Mire szolgál a hernyóenyves öv? Tényleg érdemes kihelyezni?

Agrofórum Online

Szeretnék érdeklődni, hogy mire is szolgál pontosan a hernyóenyves öv? Egyáltalán érdemes kihelyezni, megéri a ráfordított költségeket?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A házikerti gyümölcsfa-tulajdonosok körében növényvédelmi vonatkozásban hasznos és elterjedt eljárásnak számít a fák törzsére helyezett hernyóenyves, más néven hernyófogó öv kihelyezése. Ezek a hullámpapírból, esetleg zsákvászonból készült, 15-20 cm széles, fa törzsét körbeérő övek szolgálnak ugyanis pl. az araszoló hernyófajok, valamint az almamoly, törzsön felfelé mászó példányainak összegyűjtésére, gyérítésére.

Az övek kihelyezése környezetbarát védekezési módszernek tekinthető, akár kereskedelemben is beszerezhetők, de otthon is könnyedén elkészíthetők. A kihelyezésre szánt papírcsíkot nem száradó ragasztóval, pl. enyvvel kell bekenni, majd pedig a fa törzsére erősen rögzíteni. A kihelyezési magasság a fa törzsének kialakításától függően, 50-100 cm-es magasságban történjen. Az enyves övek kihelyezését már kora ősszel, szeptember közepén ajánlatos elvégezni, majd tél elején, de legkésőbb a tél végén már mihamarabb érdemes eltávolítani. Az ősz folyamán akár az övek cseréjéről is gondoskodhatunk, amennyiben számos telelő alakot találunk bennük. Sikeres begyűjtés esetében jó megoldás lehet az övek elégetése, a bennük található egyedek biztos megsemmisítése.

Nemcsak az enyves övek kihelyezésével, hanem a téli fatisztogatási munkálatok elvégzésével is gyéríthetjük a telelő kártevők egyedszámát. A fatisztogatást elegendő a téli időszak végén megtenni, de nem ajánlatos a kora tavaszi időszaknál későbbre hagyni. A munkálat során egy drótkefével kíméletesen kell a fák fás részét megdörzsölni, de a fa épségére, sérülésektől való megóvására közben mindenképp ügyelni szükséges. Gondoskodjunk a lekapart maradványok összegyűjtéséről is, melyet már a művelet előtt a fa alá helyezett fólia leterítésével előzetesen is megoldhatunk. A fatisztogatás munkálatokkal egymenetben az elhalt ágak, gallyak, esetleg kipusztult fák kivágását is megtehetjük, majd pedig ne felejtkezzünk meg a fák tél végi lemosó kezeléséről sem. A lemosó kezelést nemcsak a lombhullás után, hanem a vegetációs időszak megindulása előtt is végezzük el, hiszen mindkét kezelés hatással van a telelő kártevőkre és kórokozókra, így az egész éves hatékony növényvédelem megalapozásában is segítségünkre van.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: intenzíven rajzik az almamoly és a cseresznyelégy

2022. május 25. 09:06

A lehullott csapadék ellenére az időjárás most elsősorban a rovarkártevők szaporodásának kedvez, különösen erős a levéltetvek inváziója, szinte minden növénykultúrában.

Kezdődik a levéltetvek károsítási szezonja

2023. május 6. 05:36

A szántóföldi kapás kultúrák közül a napraforgó kelése éppen aktuális. E növényfajnak két fontos, gyakori, súlyos kártétel előidézésére képes levéltetű kártevője is van. Lássuk, hogy melyek is ezek!

Az uborka peronoszpóra gyógyítása

2018. július 26. 17:51

Noha a bizonytalan piac, és a nagy kézimunkaerő-igény miatt a konzervuborka termőfelület drasztikusan visszaesett, vannak bátor vállalkozók, akik évről évre megpróbálkoznak az uborka termesztésével.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: intenzív védekezés szükséges a varasodás és a lisztharmat terjedése ellen

2023. június 14. 12:55

Szinte minden országrészben esett kisebb-nagyobb mennyiségű eső, helyenként a kéthavi átlagot is meghaladta.