
EU–28 | 9561,5 | 14625,4 | 12172,8 | 153,0 | 30,67 | 100,00 | 24094 |
Bulgária | 14,3 | 44,2 | 31,0 | 309,1 | 0,08 | 0,25 | 4286 |
Románia | 40,8 | 160,4 | 104,0 | 393,1 | 0,26 | 0,85 | 5227 |
Lengyelország | 186,4 | 427,7 | 305,0 | 229,5 | 0,77 | 2,51 | 8025 |
Lettország | 8,6 | 24,4 | 17,3 | 283,7 | 0,04 | 0,14 | 8702 |
Litvánia | 12,5 | 37,2 | 25,7 | 297,6 | 0,06 | 0,21 | 8765 |
Magyarország | 51,2 | 108,7 | 89,9 | 212,3 | 0,23 | 0,74 | 9111 |
Horvátország | 23,6 | 43,9 | 38,8 | 186,0 | 0,10 | 0,32 | 9149 |
Szlovákia | 22,3 | 78,1 | 52,8 | 350,2 | 0,13 | 0,43 | 9751 |
Észtország | 6,2 | 20,5 | 13,7 | 330,6 | 0,03 | 0,11 | 10459 |
Csehország | 66,6 | 154,3 | 127,5 | 231,7 | 0,32 | 1,05 | 12112 |
Málta | 4,4 | 8,8 | 6,1 | 200,0 | 0,02 | 0,05 | 14213 |
Szlovénia | 21,9 | 38,5 | 32,2 | 175,8 | 0,08 | 0,26 | 15623 |
Portugália | 128,5 | 179,4 | 163,0 | 139,6 | 0,41 | 1,34 | 15670 |
Görögország | 143,0 | 176,0 | 194,9 | 123,1 | 0,49 | 1,60 | 17952 |
Ciprus | 10,7 | 17,4 | 16,1 | 162,6 | 0,04 | 0,13 | 18882 |
Spanyolország | 646,3 | 1081,2 | 957,7 | 167,3 | 2,41 | 7,87 | 20605 |
Olaszország | 1239,3 | 1636,4 | 1517,8 | 132,0 | 3,82 | 12,47 | 24968 |
Franciaország* | 1485,3 | 2183,6 | 1878,5 | 147,0 | 4,73 | 15,43 | 29446 |
Belgium* | 258,2 | 409,8 | 337,6 | 158,7 | 0,85 | 2,77 | 30056 |
Egyesült Királyság* | 1686,0 | 2568,9 | 1944,2 | 152,4 | 4,90 | 15,97 | 30115 |
Németország* | 2116,5 | 3025,9 | 2501,6 | 143,0 | 6,30 | 20,55 | 30896 |
Ausztria | 213,2 | 337,2 | 276,4 | 158,2 | 0,70 | 2,27 | 32341 |
Finnország | 136,3 | 207,2 | 177,3 | 152,0 | 0,45 | 1,46 | 32469 |
Hollandia* | 448,7 | 678,6 | 583,3 | 151,2 | 1,47 | 4,79 | 34586 |
Svédország | 281,9 | 444,2 | 350,3 | 157,6 | 0,88 | 2,88 | 36132 |
Írország | 108,4 | 214,6 | 167,1 | 198,0 | 0,42 | 1,37 | 36217 |
Dánia* | 178,0 | 266,2 | 225,8 | 149,6 | 0,57 | 1,86 | 40054 |
Luxemburg | 23,2 | 52,1 | 35,7 | 224,6 | 0,09 | 0,29 | 64265 |
EU-n kívüli országok | |||||||
India | 516,1 | 1884,4 | 983,5 | 365,1 | 2,48 | 8,08 | 811 |
Kína | 1308,8 | 9898,9 | 3883,6 | 756,3 | 9,79 | 31,90 | 2847 |
Brazília | 709,7 | 1597,6 | 1162,7 | 225,1 | 2,93 | 9,55 | 5734 |
Oroszország | 299,9 | 1194,0 | 962,1 | 398,1 | 2,42 | 7,90 | 6636 |
Kanada | 803,7 | 1399,2 | 1073,7 | 174,1 | 2,71 | 8,82 | 30211 |
Japán | 5122,3 | 3716,3 | 3916,2 | 72,6 | 9,87 | 32,17 | 30804 |
Ausztrália | 430,2 | 1103,1 | 760,2 | 256,4 | 1,92 | 6,24 | 32361 |
Egyesült Államok | 11135,5 | 16175,8 | 11494,2 | 145,3 | 28,96 | 94,43 | 36048 |
Svájc | 294,5 | 520,0 | 397,6 | 176,6 | 1,00 | 3,27 | 48555 |
Norvégia | 185,9 | 350,9 | 288,5 | 188,8 | 0,73 | 2,37 | 56167 |
Összes ország*** | 32441,0 | 56288,9 | 39686,8 | 173,5 | 100,00 | 326,03 | 8157 |
Megjegyzés: * = Jobb mezőgazdasággal rendelkező EU-6 országok. | |||||||
** = a fő 2014. évi adat. *** = a KSH által megadott összes ország adata. | |||||||
Forrás: KSH, Stadat 7.3.1 |
Egy főre jutó GDP, vásárlóerő-paritás alapján [USD] | ||||||||
és a mezőgazdaság aránya a bruttó hozzáadott értékből | ||||||||
az országok a 2000-15 átlag szerint rendezve | ||||||||
3. táblázat | ||||||||
Ország | 2000 | 2015 | 2000-15 átlag | 2015/ 2000% | 2008-15/ 2000-07% | 2000-15 átlag | A bhé** ará-nya a mező-gazd.ban % 2015-ben | |
összes %-a | EU-28 %-a | |||||||
EU-6 | 29 912 | 44 615 | 37 844 | 149,2 | 123,0 | 135,1 | 119,8 | 1,08 |
EU-15 | 30 469 | 45 554 | 38 915 | 149,5 | 120,8 | 138,9 | 123,2 | 1,66 |
Csatl. 13 | 13 548 | 27 438 | 21 033 | 202,5 | 144,7 | 75,1 | 66,6 | 3,34 |
EU–28 | 24 173 | 37 852 | 31 589 | 156,6 | 125,3 | 112,8 | 100,0 | 2,44 |
Magyarország | 14 200 | 26 222 | 20 699 | 184,7 | 129,6 | 73,9 | 65,5 | 3,60 |
Magyaro./EU-6 | 47,5 | 58,8 | 54,7 | 123,8 | 105,4 | 54,7 | 54,7 | 332,3 |
Magyaro./EU-28 | 58,7 | 69,3 | 65,5 | 117,9 | 103,4 | 65,5 | 65,5 | 147,6 |
Bulgária | 7 522 | 19 097 | 13 732 | 253,9 | 159,8 | 49,0 | 43,5 | 5,1 |
Románia | 8 010 | 20 787 | 14 707 | 259,5 | 161,6 | 52,5 | 46,6 | 4,8 |
Lettország | 8 861 | 24 712 | 17 349 | 278,9 | 153,6 | 61,9 | 54,9 | 3,3 |
Horvátország | 12 444 | 21 581 | 18 438 | 173,4 | 127,9 | 65,8 | 58,4 | 4,3 |
Lengyelország | 11 629 | 26 455 | 18 471 | 227,5 | 160,6 | 65,9 | 58,5 | 2,8 |
Litvánia | 9 536 | 28 359 | 19 163 | 297,4 | 166,1 | 68,4 | 60,7 | 3,2 |
Magyarország | 14 200 | 26 222 | 20 699 | 184,7 | 129,6 | 73,9 | 65,5 | 3,6 |
Szlovákia | 12 346 | 29 720 | 21 193 | 240,7 | 160,8 | 75,6 | 67,1 | 4,0 |
Észtország | 12 091 | 28 592 | 21 248 | 236,5 | 142,4 | 75,8 | 67,3 | 3,5 |
Portugália | 20 460 | 27 835 | 24 616 | 136,0 | 117,1 | 87,9 | 77,9 | 2,4 |
Csehország | 16 524 | 31 549 | 24 760 | 190,9 | 138,0 | 88,4 | 78,4 | 2,7 |
Szlovénia | 17 980 | 31 007 | 25 673 | 172,5 | 130,1 | 91,6 | 81,3 | 2,3 |
Görögország | 20 312 | 26 449 | 26 461 | 130,2 | 109,0 | 94,5 | 83,8 | 4,0 |
Málta | 20 604 | 35 826 | 26 943 | 173,9 | 134,5 | 96,2 | 85,3 | 1,4 |
Spanyolország | 24 226 | 34 819 | 30 461 | 143,7 | 116,8 | 108,7 | 96,4 | 2,5 |
Ciprus | 24 380 | 32 785 | 31 058 | 134,5 | 116,0 | 110,9 | 98,3 | 2,4 |
Olaszország | 28 602 | 35 708 | 33 636 | 124,8 | 110,8 | 120,1 | 106,5 | 2,3 |
Egyesült Királyság* | 26 135 | 41 159 | 34 284 | 157,5 | 122,2 | 122,4 | 108,5 | 0,7 |
Franciaország* | 28 515 | 41 181 | 35 440 | 144,4 | 121,0 | 126,5 | 112,2 | 1,7 |
Finnország | 27 404 | 41 120 | 36 241 | 150,1 | 122,9 | 129,4 | 114,7 | 2,7 |
Belgium* | 29 315 | 43 585 | 37 344 | 148,7 | 123,5 | 133,3 | 118,2 | 0,7 |
Németország* | 29 549 | 46 893 | 38 028 | 158,7 | 129,7 | 135,7 | 120,4 | 0,6 |
Svédország | 29 257 | 47 922 | 39 108 | 163,8 | 127,0 | 139,6 | 123,8 | 1,4 |
Ausztria | 30 850 | 47 250 | 39 831 | 153,2 | 126,5 | 142,2 | 126,1 | 1,3 |
Dánia* | 32 716 | 45 709 | 40 059 | 139,7 | 117,5 | 143,0 | 126,8 | 1,1 |
Hollandia* | 33 244 | 49 166 | 41 908 | 147,9 | 123,9 | 149,6 | 132,7 | 1,7 |
Írország | 32 892 | 55 533 | 43 561 | 168,8 | 121,1 | 155,5 | 137,9 | 1,6 |
Luxemburg | 63 563 | 98 987 | 82 743 | 155,7 | 123,6 | 295,3 | 261,9 | 0,2 |
EU-n kívüli országok | ||||||||
India | 2 019 | 6 162 | 3 772 | 305,2 | 186,1 | 13,5 | 11,9 | |
Kína | 2 888 | 14 107 | 7 557 | 488,4 | 241,6 | 27,0 | 23,9 | 9,5 |
Brazília | 9 108 | 15 615 | 12 698 | 171,4 | 142,7 | 45,3 | 40,2 | 5,2 |
Oroszország | 11 154 | 25 411 | 19 871 | 227,8 | 156,6 | 70,9 | 62,9 | 4,2 |
Japán | 25 520 | 38 054 | 31 954 | 149,1 | 122,6 | 114,1 | 101,2 | 1,2 |
Kanada | 29 723 | 45 553 | 38 034 | 153,3 | 123,8 | 135,8 | 120,4 | 1,7 |
Ausztrália | 28 769 | 47 389 | 38 604 | 164,7 | 129,8 | 137,8 | 122,2 | 2,4 |
Egyesült Államok | 36 433 | 55 805 | 46 197 | 153,2 | 122,8 | 164,9 | 146,2 | 1,2 |
Svájc | 38 803 | 58 551 | 49 323 | 150,9 | 126,7 | 176,1 | 156,1 | 0,8 |
Norvégia | 46 489 | 68 430 | 58 764 | 147,2 | 120,5 | 209,8 | 186,0 | 1,8 |
Összes ország*** | 26 463 | 41 019 | 28 016 | 165,7 | 129,1 | 100,0 | 88,7 | |
Megjegyzés: * = Jobb mezőgazdasággal rendelkező EU-6 országok. | ||||||||
** = bhé: a bruttó hozzáadott érték aránya a nemzetgazdasági összesből. | ||||||||
*** = a KSH által megadott összes ország adata. | ||||||||
Forrás: KSH, Stadat 7.3.2 és 7.3.3. |
A bruttó hazai termék (GDP) volumenének változása | ||||||
az előző évhez képest százalék, az országok átlaga a 2000-15 átlag szerint rendezve | ||||||
4. táblázat | ||||||
Ország | min | max | 2000-15 átlag | 2000-07 átlag | 2008-15 átlag | 2008-15/ 2000-07% |
EU-6 | -5,6 | 4,2 | 1,36 | 2,18 | 0,54 | 24,6 |
EU-15 | -9,1 | 10,2 | 1,50 | 2,88 | 0,12 | 4,3 |
Csatl. 13 | -14,8 | 11,9 | 3,09 | 5,34 | 0,83 | 15,6 |
EU-28 számított | -14,8 | 11,9 | 2,23 | 4,02 | 0,45 | 11,2 |
EU–28 | -4,4 | 3,9 | 1,42 | 2,46 | 0,38 | 15,2 |
Görögország | -9,1 | 5,8 | 0,20 | 4,05 | -3,65 | -90,1 |
Olaszország | -5,5 | 3,7 | 0,24 | 1,50 | -1,03 | -68,3 |
Portugália | -3 | 3,8 | 0,43 | 1,54 | -0,68 | -43,9 |
Dánia* | -5,1 | 3,8 | 0,89 | 1,88 | -0,10 | -5,3 |
Németország* | -5,6 | 4,1 | 1,26 | 1,61 | 0,91 | 56,6 |
Hollandia* | -3,8 | 4,2 | 1,28 | 2,26 | 0,30 | 13,3 |
Franciaország* | -2,9 | 3,9 | 1,29 | 2,13 | 0,46 | 21,8 |
Finnország | -8,3 | 5,6 | 1,47 | 3,49 | -0,55 | -15,8 |
Ausztria | -3,8 | 3,6 | 1,49 | 2,39 | 0,60 | 25,1 |
Belgium* | -2,3 | 3,6 | 1,53 | 2,33 | 0,73 | 31,2 |
Horvátország | -7,4 | 5,6 | 1,68 | 4,54 | -1,18 | -25,9 |
Spanyolország | -3,6 | 5,3 | 1,69 | 3,79 | -0,40 | -10,6 |
Ciprus | -2,4 | 5,7 | 1,72 | 4,15 | -0,71 | -17,2 |
Egyesült Királyság* | -4,2 | 3,8 | 1,91 | 2,90 | 0,93 | 31,9 |
Magyarország | -6,6 | 4,9 | 2,08 | 3,73 | 0,44 | 11,7 |
Szlovénia | -7,8 | 6,9 | 2,13 | 4,34 | -0,08 | -1,7 |
Svédország | -5,2 | 6,0 | 2,26 | 3,25 | 1,28 | 39,2 |
Málta | -2,5 | 6,3 | 2,61 | 2,30 | 2,89 | 125,5 |
Csehország | -4,8 | 6,9 | 2,71 | 4,54 | 0,88 | 19,3 |
Luxemburg | -5,4 | 8,4 | 2,85 | 4,04 | 1,81 | 44,8 |
Bulgária | -4,2 | 7,7 | 3,61 | 6,08 | 1,14 | 18,7 |
Írország | -5,6 | 10,2 | 3,63 | 6,03 | 1,23 | 20,3 |
Lengyelország | 1,2 | 7,2 | 3,65 | 4,18 | 3,13 | 74,9 |
Románia | -7,1 | 8,5 | 3,68 | 5,79 | 1,58 | 27,2 |
Szlovákia | -5,5 | 10,8 | 3,91 | 5,68 | 2,14 | 37,7 |
Észtország | -14,7 | 10,6 | 4,06 | 8,01 | 0,10 | 1,2 |
Lettország | -14,3 | 11,9 | 4,06 | 8,54 | -0,43 | -5,0 |
Litvánia | -14,8 | 11,1 | 4,23 | 7,55 | 0,91 | 12,1 |
EU-n kívüli országok | ||||||
Japán | -5,5 | 4,7 | 0,85 | 1,54 | 0,16 | 10,6 |
Norvégia | -1,6 | 4,0 | 1,71 | 2,44 | 0,99 | 40,5 |
Svájc | -2,1 | 4,1 | 1,88 | 2,41 | 1,34 | 55,4 |
Ausztrália | 1,8 | 4,5 | 2,95 | 3,40 | 2,50 | 73,5 |
Egyesült Államok | -2,8 | 4,1 | 1,93 | 2,66 | 1,19 | 44,6 |
Kanada | -3 | 5,2 | 2,16 | 2,85 | 1,48 | 51,8 |
Oroszország | -7,8 | 10 | 4,09 | 7,19 | 1,00 | 13,9 |
India | 3,9 | 10,3 | 7,06 | 7,11 | 7,00 | 98,4 |
Kína | 6,9 | 14,2 | 9,54 | 10,51 | 8,56 | 81,5 |
Megjegyzés: * = Jobb mezőgazdasággal rendelkező EU-6 országok. | ||||||
Forrás: KSH, Stadat 7.3.4 . |
Bruttó állóeszköz-felhalmozás (beruházások) | |||||||
USD/fő, az országok a 2004-2015 átlag szerint rendezve | |||||||
5. táblázat | |||||||
Ország | 2004 | 2015 | 2004-15 átlag | 2015/ 04% | 2010-15/ 2004-09% | 20004-15 átlag az EU-28 %-ában | |
EU-6 | 6 864 | 8 950 | 8 173 | 130,4 | 106,3 | 117,2 | |
EU-15 | 7 834 | 8 920 | 8 643 | 113,9 | 96,6 | 124,0 | |
Csatl. 13 | 4 248 | 5 816 | 5 418 | 136,9 | 96,7 | 77,7 | |
EU-28 számított | 6 169 | 7 479 | 7 146 | 121,2 | 96,6 | 102,5 | |
EU–28 | 5929 | 7419 | 6971 | 125,1 | 103,0 | 100,0 | |
Magyarország | 4449 | 5585 | 4936 | 125,5 | 98,7 | 70,8 | |
Magyaro./EU-6% | 64,8 | 62,4 | 60,4 | 96,3 | 92,9 | 60,4 | |
Magyaro./EU-28% | 72,1 | 74,7 | 69,1 | 103,6 | 102,2 | 69,1 | |
Bulgária | 2234 | 4049 | 3752 | 181,2 | 101,1 | 53,8 | |
Lengyelország | 2566 | 5318 | 4132 | 207,3 | 134,7 | 59,3 | |
Románia | 2585 | 5134 | 4520 | 198,6 | 112,9 | 64,8 | |
Horvátország | 4231 | 4122 | 4606 | 97,4 | 81,1 | 66,1 | |
Litvánia | 3324 | 5899 | 4654 | 177,5 | 101,5 | 66,8 | |
Magyarország | 4449 | 5585 | 4936 | 125,5 | 98,7 | 70,8 | |
Portugália | 5299 | 4175 | 5038 | 78,8 | 79,3 | 72,3 | |
Görögország | 6390 | 3094 | 5120 | 48,4 | 52,4 | 73,4 | |
Lettország | 3906 | 5634 | 5275 | 144,3 | 89,2 | 75,7 | |
Szlovákia | 4031 | 6836 | 5663 | 169,6 | 112,9 | 81,2 | |
Málta | 4683 | 7559 | 5725 | 161,4 | 112,2 | 82,1 | |
Egyesült Királyság* | 5620 | 7120 | 6241 | 126,7 | 102,0 | 89,5 | |
Ciprus | 6011 | 4393 | 6523 | 73,1 | 67,0 | 93,6 | |
Szlovénia | 5856 | 6015 | 6542 | 102,7 | 80,7 | 93,8 | |
Észtország | 5527 | 6919 | 6761 | 125,2 | 93,1 | 97,0 | |
Olaszország | 6653 | 5892 | 6821 | 88,6 | 88,4 | 97,9 | |
Csehország | 5823 | 8140 | 7348 | 139,8 | 106,9 | 105,4 | |
Spanyolország | 8041 | 7103 | 7951 | 88,3 | 75,0 | 114,1 | |
Németország* | 6269 | 9379 | 8007 | 149,6 | 122,9 | 114,9 | |
Franciaország* | 6870 | 8730 | 8281 | 127,1 | 110,3 | 118,8 | |
Dánia* | 7633 | 8730 | 8591 | 114,4 | 92,4 | 123,2 | |
Finnország | 7285 | 8347 | 8627 | 114,6 | 100,4 | 123,8 | |
Belgium* | 7206 | 10155 | 8957 | 140,9 | 112,3 | 128,5 | |
Hollandia* | 7589 | 9587 | 8961 | 126,3 | 100,6 | 128,6 | |
Svédország | 7507 | 11597 | 9586 | 154,5 | 115,5 | 137,5 | |
Ausztria | 8302 | 10442 | 9604 | 125,8 | 111,5 | 137,8 | |
Írország | 10671 | 12217 | 10659 | 114,5 | 76,6 | 152,9 | |
Luxemburg | 16181 | 17224 | 17200 | 106,4 | 102,3 | 246,7 | |
Megjegyzés: * = Jobb mezőgazdasággal rendelkező EU-6 országok. | |||||||
Forrás: KSH, Stadat 7.3.2 és Eurostat. |
A bruttó állóeszköz-felhalmozás volumenváltozása | |||||||
az előző évhez képest százalék, az országok a 2000-15 átlaga szerint rendezve | |||||||
6. táblázat | |||||||
Ország | min | max | 2000-15 átlag | 2000-07 átlag | 2008-15 átlag | 2015-ben a GDP %-ában | |
EU-6 | -14,4 | 15,1 | 1,02 | 2,56 | -0,07 | 20,1 | |
EU-15 | -23,5 | 28,6 | 0,72 | 3,46 | -1,58 | 19,3 | |
Csatl. 13 | -38,9 | 50,5 | 3,75 | 9,32 | -1,37 | 21,2 | |
EU-28 számított | -38,9 | 50,5 | 2,13 | 6,18 | -1,49 | 20,2 | |
EU–28 | -11,9 | 5,8 | 0,96 | 3,03 | -1,11 | 19,6 | |
Portugália | -16,6 | 4,1 | -2,84 | -0,39 | -4,45 | 15,0 | |
Görögország | -23,5 | 19,4 | -2,81 | 6,19 | -11,99 | 11,7 | |
Olaszország | -9,9 | 6,7 | -0,83 | 2,76 | -4,24 | 16,5 | |
Ciprus | -20,5 | 14,0 | -0,55 | 6,93 | -7,35 | 13,4 | |
Szlovénia | -22,0 | 12,0 | -0,27 | 5,23 | -4,58 | 19,4 | |
Spanyolország | -16,9 | 7,5 | 0,37 | 6,04 | -4,04 | 20,4 | |
Finnország | -12,5 | 10,0 | 0,39 | 3,38 | -2,19 | 20,3 | |
Hollandia* | -9,2 | 7,2 | 0,47 | 1,68 | -0,36 | 19,5 | |
Németország* | -10,1 | 7,5 | 0,58 | 0,63 | 1,00 | 20,0 | |
Ausztria | -7,3 | 6,7 | 0,64 | 1,54 | -0,01 | 22,1 | |
Egyesült Királyság* | -14,4 | 7,3 | 0,96 | 2,76 | 0,28 | 17,3 | |
Franciaország* | -9,1 | 6,6 | 0,96 | 3,18 | -0,70 | 21,2 | |
Dánia* | -14,3 | 15,1 | 1,16 | 3,98 | -1,46 | 19,1 | |
Magyarország | -9,5 | 11,2 | 1,82 | 4,14 | -0,26 | 21,3 | |
Belgium* | -6,6 | 8,9 | 1,98 | 3,14 | 0,81 | 23,3 | |
Csehország | -10,1 | 13,5 | 2,47 | 5,96 | -1,30 | 25,0 | |
Svédország | -13,4 | 9,3 | 2,64 | 4,69 | 1,76 | 24,2 | |
Szlovákia | -18,7 | 16,5 | 2,66 | 5,01 | 1,25 | 23,0 | |
Horvátország | -15,2 | 23,5 | 2,69 | 8,39 | -3,38 | 19,1 | |
Luxemburg | -13,2 | 17,2 | 3,09 | 5,07 | 1,35 | 17,4 | |
Málta | -18,3 | 33,6 | 3,37 | 4,71 | 2,20 | 21,1 | |
Lengyelország | -10,6 | 19,2 | 3,96 | 4,33 | 3,50 | 20,1 | |
Írország | -16,9 | 28,2 | 4,06 | 7,25 | 0,48 | 22,0 | |
Litvánia | -38,9 | 22,3 | 4,69 | 12,53 | 0,11 | 20,7 | |
Észtország | -36,7 | 34,4 | 6,63 | 15,20 | -1,95 | 24,2 | |
Lettország | -33,3 | 28,9 | 6,83 | 16,99 | -3,33 | 22,8 | |
Bulgária | -17,7 | 26,7 | 7,13 | 15,49 | -1,23 | 21,2 | |
Románia | -36,6 | 50,5 | 7,33 | 16,33 | -1,56 | 24,7 | |
EU-n kívüli országok | |||||||
Japán | -10,6 | 3,4 | -0,63 | -0,39 | -0,90 | 22,0 | |
Egyesült Államok | -13,1 | 6,3 | 1,33 | 2,54 | -0,04 | 19,5 | |
Svájc | -7,5 | 5,1 | 1,51 | 2,50 | 1,16 | 23,7 | |
Norvégia | -6,8 | 11,7 | 2,71 | 4,88 | 0,60 | 23,2 | |
Kanada | -11,3 | 11,5 | 2,90 | 5,39 | 1,11 | 23,5 | |
Ausztrália | -7,9 | 12,6 | 4,34 | 6,55 | 2,39 | 26,5 | |
Oroszország | -14,7 | 21,1 | 7,54 | 13,21 | 0,18 | 19,8 | |
Kína | 6,9 | 24,4 | 12,10 | 12,48 | 11,67 | 44,0 | |
Megjegyzés: * = Jobb mezőgazdasággal rendelkező EU-6 országok. | |||||||
Forrás: KSH, Stadat 7.3.6. |
A gabona termésmennyisége | |||||||
ezer tonna, az országok kg/fő szerint rendezve | |||||||
7. táblázat | |||||||
Ország | 2000 | 2014 | 2000-14 átlag | 2014/ 2000% | 2000-14 átlag | ||
összes %-ában | EU-28 %-ában | kg/fő** | |||||
EU-6 | 148 616 | 147 148 | 145 935 | 99,0 | 6,86 | 49,90 | 600,4 |
EU-15 | 216 937 | 211 567 | 209 300 | 97,5 | 9,84 | 71,56 | 522,7 |
Csatl. 13 | 63 533 | 105 902 | 83 061 | 166,7 | 3,90 | 28,40 | 792,8 |
EU–28 | 280 704 | 317 469 | 292 475 | 113,1 | 13,74 | 100,00 | 578,9 |
Málta | 12 | 18 | 15 | 150,0 | 0,00 | 0,00 | 34,0 |
Ciprus | 48 | 7 | 76 | 14,6 | 0,00 | 0,03 | 89,7 |
Hollandia* | 1 732 | 1 701 | 1 754 | 98,2 | 0,08 | 0,60 | 104,0 |
Portugália | 1 608 | 1 355 | 1 225 | 84,3 | 0,06 | 0,42 | 117,8 |
Belgium* | 2 513 | 3 198 | 2 853 | 127,3 | 0,13 | 0,98 | 254,0 |
Szlovénia | 497 | 652 | 547 | 131,2 | 0,03 | 0,19 | 265,3 |
Luxemburg | 153 | 169 | 165 | 110,5 | 0,01 | 0,06 | 296,3 |
Olaszország | 20 661 | 19 368 | 19 899 | 93,7 | 0,94 | 6,80 | 327,4 |
Egyesült Királyság* | 23 989 | 24 505 | 21 523 | 102,2 | 1,01 | 7,36 | 333,4 |
Görögország | 4 968 | 4 674 | 4 807 | 94,1 | 0,23 | 1,64 | 442,7 |
Spanyolország | 24 556 | 20 361 | 20 967 | 82,9 | 0,99 | 7,17 | 451,1 |
Írország | 2 174 | 2 601 | 2 214 | 119,6 | 0,10 | 0,76 | 479,7 |
Svédország | 5 604 | 5 778 | 5 108 | 103,1 | 0,24 | 1,75 | 526,8 |
Németország* | 45 271 | 52 010 | 45 989 | 114,9 | 2,16 | 15,72 | 568,0 |
Észtország | 697 | 1 222 | 768 | 175,3 | 0,04 | 0,26 | 584,8 |
Ausztria | 4 494 | 5 982 | 5 105 | 133,1 | 0,24 | 1,75 | 597,5 |
Szlovákia | 2 201 | 4 708 | 3 286 | 213,9 | 0,15 | 1,12 | 606,6 |
Csehország | 6 460 | 8 784 | 7 356 | 136,0 | 0,35 | 2,52 | 698,9 |
Lengyelország | 22 342 | 31 945 | 26 941 | 143,0 | 1,27 | 9,21 | 708,8 |
Finnország | 4 103 | 4 131 | 3 874 | 100,7 | 0,18 | 1,32 | 709,5 |
Lettország | 924 | 2 227 | 1 428 | 241,0 | 0,07 | 0,49 | 716,7 |
Horvátország | 2 770 | 2 997 | 3 066 | 108,2 | 0,14 | 1,05 | 723,8 |
Románia | 10 499 | 22 076 | 16 608 | 210,3 | 0,78 | 5,68 | 834,4 |
Bulgária | 4 389 | 9 530 | 6 445 | 217,1 | 0,30 | 2,20 | 892,2 |
Franciaország* | 65 698 | 56 151 | 64 688 | 85,5 | 3,04 | 22,12 | 1014,0 |
Litvánia | 2 657 | 5 123 | 3 214 | 192,8 | 0,15 | 1,10 | 1096,3 |
Magyarország | 10 037 | 16 613 | 13 309 | 165,5 | 0,63 | 4,55 | 1349,0 |
Dánia* | 9 413 | 9 583 | 9 128 | 101,8 | 0,43 | 3,12 | 1619,0 |
EU-n kívüli országok | |||||||
Japán | 10 367 | 11 603 | 10 524 | 111,9 | 0,49 | 3,60 | 82,8 |
Svájc | 1 206 | 964 | 1 003 | 79,9 | 0,05 | 0,34 | 122,5 |
India | 234 866 | 292 993 | 256 514 | 124,7 | 12,05 | 87,70 | 211,4 |
Norvégia | 1 300 | 1 222 | 1 201 | 94,0 | 0,06 | 0,41 | 233,8 |
Indonézia | 61 575 | 89 855 | 73 927 | 145,9 | 3,47 | 25,28 | 285,8 |
Kína | 407 336 | 559 313 | 464 821 | 137,3 | 21,84 | 158,93 | 340,7 |
Brazília | 45 897 | 101 398 | 71 012 | 220,9 | 3,34 | 24,28 | 350,2 |
Oroszország | 64 326 | 103 154 | 81 560 | 160,4 | 3,83 | 27,89 | 562,6 |
Ukrajna | 23 807 | 63 377 | 41 729 | 266,2 | 1,96 | 14,27 | 977,3 |
Egyesült Államok | 342 809 | 442 933 | 371 341 | 129,2 | 17,45 | 126,96 | 1164,6 |
Kanada | 51 090 | 51 301 | 49 743 | 100,4 | 2,34 | 17,01 | 1399,6 |
Ausztrália | 34 447 | 38 412 | 34 185 | 111,5 | 1,61 | 11,69 | 1455,3 |
Összes ország*** | 1879543 | 2509681 | 2 128 009 | 133,5 | 100,00 | 727,59 | |
Megjegyzés: * = Jobb mezőgazdasággal rendelkező EU-6 országok. | |||||||
** = a fő 2014. évi adat. *** = a KSH által megadott összes ország adata. | |||||||
Forrás: KSH, Stadat 7.4.2 |
Összes hústermelés | |||||||
ezer tonna, az országok kg/fő szerint rendezve | |||||||
8. táblázat | |||||||
Ország | 2000 | 2013 | 2000-13 átlag | 2013/ 2000% | 2000-13 átlag | ||
összes %-a | EU-28 %-a | kg/fő** | |||||
EU-6 | 22 868 | 23 738 | 23 021 | 103,8 | 9,65 | 52,51 | 94,7 |
EU-15 | 35 910 | 37 194 | 36 562 | 103,6 | 15,33 | 83,39 | 91,3 |
Csatl. 13 | 7 314 | 7 159 | 7 282 | 97,9 | 3,05 | 16,61 | 69,5 |
EU–28 | 43 227 | 44 356 | 43 845 | 102,6 | 18,38 | 100,00 | 86,8 |
Bulgária | 484 | 210 | 266 | 43,4 | 0,11 | 0,61 | 36,8 |
Luxemburg | 21 | 20 | 21 | 95,2 | 0,01 | 0,05 | 37,8 |
Lettország | 62 | 81 | 76 | 130,6 | 0,03 | 0,17 | 38,0 |
Málta | 18 | 13 | 17 | 70,8 | 0,01 | 0,04 | 38,7 |
Horvátország | 130 | 172 | 175 | 132,1 | 0,07 | 0,40 | 41,4 |
Szlovákia | 280 | 150 | 226 | 53,6 | 0,09 | 0,52 | 41,7 |
Görögország | 454 | 430 | 460 | 94,7 | 0,19 | 1,05 | 42,4 |
Románia | 992 | 905 | 1 000 | 91,2 | 0,42 | 2,28 | 50,3 |
Egyesült Királyság* | 3 512 | 3 642 | 3 431 | 103,7 | 1,44 | 7,83 | 53,1 |
Észtország | 53 | 80 | 70 | 150,9 | 0,03 | 0,16 | 53,3 |
Svédország | 543 | 502 | 532 | 92,4 | 0,22 | 1,21 | 54,9 |
Csehország | 785 | 504 | 685 | 64,2 | 0,29 | 1,56 | 65,0 |
Olaszország | 4 081 | 4 053 | 4 119 | 99,3 | 1,73 | 9,39 | 67,8 |
Litvánia | 187 | 219 | 201 | 117,1 | 0,08 | 0,46 | 68,7 |
Finnország | 337 | 391 | 387 | 116,0 | 0,16 | 0,88 | 70,9 |
Portugália | 728 | 790 | 743 | 108,5 | 0,31 | 1,69 | 71,4 |
Szlovénia | 159 | 121 | 153 | 76,1 | 0,06 | 0,35 | 74,2 |
Lengyelország | 2 887 | 3 810 | 3 346 | 132,0 | 1,40 | 7,63 | 88,0 |
Németország* | 6 252 | 8 201 | 7 315 | 131,2 | 3,07 | 16,68 | 90,3 |
Franciaország* | 6 504 | 5 560 | 5 931 | 85,5 | 2,49 | 13,53 | 93,0 |
Magyarország | 1 175 | 811 | 970 | 69,0 | 0,41 | 2,21 | 98,3 |
Ciprus | 102 | 83 | 98 | 81,4 | 0,04 | 0,22 | 114,8 |
Ausztria | 950 | 904 | 981 | 95,2 | 0,41 | 2,24 | 114,8 |
Spanyolország | 4 910 | 5 424 | 5 338 | 110,5 | 2,24 | 12,18 | 114,9 |
Hollandia* | 2 880 | 2 665 | 2 531 | 92,5 | 1,06 | 5,77 | 150,0 |
Belgium* | 1 735 | 1 775 | 1 769 | 102,3 | 0,74 | 4,03 | 157,5 |
Írország | 1 018 | 942 | 959 | 92,5 | 0,40 | 2,19 | 207,7 |
Dánia* | 1 985 | 1 895 | 2 045 | 95,5 | 0,86 | 4,66 | 362,7 |
EU-n kívüli országok | |||||||
India | 4444 | 6215 | 5 370 | 139,9 | 2,25 | 12,25 | 4,4 |
Indonézia | 1695 | 3317 | 2 485 | 195,7 | 1,04 | 5,67 | 9,6 |
Japán | 2991 | 3276 | 3 114 | 109,5 | 1,31 | 7,10 | 24,5 |
Oroszország | 4440 | 8544 | 5 982 | 192,4 | 2,51 | 13,64 | 41,3 |
Ukrajna | 1664 | 2392 | 1 860 | 143,8 | 0,78 | 4,24 | 43,6 |
Kína | 57965 | 85180 | 70 302 | 147,0 | 29,48 | 160,34 | 51,5 |
Svájc | 412,3 | 468 | 447 | 113,5 | 0,19 | 1,02 | 54,6 |
Norvégia | 268 | 355 | 303 | 132,5 | 0,13 | 0,69 | 59,0 |
Brazília | 15425 | 26011 | 20 939 | 168,6 | 8,78 | 47,76 | 103,3 |
Kanada | 4000 | 4334 | 4 382 | 108,4 | 1,84 | 9,99 | 123,3 |
Egyesült Államok | 37677,0 | 42642 | 40 574 | 113,2 | 17,01 | 92,54 | 127,2 |
Ausztrália | 3707 | 4489 | 3 988 | 121,1 | 1,67 | 9,10 | 169,8 |
Összes ország*** | 205377 | 274005 | 238 513 | 133,4 | 100,00 | 543,99 | |
Megjegyzés: * = Jobb mezőgazdasággal rendelkező EU-6 országok. | |||||||
** = a fő 2014. évi adat. *** = a KSH által megadott összes ország adata. | |||||||
Forrás: KSH, Stadat 7.4.10 |
Tehéntejtermelés | |||||||
ezer tonna, az országok kg/fő szerint rendezve | |||||||
9. táblázat | |||||||
Ország | 2000 | 2013 | 2000-13 átlag | 2013/ 2000% | 2000-13 átlag | ||
összes %-a | EU-28 %-a | kg/fő** | |||||
EU-6 | 87 382 | 89 563 | 86 637 | 102,5 | 17,13 | 57,79 | 356,4 |
EU-15 | 123 106 | 123 686 | 121 154 | 100,5 | 24 | 81 | 302,5 |
Csatl. 13 | 28 097 | 28 716 | 28 845 | 102,2 | 5,70 | 19,24 | 275,3 |
EU–28 | 151 323 | 152 401 | 149 921 | 100,7 | 29,64 | 100,00 | 296,7 |
Görögország | 748 | 805 | 795 | 107,6 | 0,16 | 0,53 | 73,2 |
Málta | 48 | 41 | 42 | 85,5 | 0,01 | 0,03 | 99,0 |
Spanyolország | 6 107 | 6 559 | 6 435 | 107,4 | 1,27 | 4,29 | 138,5 |
Bulgária | 1 411 | 1 149 | 1 214 | 81,5 | 0,24 | 0,81 | 168,1 |
Horvátország | 507 | 697 | 740 | 137,5 | 0,15 | 0,49 | 174,7 |
Ciprus | 147 | 157 | 149 | 107,1 | 0,03 | 0,10 | 175,1 |
Olaszország | 12 309 | 10 398 | 10 953 | 84,5 | 2,17 | 7,31 | 180,2 |
Portugália | 1 998 | 1 850 | 1 933 | 92,6 | 0,38 | 1,29 | 185,8 |
Magyarország | 2 143 | 1 758 | 1 895 | 82,0 | 0,37 | 1,26 | 192,1 |
Szlovákia | 1 067 | 959 | 1 049 | 89,9 | 0,21 | 0,70 | 193,7 |
Egyesült Királyság* | 14 488 | 13 941 | 14 265 | 96,2 | 2,82 | 9,52 | 221,0 |
Románia | 4 301 | 4 385 | 4 879 | 101,9 | 0,96 | 3,25 | 245,1 |
Csehország | 2 789 | 2 849 | 2 760 | 102,1 | 0,55 | 1,84 | 262,2 |
Belgium* | 3 689 | 3 474 | 3 184 | 94,2 | 0,63 | 2,12 | 283,5 |
Szlovénia | 630 | 599 | 642 | 95,1 | 0,13 | 0,43 | 311,7 |
Lengyelország | 11 889 | 12 718 | 12 165 | 107,0 | 2,41 | 8,11 | 320,0 |
Svédország | 3 348 | 2 910 | 3 107 | 86,9 | 0,61 | 2,07 | 320,5 |
Németország* | 28 331 | 31 122 | 28 958 | 109,9 | 5,73 | 19,32 | 357,6 |
Franciaország* | 24 999 | 23 714 | 24 232 | 94,9 | 4,79 | 16,16 | 379,8 |
Ausztria | 3 340 | 3 393 | 3 249 | 101,6 | 0,64 | 2,17 | 380,2 |
Lettország | 823 | 912 | 830 | 110,8 | 0,16 | 0,55 | 416,5 |
Finnország | 2 450 | 2 328 | 2 396 | 95,0 | 0,47 | 1,60 | 438,7 |
Luxemburg | 265 | 296 | 278 | 111,9 | 0,05 | 0,19 | 499,3 |
Észtország | 630 | 772 | 676 | 122,6 | 0,13 | 0,45 | 514,5 |
Litvánia | 1 713 | 1 720 | 1 803 | 100,4 | 0,36 | 1,20 | 614,9 |
Hollandia* | 11 155 | 12 207 | 11 256 | 109,4 | 2,23 | 7,51 | 667,4 |
Dánia* | 4 720 | 5 105 | 4 742 | 108,2 | 0,94 | 3,16 | 841,1 |
Írország | 5 160 | 5 584 | 5 373 | 108,2 | 1,06 | 3,58 | 1164,1 |
EU-n kívüli országok | |||||||
Indonézia | 498 | 982 | 689 | 197,2 | 0,14 | 0,46 | 2,7 |
Kína | 8632 | 35 670 | 27 629 | 413,2 | 5,46 | 18,43 | 20,3 |
India | 32967 | 60 600 | 45 582 | 183,8 | 9,01 | 30,40 | 37,6 |
Japán | 8497 | 7 508 | 8 040 | 88,4 | 1,59 | 5,36 | 63,2 |
Brazília | 20380 | 34 255 | 26 828 | 168,1 | 5,30 | 17,89 | 132,3 |
Oroszország | 31959 | 30 286 | 31 852 | 94,8 | 6,30 | 21,25 | 219,7 |
Kanada | 8090 | 8 394 | 8 147 | 103,8 | 1,61 | 5,43 | 229,2 |
Egyesült Államok | 76023,0 | 91 271 | 82 898 | 120,1 | 16,39 | 55,29 | 260,0 |
Ukrajna | 12658 | 11 189 | 12 290 | 88,4 | 2,43 | 8,20 | 287,8 |
Norvégia | 1723 | 1 578 | 1 594 | 91,6 | 0,32 | 1,06 | 310,3 |
Ausztrália | 10847 | 9 522 | 9 900 | 87,8 | 1,96 | 6,60 | 421,5 |
Svájc | 3889 | 4 003 | 3 984 | 102,9 | 0,79 | 2,66 | 486,6 |
Összes ország*** | 294769 | 564 581 | 505 775 | 126,6 | 100,00 | 337,36 | |
Megjegyzés: * = Jobb mezőgazdasággal rendelkező EU-6 országok. | |||||||
** = a fő 2014. évi adat. *** = a KSH által megadott összes ország adata. | |||||||
Forrás: KSH, Stadat 7.4.11 |
A mezőgazdasági termelés volumenének változása | |||||
az előző évhez képest százalék, az országok a 2000-13 átlaga szerint rendezve | |||||
10. táblázat | |||||
Ország | min | max | 2000-13 átlag | 2000-06 átlag | 2007-13 átlag |
EU-6 | -7,9 | 9,8 | -0,03 | -0,85 | 0,75 |
EU-15 | -14,3 | 19,3 | -0,17 | -0,64 | 0,29 |
Csatl. 13 | -22,8 | 26,6 | 0,23 | -0,33 | 0,80 |
EU-28 számított | -22,8 | 26,6 | 0,02 | -0,50 | 0,53 |
EU–28 | -4,6 | 6,3 | -0,07 | -0,60 | 0,46 |
Ciprus | -10,3 | 3,9 | -2,03 | -2,07 | -1,99 |
Görögország | -9,9 | 9,1 | -1,37 | -1,19 | -1,56 |
Málta | -8,6 | 7,7 | -1,27 | -1,10 | -1,44 |
Szlovénia | -7,0 | 9,2 | -1,18 | -0,06 | -2,30 |
Luxemburg | -14,3 | 8,5 | -0,95 | -1,13 | -0,79 |
Szlovákia | -13,5 | 14,9 | -0,88 | -1,31 | -0,44 |
Olaszország | -7,4 | 12,2 | -0,84 | -0,89 | -0,79 |
Csehország | -9,4 | 18,7 | -0,74 | -1,53 | 0,06 |
Írország | -6,2 | 5,9 | -0,61 | -1,16 | -0,06 |
Franciaország* | -7,9 | 7,6 | -0,54 | -1,24 | 0,17 |
Svédország | -5,4 | 3,4 | -0,49 | -1,17 | 0,19 |
Egyesült Királyság* | -7,3 | 6,0 | -0,43 | -0,83 | -0,03 |
Horvátország | -21,2 | 12,4 | -0,41 | -0,50 | -0,33 |
Belgium* | -6,0 | 4,9 | -0,31 | -1,90 | 1,06 |
Ausztria | -6,8 | 5,0 | -0,13 | -0,71 | 0,46 |
Portugália | -7,9 | 10,8 | -0,02 | -0,86 | 0,81 |
Dánia* | -2,7 | 2,5 | 0,24 | 0,14 | 0,33 |
Lengyelország | -5,5 | 6,3 | 0,31 | -0,66 | 1,29 |
Magyarország | -14,6 | 26,6 | 0,32 | 0,69 | -0,04 |
Hollandia* | -5,1 | 5,4 | 0,43 | -0,97 | 1,83 |
Németország* | -4,5 | 9,8 | 0,45 | -0,27 | 1,17 |
Finnország | -7,5 | 7,0 | 0,59 | 1,13 | 0,04 |
Bulgária | -22,8 | 20,9 | 0,94 | -2,17 | 4,06 |
Románia | -21,2 | 22,2 | 1,42 | 1,43 | 1,41 |
Spanyolország | -13,9 | 19,3 | 1,49 | 1,51 | 1,47 |
Litvánia | -13,9 | 17,3 | 1,90 | -0,31 | 4,11 |
Lettország | -6,2 | 13,7 | 2,26 | 2,09 | 2,44 |
Észtország | -4,3 | 11,7 | 2,39 | 1,19 | 3,60 |
EU-n kívüli országok | |||||
Japán | -3,2 | 2,6 | -0,44 | -0,73 | -0,14 |
Norvégia | -5,8 | 5,8 | -0,20 | -0,80 | 0,40 |
Svájc | -4,3 | 6,0 | 0,23 | 0,17 | 0,29 |
Ausztrália | -14,1 | 10,2 | 0,82 | -1,57 | 3,21 |
Egyesült Államok | -1,7 | 6,1 | 1,05 | 0,79 | 1,31 |
Kanada | -6,7 | 9,5 | 1,49 | 0,86 | 2,11 |
Oroszország | -13,7 | 23,5 | 2,80 | 2,94 | 2,66 |
India | -7,4 | 11,1 | 3,20 | 2,26 | 4,14 |
Kína | 1,4 | 5,9 | 3,46 | 3,46 | 3,47 |
Brazília | -1,5 | 7,1 | 4,31 | 4,64 | 3,97 |
Indonézia | 1,1 | 8,4 | 4,38 | 5,07 | 3,69 |
Ukrajna | -8,5 | 22,4 | 4,61 | 3,81 | 5,41 |
Megjegyzés: * = Jobb mezőgazdasággal rendelkező EU-6 országok. | |||||
Forrás: KSH, Stadat 7.4.1 |
Csatl. 13 | 7,68 | 6,31 | 5,77 | 6,85 | 143,3 | 118,9 | 8,44 | 7,18 |
EU-28 számított | 19,40 | 16,81 | 15,81 | 17,81 | 130,0 | 112,7 | 19,61 | 18,11 |
Magyarország | 5,07 | 4,53 | 4,35 | 4,71 | 123,7 | 108,1 | 6,75 | 5,66 |
Magyaro./EU-6% | 12,6 | 13,1 | 13,1 | 13,2 | 99,6 | 100,5 | 15,8 | 13,9 |
Magyaro./EU-28% | 26,1 | 26,9 | 27,5 | 26,4 | 95,2 | 96,0 | 34,4 | 31,2 |
Hollandia* | 70,65 | 62,71 | 59,21 | 66,22 | 129,5 | 111,8 | 67,70 | 62,24 |
Franciaország* | 39,15 | 35,25 | 33,60 | 36,90 | 124,3 | 109,8 | 39,20 | 34,02 |
Spanyolország | 39,36 | 33,57 | 29,62 | 37,51 | 157,6 | 126,6 | 27,29 | 24,27 |
Belgium* | 58,35 | 33,47 | 26,48 | 40,46 | 195,4 | 152,8 | 40,19 | 38,04 |
Dánia* | 33,30 | 31,08 | 33,99 | 28,18 | 98,7 | 82,9 | 47,95 | 48,04 |
Luxemburg | 31,30 | 27,88 | 25,16 | 30,60 | 117,5 | 121,6 | 26,19 | 28,87 |
Olaszország | 25,74 | 24,40 | 23,49 | 25,31 | 115,2 | 107,7 | 28,84 | 25,37 |
Finnország | 18,79 | 22,59 | 22,08 | 23,10 | 111,4 | 104,6 | 10,23 | 15,16 |
Németország* | 17,61 | 22,54 | 24,25 | 20,83 | 78,4 | 85,9 | 27,40 | 30,59 |
Egyesült Királyság* | 23,03 | 22,00 | 21,93 | 22,06 | 101,6 | 100,6 | 34,56 | 31,34 |
Svédország | 24,26 | 20,21 | 19,02 | 21,40 | 134,8 | 112,5 | 30,04 | 24,30 |
Ausztria | 21,70 | 19,50 | 17,89 | 21,11 | 139,5 | 118,0 | 22,24 | 21,06 |
Görögország | 16,29 | 14,82 | 13,57 | 16,08 | 139,0 | 118,5 | 13,22 | 11,57 |
Ciprus | 11,00 | 11,87 | 11,57 | 12,17 | 100,1 | 105,2 | 12,47 | 12,31 |
Málta | 9,67 | 10,83 | 11,56 | 10,11 | 70,7 | 87,4 | 12,33 | 12,46 |
Észtország | 17,37 | 10,48 | 8,08 | 12,87 | 300,6 | 159,2 | 17,80 | 11,45 |
Portugália | 12,69 | 9,66 | 8,62 | 10,70 | 150,5 | 124,1 | 9,95 | 8,19 |
Irország | 11,20 | 9,06 | 8,90 | 9,23 | 126,4 | 103,7 | 14,36 | 10,67 |
Csehország | 9,57 | 8,26 | 7,46 | 9,06 | 149,2 | 121,4 | 12,84 | 10,96 |
Litvánia | 10,39 | 6,48 | 4,74 | 8,22 | 298,1 | 173,6 | 7,36 | 5,75 |
Szlovénia | 6,47 | 5,39 | 5,06 | 5,71 | 145,5 | 112,9 | 6,47 | 5,39 |
Horvátország | 4,56 | 5,21 | 5,63 | 4,78 | 71,8 | 84,9 | 5,85 | 6,28 |
Szlovákia | 5,38 | 4,89 | 4,89 | 4,89 | 111,4 | 100,1 | 9,05 | 7,90 |
Magyarország | 5,07 | 4,53 | 4,35 | 4,71 | 123,7 | 108,1 | 6,75 | 5,66 |
Lettország | 7,89 | 3,80 | 2,89 | 4,71 | 394,1 | 163,2 | 3,99 | 3,06 |
Románia | 4,61 | 3,61 | 2,93 | 4,28 | 180,2 | 146,1 | 4,93 | 4,05 |
Lengyelország | 3,75 | 3,40 | 3,05 | 3,76 | 149,9 | 123,4 | 4,29 | 3,98 |
Bulgária | 4,09 | 3,29 | 2,74 | 3,84 | 161,8 | 140,0 | 5,62 | 4,13 |
EU-28 súlyozott | 16,91 | 14,83 | 13,54 | 16,11 | 140,7 | 118,9 | 17,16 | 14,97 |
Megjegyzés: ÉME = élőmunka-egység; * = Jobb mezőgazdasággal rendelkező EU-6 országok. | ||||||||
Forrás: KSH, |