Állattenyésztés

Tüntetnek a gazdák a sertéspestis járvány megfékezését célzó kormányintézkedések miatt Horvátországban

MTI

Horvátországban hatodik napja tüntetnek a gazdák a sertéspestis járvány megfékezését célzó kormányzati intézkedések miatt - közölte a horvát közszolgálati televízió hétfőn.

Közel hétszáz sertéstenyésztő több tucat traktorral állta el az utakat, és akadályozza a forgalmat Kelet-Szlavóniában, Vukovár-Szerémség megyében. A tiltakozást hétfőn Eszék-Baranya megyére is kiterjesztették.

A tiltakozók azt követelik a kormánytól, hogy azonnal vessen véget az egészséges sertések elpusztításának, fogadjon el olyan törvényt, amely lehetővé teszi az egészséges sertések kereskedelmét és a hagyományos módon történő disznóvágást.

Ivica Backo, a horvát falvak védelmére felállított válságtörzs egyik tagja elmondta: addig nem mozdulnak, míg a kormány nem engedélyezi a disznóvágást. Lehűlt az idő, most van itt az ideje a disznótoroknak – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nem kérnek semmi újat, csak amit Szlavóniában már évszázadok óta csinálnak.

Marija Vuckovic mezőgazdasági miniszter a sajtónak nyilatkozva elmondta: a kormánynak hallgatnia kell az állatorvosokra és a szakmára, amikor járványvédelemről van szó. Amennyiben engednének a gazdák követeléseinek, az visszalépést jelentene a fertőző betegség leküzdésében.

A korlátozás alatt álló körzetekben még saját használatra sem szabad sertést vágni, továbbá tilos az élőállat, a hús, illetve húskészítmények zónán kívülre történő szállítása.

Horvátország június 23-án jelentette először az EU-tagországoknak, hogy a házisertés-állományban is igazolták az ASP vírus jelenlétét, majd rövid idő alatt több tucat járványgócot azonosítottak.

Az országban eddig valamivel több mint 25 ezer sertést pusztítottak el. Továbbra is a kelet-horvátországi Vukovár-Szerémség megyében a legrosszabb a helyzet. A járvány eddig 1087 gazdaságot érint az ország Szerbiával és Bosznia-Hercegovinával határos megyéiben.

A bezárt telepeken legkorábban 2025-ben lesz lehetséges az újbóli tenyésztés, emiatt sok gazdálkodó döntött úgy, hogy felhagynak a sertéstartással.

A horvát kormány 7,5 millió euró értékben nyújt támogatást azoknak a gazdálkodóknak, akiknek a járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében el kellett pusztítaniuk sertés állományukat.

(Fotó: WaltiGoehner/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új vevők jelentek meg a strucchús piacán, és nem véletlenül

2026. szeptember 20. 08:10

A strucchús réspiaci termék, de egy terjedő allergia miatt új fogyasztói kör fedezheti fel magának, és ez a termelőknek is érdekes lehet.

A szarvasmarhák után a lovaknál is megjelent a Shamonda-vírus

2026. szeptember 10. 14:10

A Shamonda-vírusról eddig főként szarvasmarhák kapcsán lehetett hallani, most azonban lovakban is kimutatták. A fertőzés súlyos idegrendszeri tünetekkel járhat.

Lépfenés szarvasmarhák Borsodban: erre figyelmezteti az állattartókat a Nébih

2026. augusztus 17. 14:10

Lépfenét mutattak ki egy hazai szarvasmarha-állományban. A talajban évtizedekig túlélő spórák egy közeli legelőről származhatnak.

142 állata tűnt el a gazdának, csak hetekkel később vette észre

2026. augusztus 10. 13:10

A 44 millió forintot is meghaladja annak az állattartónak a kára, akinek közel másfélszáz rendkívül értékes wagyu marháját lopták el.

Veszélyben a pármai sonka a sertéspestis miatt

2024. május 7. 09:10

Olaszország világhírű terméke, a pármai sonka eltűnhet a boltok polcairól, ha nem állítják meg a sertéspestis (ASP) terjedését.

Bulgáriában a vaddisznók tömeges kilövését engedélyezték a sertéspestis miatt

2018. június 26. 05:42

A sertésállomány fokozott ellenőrzése és nagy területek fertőtlenítése mellett megtiltották minden sertéshús, és azt tartalmazó élelmiszer bevitelét is Bulgáriába.

Összefogást szorgalmaz az agrárkamara a sertéspestis leküzdésére

2018. május 9. 06:32

Az ASP magyarországi megjelenése óta az országgal szemben több mint tíz állam vezetett be sertéshúsimport-tilalmat.

NAK: előtérbe kell helyezni a magyar sertéshúst

2020. szeptember 19. 08:39

A magyar piac egyensúlya megőrzésének lehetséges lépéseit vitatták meg sertéságazati szereplők a NAK által szervezett csütörtöki eseményen.