Magyarországon a leggyakrabban a társas darázsfajok képviselőivel találkozhatunk. Közülük a leggyakoribbak a kecskedarázs, a német darázs és a padlásdarázs. A lódarázsról és az óriás tőrösdarázsról is ejtünk szót a későbbiekben.
Ahogy az előző cikkben is állt, a darázsfajokat életmódjukat tekintve két nagy csoportba oszthatjuk, így megkülönböztetünk magányos darazsakat és társas darazsakat is. A magányos darazsak szokásairól és legfőbb fajairól egy korábbi cikkben volt szó, most következzen a társas darazsak népesebb és közismertebb tábora.
„A darázs” – kecskedarázs
Ha a nagybetűs, általánosságban emlegetett darázsra gondolunk, akkor a kecskedarázs (Vespula vulgaris) jut mindenkinek az eszébe arányos, fekete-sárga testével. Ez a darázsfaj Földünk mediterrán éghajlatú területein általánosan elterjedt, így Európában mindenhol megtalálható.
A kecskedarazsak társadalmi szerveződését rovarállamnak (azaz családközösség) nevezzük, amit általában egyetlen ivaros nőstény (a királynő) és utódai alakítanak ki.
Különböző helyekre építi a fészkét, amiben a királynőnek nagy szerep jut: erős állkapcsát használja, hogy fákból rostokat tépjen ki a fészek építéséhez, majd nyálával megszilárdítja a szerkezetet. Gyakran föld alatt, fák odvában, tetőszerkezet alatt, egyszóval bármilyen jól védhető helyen képesek otthont építeni maguknak. Egy nagyobb méretű fészek akár 10 000 darázsnak is otthont adhat.
A királynő hossza 20 milliméter, míg a here és a dolgozó 18 milliméter. A dolgozók, a here és a királynő egyaránt fekete-sárga. A nőstények potroha nagyobb. A három pár ízelt láb végén karmok vannak, amelyek segítik a kapaszkodásban. Ha a fészküket veszélyben érzik, akkor egy-egy példány több szúrásra is képes, ugyanis a fullánkjuk vége hegyes, nem horogban végződik, ezáltal vissza tudják húzni, és újra tudnak döfni vele. Két vese alakú, összetett szeme jó látást biztosít.
A kifejlett kecskedarazsak főleg nektárral, édes folyadékkal, gyümölcsökkel táplálkoznak. A fehérjedús táplálékot szerves szemétmaradékok elfogyasztásával, vadászatuk során vagy a mi ebédlőasztalainkról szerzik be. Kisebb rovarokat, hernyókat, pókokat, legyeket gond nélkül levadásznak. A proteindús táplálékot a lárvák etetésére használják fel. Érdekesség, hogy minél több állati eredetű fehérjét fogyasztott el egy darázs, annál erősebb lesz a „szúrása” (azaz mérgének a hatása).
Életközösségük a házi méhéhez hasonló: a kolóniák élén a darázskirálynő áll, aki felelős a peterakásért és a többi darázs viselkedésének irányításáért, amelyek a közösséget alkotják. A dolgozó darazsak gondoskodnak az utódok (lárvák) neveléséről, valamint a betolakodók távoltartásáról.
A kecskedarazsak kifejezetten agresszívak, ha fenyegetettség apró jelét is érzékelik, azonnal támadásba lendülnek. Egy speciális feromont bocsájtanak ki támadásuk közben, mely a többi darázsnak jelzéssül szolgál, és támadásra ösztönzi őket. Kártevőként nyilvántartott darázsfajok közé tartozik.
Német darázs
A német darázs (Vespula germanica) a kecskedarázshoz hasonlóan Európában őshonos, de Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában is általánosan elterjedt már.
Az átlagos német darázs körülbelül 13 mm hosszú. Színezete sárga és fekete, és könnyen összetéveszthető közeli rokonával, a kecskedarázzsal. A köztük lévő különbséget a német darázs pofájának elülső részén lévő három fekete pont, valamint a potrohán található fekete foltok alkotják. A kecskedarázsnak nincsenek pontok a pofáján, a potrohán levő foltok pedig összeforrtak, jellegzetes gyűrűt alkotva.
A német darázs erdőkben, réteken, mezőkön, valamint városi környezetben is gyakran előfordul. Királynő által vezetett, nagy kolóniákban élnek. A kecskedarázs otthonteremtési gyakorlatához hasonlóan minden olyan helyre képes fészket rakni, ahol védve érzi magát. Leginkább tetők alá, földben lévő lyukakba, épületek repedéseibe rakják a fészküket.
A német darázs is ragadozó életmódot folytat. Különböző rovarokkal, pókokkal, ízeltlábúakkal táplálkozik. Nem veti meg az elhullott állatok fogyasztását sem, valamint egyéb forrásból származó fehérjékét sem. A csapadékhiányosabb időszakaiban sokkal agresszívabbá válnak, és ilyenkor nagyobb szükségük van édes élelmiszerek, italok fogyasztására.
Az agresszív darázsfajok táborát erősítik: minden fenyegető mozdulatra támadnak, főleg a nyár végi időszakban.
Padlásdarázs
A padlásdarázs (Polistes nimpha) főleg Európában és Ázsiában előforduló faj, Magyarországon a kecskedarázs és a német darázs mellett az egyik legelterjedtebb.
A szabadban több helyen is találkozhatunk vele. Erdőkben, kertekben, városi lakókörnyezetben, de többnyire – ahogy neve is jelzi – a családi házak padlását választja legszívesebben élőhelyéül. Főleg régebbi házakat keres fel, ahol könnyebben talál fészkelésre alkalmas helyet a kolóniának. Ezenkívül a fészkei fagerendákon, ereszek alján, nagyobb köveken is fellelhetők.
Megjelenésében könnyebb elkülöníteni a német és kecskedarázstól, ugyanis testének színezetében több a fekete, mint a sárga: potrohán nagyobb fekete és kisebb sárga csíkozottság jellemző, lábai sárgák, csápostora feketés vagy pirosas színezetű.
Az állati fehérjében gazdag táplálékforrásokat részesíti előnyben, ezen belül rovarokat, ízeltlábúakat és elhullott állatokat is szívesen fogyaszt. A megfigyelések szerint a kolónia későbbi életszakaszában nagyobb hangsúlyt kap a szénhidrátban gazdag táplálékforrás, vagyis a gyümölcsök, a magasabb cukortartalmú ételmaradékok és italok.
A padlásdarázs-kolónia élén álló királynő feladata a peték folyamatos utánpótlásának biztosítása, míg a dolgozók felelősek a fészekanyagok összegyűjtéséért, valamint a lárvák neveléséért és a fészek védelméért.
A padlásdarázs is hirtelen, agresszív viselkedést mutat, ha megzavarják, fenyegetik. Ilyenkor támadásba lendül, áldozatát képes hosszú métereken át követni.
Bár sokszoros elszenvedője voltam darázscsípésnek, és nem vagyok kifejezett barátjuk az állatvilágunk eme csoportjának, azt nekem is el kell ismernem, hogy a Magyarországon őshonos darázsfajok alapvetően nem jelentenek kiemelkedő veszélyt az emberre nézve, amíg nem érzik magukat vagy az utódaikat fenyegetve.
Főleg a forró, csapadékhiányos nyári és ősz eleji száraz időszakban tapasztalhatjuk, hogy a körülöttünk lévő darazsak agresszívebben viselkednek, aminek az az oka, hogy kevesebb a számukra elérhető táplálék és folyadék. Ebben az időszakban érdemes fokozottan ügyelni a körülöttünk lévő darázspopulációra.
Kapcsolódó cikkek:
- Mit kell tudni a hazánkban élő darázsfajokról?
- Mit kell tudni a hazánkban élő magányos darázsfajokról?
- Allergiás kertészkedik – a pollen és a megporzás
- Allergiás kertészkedik – mi az allergia?
- Allergiás kertészkedik – mi pontosan a pollen és mi a szerepe?
- Nem várt vendégek a madárodúban – mihez kezdjünk velük?
- Barátkozzunk meg a tőrösdarázzsal!
- A darazsak okosabbak, mint gondolnánk
- Hivatalosan is regisztrálták Magyarországon az ázsiai lódarazsat
- Nyolcvanötmillió éves darázsfajokat fedeztek fel az ELTE kutatói
Krausz Dóra blogja
„Csináljuk, de kedvvel!” – szeretett Nagyapám lelkesítő mondata vált egyik mottómmá, amikor úgy döntöttem, a mezőgazdaságban szeretnék értékteremtő munkát végezni egy élet hivatásaként. Ennek a célnak az eléréséhez a családomtól és barátaimtól támogató szeretetet és minden segítséget megkapok mind a mai napig. Korábbi tanulmányaimat Budapesten végeztem, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökként, ahonnan a fenntartható növénytermesztés és növényvédelem iránti elköteleződésem vitt egyenesen Gödöllőre. A Szent István Egyetemen növényorvos hallgatóként megszerzett tudásommal és egy dinamikus kutatócsoport tagjaként gyűjtött tapasztalataimmal szeretném a fenntartható növényvédelem és a környezettudatos háztáji gazdálkodás elveit minél több emberrel megismertetni. Bár még nekem is rengeteget kell tanulnom, e témákban szeretném segíteni a kedves Olvasókat annyi új ötlet, új tapasztalat, új szemlélet megosztásával, amennyi becsülettel módomban áll. Hiszem, hogy értő odafigyeléssel, kitartással, nyitottsággal és lelkes hozzáállással hosszú távon gyümölcsöző a Természettel való együttműködés.
