A szobai növényeken megjelenő kártevők több alkalommal is bekerülhetnek a lakásba, jellemzően új virágok lombján megbújva. Ezek lehetnek cserepes növények, de a virágcsokrok is veszélyt jelenthetnek. Saját, már hosszabb ideje nevelt és nyáron szabadban tartott, majd ősszel bevitt növényeken is rejtőzködhetnek kártevők. Ezek egy része szabadföldi károsító.
Szobai növények kártevői elleni védekezés alapja betelepedésük megelőzése. Érdemes tehát felhívni a figyelmet arra, hogy ősszel a telelésre bevitt virágokat még a szabadban, valamennyit és együtt javasolt rovarölő, atkaölő és gombaölő szer kombinációjával, valamint tapadásfokozó anyag hozzáadásával, bő permetlével lepermetezni.
Az egyenletes melegre került növényeken az elszórtan előforduló károsítók hamar, néhány hét alatt újabb nemzedékeket hoznak létre, felszaporodhatnak. Ellenőrzésükre ajánlott heti rendszerességgel a növények tüzetes átvizsgálása kedvező fényviszonyok mellett. Az apró, szobai, szívó szájszervű rovarok többségét a sárga ragacsos rovarcsapda-lapokba ragadt egyedeik már akkor jelzik, amikor szemrevételezéskor még nem feltűnőek a leveleken. Figyelemfelhívó szerepük mellett jelentősen gyérítik a kártevők – levéltetvek, lisztecskék, tőzeglegyek – egyedszámát is.
Leggyakoribb kártevők
- Levéltetvek: 1-2 mm nagyságú, puha testű rovarok, a fiatal csúcsi leveleket kedvelik, deformálódást, elhalást okoznak, és ragacsos, fényes mézharmat bevonatot képeznek.
- A pajzstetvek is apró, 1-3 mm-es méretű, a növény felszínére szorosan tapadó rovarok, színűk fehér és barna között változhat, alakjuk különböző. Lárvái mozognak, terjednek a növényeken és igen aprók, jellemzően résekben, zugokban meghúzódva szívogatják, gyengítik a növényeket.
- Lisztecskék, molytetvek: apró 1-2 mm nagyságú, fehér színű, szárnyakkal rendelkező, repülő rovarok, levelek hátoldalán alkotják népes telepeiket, szívó kártevők. Nehezen írthatók, mivel bizonyos fejlődési alakjukhoz a vegyszerek nem férnek hozzá, így a kezelések ellenére is azok életben maradnak.
- A tripszek szintén apró, rejtetten élő, élénk mozgású, szívó szájszervű rovarok. Egyes lárvaalakjai a növény talajában fejlődnek, ezért a permetezésre használt rovarölő szerekkel a lomb mellett a talajt is be kell áztatni. Tripszek jelzésére és gyérítésére a kék és fehér színű ragacsos lapcsapdák váltak be.
- A takácsatkák száraz levegőjű, magas hőmérsékletű helyiségekben tudnak/szoktak felszaporodni. A fiatal, zsenge hajtások végén károsítanak a levelek hátoldalán ezek az apró, alig látható, pókhoz hasonló állatok. Finom szövedéket is képeznek, gyakran az jelzi jelenlétüket.
- Hernyók, általában fiatal egyedeik is bekerülhetnek növényeken megbújva, amik gyorsan növekedve, erőteljes, szabálytalan alakú rágással hívják fel magukra a figyelmet. A növényre szorosan rátapadt zöld színű hernyót csak kitartó kereséssel lehet megtalálni.
- A szabadban is rettegett meztelencsigák (házatlan csigák) könnyen betelepednek virágcserepek, konténerek oldalára tapadva, vagy a cserép talajában megbújva. Mivel éjjel, sötétben aktív állatok, nappal csak kutatással találhatók meg. Szabálytalan rágásaik mellett a maguk után hagyott fényes, beszáradó nyálkacsík jelzi előfordulásukat.
Hogyan védekezhetünk a kártevők ellen a lakásban?
A védekezés lehetőségei lakott, emberi tartózkodásra használt helyiségekben korlátozottak:
- Rágási nyomoknál a károsítót (csiga, hernyó) kitartó kereséssel meg kell találni és eltávolítani, esetükben az összegyűjtésük hatékony. Csigák ellen a szabadban is bevált csapdák (sör- vagy tejsavó-csapda), kifacsart narancs, citromhéj, hibás gyümölcs – azok illata – is csalogatja őket.
- Langyos vizes erős vízsugárral végzett lemosás gyéríti az apró méretű, szívó kártevőket, egyben eltávolítja a levél felületére rátapadt porszemcséket, amik gátolják a növények légzését. Szobahőmérsékletű vizet szabad csak alkalmazni, a hideg víz sokkot vált ki, és levélhullást okoz. Hasonló gyérítő hatású a nedves, puha ruhával folytatott letörölgetés, mely a levelek mindkét oldalára kiterjed. Atkák ellen, elsősorban nagy levelű növényeknél, bevált módszer.
- Apró, puha testű rovarok ellen hatékony a káliszappanos vagy mosogatószeres permetezés.
- A növényápolási sprayként forgalmazott olajtartalmú készítmények is hatékonyak, elsősorban megelőző kezelésként.
- A narancsolaj-tartalmú készítményeknek – az olajtartalom mellett – szárító hatásuk is jelentős.
- Rovarölő szert is tartalmazó táprúd (Substral Careo rovarölő táprúd) is hatékony ellenük. Alkalmazásuk során a nedves földben nemcsak a tápanyagok oldódnak ki a táprúdból, hanem a rovarölő szer is, amit a növények a gyökereiken keresztül szívnak fel. Hatásuk viszont lényegesen lassúbb, mint a levelek permetezése, viszont kombinálva is felhasználhatók.
A felsorolt permetezésre használható, nem mérgező anyagok, készítmények kontakt hatásúak, csak azon a helyen hatnak, ahol az anyag a rovarral, annak bőrfelületével közvetlenül kapcsolatba kerül, befedi azt. Ezért az eredményes védekezés feltétele az egyenletes, a növény leveleinek mindkét oldalát bevonó permetlé. Elsősorban a fertőzés kezdetén, alacsony rovaregyedszámnál, felszaporodásuk előtt javasolt felhasználásuk. A kezelések sűrűsége, gyakorisága sem azonos a hagyományos rovarölő szerekével, ezek hatékonyságához 3-5 napos ismétlés szükséges.