A spanyol gazdálkodói egyesületek azt közölték, hogy februárban az utcára kívánnak vonulni, tiltakozásul a szigorú európai szabályozás és a kormány támogatásának hiánya miatt, miközben a tiltakozások folyamatosan terjednek Európa-szerte.
A legnagyobb spanyol gazdálkodói csoportok – az Asaja, a COAG és az UPA – ugyanazokat a sérelmeket osztják, mint más európai országok társaik, szerintük a Brüsszel által elrendelt környezetvédelmi előírások aláássák a termények jövedelmezőségét és növelik az élelmiszerárakat.
Visszaesés
A dél-spanyolországi aszály a gazdálkodókat is sújtotta, az elmúlt két évben számos növény, például a rizs és az olajbogyó termelése is visszaesett.
„A mobilizálásra a lehető leghamarabb sor kerül” – mondta Pedro Barato, a mintegy 200 ezer gazdálkodót és szarvasmarhatenyésztőt képviselő spanyol egyesület, az Asaja elnöke egy rádióinterjúban.
A tüntetések a következő hetekben lesznek – áll a szervezetek közös közleményében. Az Asaja tagjai február 1-jén találkoznak, hogy megtegyék a szükséges előkészületeket.
Portugália
A szomszédos Portugáliában a kis- és közepes méretű gazdaságokat képviselő Nemzeti Mezőgazdasági Konföderáció közölte, hogy tiltakozásokat, lassú felvonulásokat és egyéb rendezvényeket is szervez majd. Az időpontok még nincsenek meg.
Spanyol teherautók
Eközben Franciaországban a tiltakozások felerősödésével mintegy 20 ezer spanyol teherautó, amelyek amúgy naponta átlépik a határt, küzdött a gyümölcsök, zöldségek és egyéb áruk szállításával.
A spanyol közlekedési szövetség, a Fenadismer becslése szerint a blokádok napi 10 millió euró veszteséget okoznak a spanyol vállalatoknak.
A spanyol gazdák azt mondják, hogy az EU-n kívülről alacsonyabb áron importált termékekkel is nehezen versenyeznek.
Kereskedelmi megállapodások
A spanyol szervezetek egyebek mellett azt tervezik, hogy felkérik Brüsszelt a Mercosur kereskedelmi blokkal, valamint a Chilével, Kenyával, Mexikóval, Indiával és Ausztráliával kötött kereskedelmi megállapodások leállítására.
Kormányzati vélemény
Egy spanyol kormányzati forrás szerint az adminisztráció az elmúlt évtizedekben semmihez sem hasonlíthatóan támogatta gazdáit pénzzel és szabályozással, hogy segítse őket alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz, az ukrajnai háború következményeihez, modernizálódjanak, ellenállóbbá és versenyképesebbé váljanak a globális piacon – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.
Míg Spanyolország maximálisan tiszteletben tartotta a gazdálkodók tiltakozási jogát a határ mindkét oldalán, a spanyol gazdák nem szenvedtek ugyanazoktól a problémáktól, mint francia társaik – tette hozzá a forrás.
Belgiumban, Németországban, Lengyelországban és Romániában is tiltakoztak a gazdák.
(Fotó: Pixabay)