Növényvédelem
Fizetett tartalom

Biztos védelem a termésminőségért

KITE Zrt.

A kukoricamoly (Ostrinia nubilalis) második nemzedéke jelen van a kukoricatáblákon, az ellenük történő védekezés időszerű.

A kukoricamoly Európában őshonos polifág kártevő, melynek több mint 200 tápnövénye ismert, ezek közül hazánkban a legnagyobb veszélyt a kukoricakultúrára jelenti. A környezeti viszonyok megváltozásának következtében az utóbbi években általánossá vált a kártevő két nemzedékének kifejlődése egy tenyészidőszakon belül.

A kukoricatáblákon a lárvakártétel szélsőségesen alakul, szórványosan erős fertőzések is kialakultak. A kukoricacső megóvása érdekében fontos, hogy figyelemmel kísérjük a második nemzedék rajzását, és a rajzáscsúcsot követő 6-8 napon belül célzottan védekezzünk a kártevő ellen.

A kukoricakultúrákban a kukoricamoly mellett a gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera) kártétele is kiemelt jelentőségű. A csöveket károsító lepkekártevők a termés mennyiségére gyakorolt negatív hatásuk mellett rágásukkal utat nyitnak a toxintermelő kórokozó gombák számára, ami jelentős humán és állategészségügyi kockázatot jelent.

2024. július 1-jén a deoxinivalenol (DON) mikotoxinok, valamint a T-2/HT-2 toxin új vagy csökkentett felső határértékei léptek hatályba az EU-ban, melyről az Európai Bizottság 2024/1038, illetve a 2024/1022 rendeleteiben olvashatnak bővebben.

A rovarkártevők által okozott sebzések elkerülése a leghatékonyabb módja annak, hogy ezeket a gombafertőzéseket megelőzzük, és hatékony védelmet biztosítsunk a növények számára.

A lepkekártevők elleni védekezést előrejelzésre alapozva, tojásrakását követően, a tömeges lárvakelés előtt célszerű elvégezni. Védekezésre tartamhatással rendelkező rovarölő készítményt érdemes választani, így elhúzódó rajzás esetén is védelmet biztosít az állományoknak. Rajzásmegfigyelésre biszex táplálkozási attraktáns használata javasolt, ami a hímeket és a nőstényeket egyaránt fogja.

A Coragen 20 SC felszívódó tulajdonságának és hosszú tartamhatásának köszönhetően védelmet biztosít mind a kukoricamoly második nemzedékének lárvái ellen, mind a betelepülő gyapottok-bagolylepkék ellen. Erős fertőzés esetén a magasabb, 150 ml/ha dózisa javasolt.

További információkért keresse a KITE Zrt. agronómiai üzletkötő-szaktanácsadó kollégáit és kövesse a PGR applikáció naprakész növényvédelmi előrejelzéseit!

Nem csak formáz: amit a metszésről eddig nem mondtak el

2026. február 2. 07:10

A metszés sokkal több hatással van az ültetvény állapotára, mint azt elsőre gondolnánk – különösen tavasszal derül ki a jelentősége.

A gubacsokról, 15. rész - A gubacsok belső szerkezete - levélgubacsok: himlőszerű- és parenchima gubacsok

2026. február 1. 11:10

Körte, birs, dió, ördögcérna, juhar, szil és bangita: hogyan épülnek fel a levél belsejében fejlődő gubacsok, és hol élnek bennük a kártevők?

Ne feledkezzünk meg a rágcsálókról – most ütnek vissza!

2026. január 31. 08:10

Rejtőzködnek, mégis hatalmas kárt okoznak. A mezei rágcsálók elleni védekezés most, tél végén a legfontosabb.

Korán ébrednek a repce legveszélyesebb kártevői: kezdődik a repce ormányosainak szezonja

2026. január 30. 08:10

A nagy repceormányos és a szárormányos korai rajzása komoly terméskiesést okozhat, ha a védekezés időzítése hibás.

Tömegesen rajzik a kukoricamoly, veszélyben a napraforgó is

2018. június 27. 06:19

Az elmúlt időszak időjárását a megszokottnál hűvösebb éjszakák és a mérsékelten meleg nappalok jellemezték. A nagy csapadékot hozó frontok eltávoztak a Kárpát-medencéből, eső csak szórványosan hullott. A szárazabbra fordult idő elősegíti az aratási munkákat.

A jó terméshez szükség van a talajforgatásra

2023. október 5. 07:40

A LEMKEN félig-függesztett Diamant 16 ekéje megfelel a szigorú követelményeknek a kezelhetőség, a munkaminőség és a termelékenység tekintetében.

Syngenta Portfólió 2022: kukoricák kifejezetten a magyar termelőknek!

2021. szeptember 24. 08:05

Miben nyújt mást a Syngenta, mint a többi kukorica nemesítő cég Magyarországon?

Az ukrán szállítások miatt csökken a búza ára

2023. november 1. 10:40

Amerikában vegyes összkép, míg Európában egyértelmű eladói túlsúly rajzolódott ki a keddi terménypiaci kereskedés során. Chicagóban a búza 1,3 százalékkal, a repce pedig 2,1 százalékkal lett olcsóbb, miközben a kukorica 0,2 százalékkal, a szójabab pedig 0,4 százalékkal drágult. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.