Hogyan védekezhetünk hatékonyan a körte varasodása ellen?

Agrofórum Online

Hogyan védekezzek a körte varasodása ellen? A leveleken számos tünetet észrevettem már, viszont a termések épségét szeretném megóvni.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A körte egyik legjelentősebb betegségének tekinthető a ventúriás varasodás, mely által okozott tünetek a levelek mellett a virágokon, terméseken és a hajtásokon is kialakulhatnak. A levélen látható kezdeti tünetek sárgászöld színűek, enyhén kidomborodnak, majd később a jellegzetes sötét, bársonyos gyep is kifejlődik a levelek színi oldalán. A levélfertőzés is lehet súlyos mértékű, hiszen jelentős elterjedése esetén korai lombhullást okoz, mely által már a következő évi termés kerülhet veszélybe.

A terméseken ugyancsak sötét színű, varas foltok kialakulása figyelhető meg, mely miatt a termés növekedésében visszamarad, deformálódik, a héja pedig parásodik. A gyümölcsökön repedések keletkezése is gyakorinak mondható, mely egészen a magházig húzódik. A hajtásokon a foltok kerek vagy ovális alakúak, sárgászöld színűek, idővel akár fel is hólyagosodhatnak, felszakadozhatnak.

A védekezés tervezésekor érdemes már előre gondolkoznunk, vagyis a megelőzésre törekednünk. A megelőzés részeként a lemosó kezelések alkalmazása (réztartalmú készítménnyel), a beteg levelek fák alól történő összegyűjtése és megsemmisítése végezhető el. Fontos különbségnek tekinthető a körte esetében az, hogy vesszőik is fertőződnek, így a kórokozó fás részeken való áttelelésének is van jelentősége, mely az almánál nem mondható el. A beteg hajtások eltávolításával, a keletkezett sebek kezelésével a fertőzés mértéke ugyancsak csökkenthető. Nem kizárólag csak csapadékos években van jelen a betegség a fákon, így kisebb-nagyobb mértékben minden évben számítanunk kell a fertőzésre.

Kémia védekezés lehetőségei

A kémiai kezelést még a tünetek megjelenése előtt kezdjük el, a levelek egérfüles állapotában, majd a virágzásig legalább két alkalommal permetezzünk, főként csapadékos körülmények megléte esetében. A kialakult tüneteket megszüntetni már nem lehet, ezért a permetezéssel célunk a gyümölcsfertőzés, valamint a további erős lombfertőzés megakadályozása. A permetezéskor ajánlatos felszívódó készítményt alkalmazni (Difcor, Agrizole), majd a kezelést egy hét múlva megismételni. A nyáron érő körtefajtáknál ügyeljünk az élelmezés-egészségügyi várakozási idő betartására, valamint a szüret után is törekedjünk a lombozat egészségének megóvására!

Kiemelt kép: Pixabay

Miért szennyeződik, barnul, foltosodik a fán érő alma?

2022. augusztus 27. 04:37

Almafámon az érőfélben lévő almák barnulnak, foltosak, a héjuk gyakran szennyezettnek tűnik. Mi lehet a probléma forrása?

Megelőzhető az alma varasodása?

2020. július 9. 06:19

Almafám levelein a varasodás tünetei jelentek meg, a gyümölcsökön még nem találtam tünetet. Megelőzhető a fertőzés?

Hogyan előzhető meg a körte varasodása?

2022. augusztus 6. 04:36

Szeretném megtudni, hogy miként előzhető meg a körte varasodása?

Hogyan védekezhetünk a körte ventúriás varasodása ellen?

2019. június 21. 04:36

P. Katalin kérdése: Varasodás jelent meg a körtémen. Mit tegyek?