Növénytermesztés

Eredményes szezon a Syngentával – kimagasló hibridkínálat és modern technológia

Syngenta

Hogyan lesz az elvetett vetőmagokból eredményes szezon, többek között erre is választ kaptak azok a gazdák, akik ellátogattak a Syngenta crop-EX rendezvényeire, ahol megszemlélhették a vállalat széles kukorica és a napraforgó hibridkínálatát és megtapasztalhatták, hogy az innovatív, modern technológia milyen hatással bír a növények védelme terén.

Stratégiai jelentőségű a kukorica és a napraforgó

2024-ben a kukorica vetésterülete kismértékben emelkedett: a Syngenta adatai szerint 900-930 ezer hektáron vetették el a gazdák. A júliusban bekövetkezett többhetes hőséget az ország egész területén megsínylették a növények, az ország délkeleti részén pedig súlyos aszályhelyzet alakult ki. Az idei évben a napraforgó vetésterületében ugyan volt egy minimális csökkenés a 2023-as évhez képest, de az olajnapraforgó teljes területe így is meghaladja a 650 ezer hektárt. Az előrejelzések azt mutatják: nagy különbségek lesznek a termésszintben a helyi csapadék- és a talajviszonyoknak megfelelően, azonban a tavaszi növények közül még ilyen viszonyok között is a napraforgó a legstabilabb.

A Syngenta a gazdákkal együtt gondolkodik     

A Syngenta az elmúlt időszakban elindította az Együtt fejlődünk kampányát, amelynek fő célja, hogy a generációkon átívelő értéket közösen a gazdákkal vigyék előre. A technológiai elemek finomhangolása magasabb szintre emeli a gazdálkodást. Ezért a Crop-EX rendezvényeken a gazdák nem klasszikus fajtabemutatót láthattak, hanem a Syngenta 6 tonna programjának tapasztalatain alapuló teljes napraforgó termesztéstechnológiai ajánlást kaptak, hogy a hibridekben rejlő magas genetikai potenciált teljes mértékben kiaknázhassák. A bemutató során ismertették azokat a faj- (például tápanyag-utánpótlás, vetésidő, vetésmélység) és fajtaspecifikus (sor- és tőtáv, tőszám) agrotechnikai elemeket, amelyeket optimumba kell hozni a sikeres napraforgó-termesztés érdekében.

Piacvezető napraforgó-portfólió

A  napraforgó nemesítésében világelső Syngenta nemesítői olyan kihívásokra koncentrálnak, mint a stressztűrőképesség, az olajtartalom, a betegség-ellenállóság, emellett kiemelkedő az évjárat stabilitása és a kompenzálóképessége a hibrideknek. Munkájuk eredményeként a vállalat rendelkezik a legszélesebb hibridkínálattal jelenleg a hazai napraforgó vetőmagpiacán. A hibridválasztás az egyik kulcseleme a napraforgó-termesztés sikerességének, éppen ezért mindig a talajviszonyok és a tábla adottságainak leginkább megfelelő hibridet érdemes választani.

Syngenta crop-EX rendezvény
Syngenta crop-EX rendezvény (fotó: Syngenta)

A Syngenta olajtípustól függetlenül minden gyomirtás-technológiában kínál hibridet, így minden termesztési körülményre az optimális hibridet tudják biztosítani a termelőknek. 2024-ben összesen 19 napraforgó-hibrid állt rendelkezésre, ebből 9 magas olajsavas és 9 linolsavas hibrid mind az alap-, a Clearfield®, a Clearfield® Plus és az Express®-toleráns gyomirtás-technológiából. Ezen felül idén már kipróbálhatták a termelők a legújabb, és egyben a piac legrugalmasabb gyomirtás-technológiáját nyújtó linolsavas SY Corsica hibridet is.

Az idei évben a magas olajsavas hibridek közül többnyire az SY Excellio és az új Subeo hibridet választották legtöbben, de sokan kipróbálták az új SY Barilio hibridet is. A linolsavas hibridek közül még mindig az SY Bacardi a gazdák kedvence, de mellette  az Express®-toleráns Sureli is kivívta méltó helyét a legnagyobb zsákszámban eladott napraforgó-hibridek között (Kynetec, 2024). A 2025-ös szezonban, azaz ősztől pedig két új Express®-toleráns hibriddel bővül hibridkínálat: érkezik a magas olajsavas Suliano és a linolsavas Surest, melyek a csúcstermést egyesítik a magas olajtartalommal.

Syngenta crop-EX rendezvény (fotó: Syngenta)

Egyre erősödő kukoricahibrid-kínálat

A Syngenta fontosnak tartja a magyar gazdák igényeihez való alkalmazkodást, emiatt a nemesítés is egyre inkább a magyar piacra koncentrálódik. A mezőtúri kutatás-fejlesztési központ globálisan is egyre nagyobb hangsúlyt kap. A fejlesztési irányok fókusza a minél nagyobb terméshozamú, kiváló csőegészséggel és szemminőséggel rendelkező, jó szárszilárdságú és stabilitású kukoricahibridek létrehozása, amelyek eltérő termőkörzetekben is megállják a helyüket.

A Syngenta 2024-es kínálatában 19 hibrid volt elérhető, ami a szemes és silókukoricákat is lefedi, a koraitól egészen a kései éréscsoportig bezárólag. Az idei évben a már jól ismert SY Solandri (FAO 380-400) hibrid volt a leginkább kelendő, amit az SY Minerva (FAO 420-440) és az SY Torino (FAO 340-360) követett. E három már jól ismert csúcsteljesítményű kukorica mellett az idei évben két új zászlóshajót is sikerült a piacra hozni: az SY Artost (FAO 350-370) és SY Staciot (FAO 360-380).

Syngenta kukoricahibrid (fotó: Syngenta)

A gyomok elleni eredményes fellépés nagyon fontos

A kukorica és napraforgó növényvédelmében a gyomirtás mindig meghatározó szerepet fog betölteni, ez befolyásolja leginkább a termés mennyiségét. A Syngenta napraforgóban a főleg a magról kelő kétszikű gyomok ellen ismertetett meg egy engedélyezés előtt álló új, preemergens megoldást, amely aclonifen és diflufenikán hatóanyagot tartalmaz. Ahol erős egyszikű fertőzés is várható, oda az előző termék kiegészítéseként petoxamid hatóanyagú termékkel kiegészített 5 ha-os csomagot ajánlja a Syngenta a következő szezonban.

Kukoricában a Dual Next Max preemergens vagy korai posztemergens megoldás fogja váltani a Lumaxot. Ez széles spektrummal és tartamhatással rendelkezik a magról kelő egy- és kétszikű gyomok ellen. Az újdonságok mellett hallhattak a termelők a kukorica gyomirtásában meghatározó termékről, az Elumis Bang-ről, illetve a talajfertőtlenítésben piacvezető termékekről, a Force 1,5G-ről és Force Evóról is. Szó esett még az őszi kalászosokban magról kelő gyomok ellen használható Boxer Pack-ról és a repcében alkalmazható Toprex és Leopard készítményekről.

A jövőben felértékelődnek a biológiai növényvédelmi megoldások

Válaszul a termelési környezetre, ezen belül a tagadhatatlan klímaváltozás következményeire, a Syngenta egyre nagyobb fókuszt helyez a biológiai, növényélettani alapon történő növénystimulálásra és növényvédelemre egyaránt. A környezeti stressz, főként a hőség és az aszály okozta károk ugyanis bizonyos mértékben a bekövetkező stressz mértékétől függően mérsékelhetők.

A Syngenta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy csakis kipróbált és több szezonon keresztül bizonyítottan hatékony biostimulátor készítményekkel álljon a gazdálkodók rendelkezésére. Ennek az a kiterjedt kísérleti, fejlesztési háttér az alapja, amely a korábban megszokott Syngenta minőség garanciája. Hogy minél inkább célzottan tudjunk egy adott problémára megoldást találni, így a jövőben ez a portfólió jelentős bővülésen megy keresztül. Hazánkban már a 2025-ös évben is meg fogják tapasztalni a gazdálkodók, akik olyan specifikus készítményekre számíthatnak, amelyek az éppen fennálló lokális tényezőkre a lehető legjobb választ tudják adni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Búza és szója egyszerre a területen – ilyen a váltakozó vetés

2026. szeptember 26. 16:10

Üzemi körülmények között vizsgálták, hogyan termeszthető együtt az őszi búza és a szója. Kihívást jelentett, hogy az egyes műveleteket különböző időben kell végezni a két kultúrában.

Ezeket a növényeket lesz érdemes jövőre termeszteni Magyarországon

2026. szeptember 25. 13:10

Reménykedhetünk a mezőgazdaságot sújtó válsághelyzet csillapodásában? Milyen növényeket lesz érdemes termesztenünk Magyarországon a következő években, évtizedekben?

Évelő gabonával az aszály ellen? Már üzemi táblákon is vizsgálják

2026. szeptember 25. 07:10

Kevesebb talajbolygatás és mély gyökérzet áll szemben a szerényebb szemterméssel. Az évelő gabona érdekes új lehetőség lehet bizonyos területeken.

2 sor búza mellé 3 sor szóját vetettek, jelentős bevételt hozott a furcsa kísérlet

2026. szeptember 23. 09:10

A mezőgazdaságot évek óta sújtó időjárási kihívások a gazdákat újfajta gondolkodásra ösztönzik.

Kalászos Start csomag – az integrált megoldás (Syngenta Kft.)

2021. február 16. 13:32

Az idei szezonban ismét a termelők rendelkezésre áll a Syngenta integrált kalászos csomag ajánlata Kalászos Start csomag néven. A kiváló ár-érték arányú csomagot elsősorban a búzatermesztő szakemberek figyelmébe ajánljuk. A kedvező hektárköltségű csomagban szinte minden, a tavaszi szezonban problémát okozó problémára találunk hatékony megoldást: így a kalászosok gombás eredetű betegségeinek megakadályozására, a nehezen irtható gyomfajok kiiktatására és a rovarkártevők ellen is védelmet biztosíthatunk kalászos tábláinknak.

A kalászosok barátja az Elatus Era

2023. március 17. 09:34

A kalászos kultúrák területe növekedett a 2022/23 szezonban, és a növekvő területtel növekednek az elvárások.

AgriClime időjárási garancia a Syngenta termékekre

2019. február 13. 12:16

A szezon kezdetén a programban résztvevő termékekből, egy meghatározott összegű vásárlás felett a termelőknek lehetősége van a Syngenta által nyújtott időjárási garancia programban való ingyenes részvételre.

Érdemes-e hangsúlyt fektetni a napraforgó vetésidejére?

2026. március 9. 16:10

A vetésidő hatása a napraforgóban az időjárási szélsőségek erősödésével egyre nagyobb. A gyors és egyenletes kelés kulcsfontosságú.