Növényvédelem

Kezdődik a levéltetvek károsítási szezonja

Agrofórum Online

A szántóföldi növénykultúrák szinte mindegyik fajánál megjelennek a termesztés során a levéltetvek. Ezek a vékony kutikulával rendelkező, látszólag teljesen védtelen, könnyen elpusztítható rovarok hatalmas tömegekben lephetik el a termesztett növényeinket. Közvetlen kártételük, a nagymértékű víz- és tápanyagveszteség mellett közvetett kártételük is jelentős. Jelenlétük szinte egyik növényfaj esetében sem kívánatos, így érdemes a megjelenésükre odafigyelni.

A szántóföldi kapás kultúrák közül a napraforgó kelése éppen aktuális. E növényfajnak két fontos, gyakori, súlyos kártétel előidézésére képes levéltetű kártevője is van. A sárga szilva levéltetű (Anuraphis /Brachycaudus/ helichrysi) téli gazdanövényei a különböző vad Prunus fajok, mint pl. a szilva, vagy a myrobalán. Ezek igencsak gyakori fás szárú növények, szinte minden erdőszélen, fasorban megtalálhatók. A rajtuk kifejlődő ősanyák utódai tömegesen települnek át már a tavasz kezdetén a különböző fészkesvirágzatú növényekre. Ezek közül a napraforgó, amelyet több százezer hektáron termesztenek Magyarországon minden évben, gyakorta válik a betelepülő levéltetvek célpontjává és táplálékává.

A másik, még gyakoribb levéltetűfaj, amely a napraforgón rendkívül jelentős, a fekete répa levéltetű (Aphis fabae). Ennek a rendkívül gyakori levéltetűnek a téli gazdanövényei közé tartozik pl. a kecskerágó is, amely szerte Magyarországon rendkívül gyakori fás szárú növény. Elmondható tehát, hogy mindkét fontos károsító levéltetűfaj esetében a kártevők forrása bőségesen áll rendelkezésre minden évben a fertőzéshez.

A sárga szilva levéltetű általában az elsőként megjelenő károsító faj

A két levéltetűfaj kártételében találhatunk némi különbséget. A sárga szilva levéltetű általában meglehetősen korán betelepül a napraforgóba és szinte mindig a hajtás végén, a tenyészőcsúcs közelében, a fiatal levelek, levélkezdemények közé elbújva károsít. Éppen ezen ok miatt némileg nehéz a jelenlétét észrevenni, bár a különböző predátor szervezetek, mint pl. a különböző katicabogárfajok megjelenése igen jól tudja jelezni e károsító jelenlétét.

A fekete répa levéltetű általában valamivel később jelenik meg a napraforgóban és kevésbé „elbújós” károsító. Leggyakrabban a fiatalabb levelek fonákán találhatók meg a kolóniái, a tenyészőcsúcs környékére ritkán bújik be.

Az idei évben a napraforgóra veszélyes levéltetűfajok már meglehetősen korán, március közepén megjelentek a téli gazdanövényeiken. Ugyanakkor az ősanyákat és frissen született utódaikat a március végén – április elején két hullámban is beköszöntött fagyos időjárás meglehetősen nagymértékben megritkította. Mindkét faj esetében igaz, hogy a téli gazdanövényeken kialakult kisebb számú, de nagyobb kolóniák, valamint ezekben az első szárnyas egyedek megjelenése május legelső napjaira tehető.

Aphis fabae levéltetűkolónia a kecskerágón

Ez a helyzet meglehetősen nagy veszélyt jelent a napraforgó számára, amelynek kelése országos szinten a napokban várható. A frissen kikelt növények rendkívül korán találkozhatnak a károsítókkal, amelyek így a szokásosnál jóval nagyobb kártételt is okozhatnak. Mindenképpen érdemes a termesztőknek figyelni nemcsak a kelő napraforgó-állományokat, hanem néhány, az átlagosnál jobb, melegebb kitettségben levő téli gazdanövényen is a levéltetűkolóniákat. Az itt kialakuló szárnyas egyedek fogják kolonizálni a napraforgó-állományokat. Pár nap haladékot lehet így nyerni a védekezésre való felkészüléshez.

A napraforgó levéltetvei ellen meglehetősen sok készítmény használata engedélyezett. A felhasználni kívánt készítmény kiválasztása során ugyanakkor mindenképpen ismerni kell, hogy melyik károsító faj van jelen a kezelendő állományban. A fekete répa levéltetű ellen jók a tisztán kontakt hatású inszekticidek is, ugyanakkor a növények hajtáscsúcs környékén elbújó sárga szilva levéltetű telepek ellen általában csak a felszívódó hatásmódú rovarölő készítményektől várhatunk jó hatékonyságot. Nézzük meg, mi ellen védekezünk!

Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Már nem elég a megszokott permetezési program: változik a zöldségek növényvédelme

2026. október 14. 07:10

Változik a betegségek megjelenése és a növényvédőszer-kínálat is. A jó időzítés ezért egyre többet ér a zöldségtermesztésben.

Októbertől februárig négy növényvédő szer használható szükséghelyzeti engedéllyel a pöttyös lámpahordó-kabóca ellen

2026. október 14. 05:40

A Nébih ismételten felhívja a figyelmet a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni védekezés fontosságára, és négy növényvédő szer is használható már a kártevő ellen.

Ezért alakul ki rezisztencia a kártevőkben a piretroidokkal szemben

2026. október 13. 16:10

Csökken a felhasználható növényvédő szer hatóanyagok száma, egyre kevésbé tudják a termelők váltogatni a rovarölő szereket a növénytermesztés során. Ennek következménye a rezisztens kártevők megjelenése.

Rágcsálók ellen használatos készítmények

2026. október 13. 07:10

Nem mindegy, hol és mivel irtjuk a rágcsálókat! A rosszul megválasztott szer nemcsak hatástalan, hanem súlyos veszélyt is jelenthet.

Tavaszi rózsa-növényvédelem

2021. április 28. 06:37

Akár biokertészkedés, akár vegyszeres: tavasszal a rózsákon mindig van tennivaló, amivel megalapozzuk a dús virágzást a nyári és késő őszig tartó virágzáshoz. Bevállt tippjeink, ahogyan évek óta neveljük díszkerti rózsáinkat fajtától függetlenül.

Kverneland iXdrive S6 - mert a növények megérdemlik a törődést

2020. november 21. 04:38

A kényelem, nagy teljesítmény és a pontosság a fő érv amellett, hogy a végfelhasználó az iXdrive-t válassza.

Két új, növényvédő szernek nem minősülő, növényvédelmi hatású anyag került fel a hivatalos listára

2024. november 25. 05:40

A magnézium-hidroxid és a takarmánybaltacim-pellet is bekerült az Európai Unió nyilvántartásába, mint növényvédelmi hatású egyszerű anyag. A hivatalos értékelés során meghatározzák, hogy mekkora dózisban, és milyen növénykultúrában alkalmazhatók.

Az oldalrügyön termő Pedro diófajta növényvédelmi tapasztalatai

2019. május 26. 10:24

Somogy megyében, Nágocs község külterületén, egy 11 ha-os Pedro fajtájú, 7 x 7 m térállású dióültetvényben végeztünk növényvédelmi vizsgálatokat.